SZÉKELYEK HAZÁNKBAN

Székelyföld

Székelyföld a Kárpát-medence délkeleti sarkában, Erdély keleti peremén, a Keleti-Kárpátok középső és déli részén terül el. Térszerkezetileg szervesen egészíti ki Kelet-Erdély többi természeti és gazdasági tájegységeit. A történelmi Székelyföld 1437-től 1876-ig öt széket – Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék, Marosszék, – foglalt magába.

Székelyföld Románia középső, Erdély délkeleti részén, a román fővárostól 200–400, a magyar–román határtól 300–500 km-re helyezkedik el. Közlekedését meghatározza, hogy a fő út- és vasútvonalak inkább csak peremét érintik. A fő kínálkozó út a Budapestet Bukaresttel összekötő E60-as főút, amely Ártánd–Bors (Borş) határállomásnál lép be Romániába, és Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Brassó, Bukarest érintésével Románia tengeri kapujáig, Konstancáig (Constanţa) vezet. A hazai számozásban Borstól Tordáig és Brassótól Bukarestig az 1-es számot viseli. Az E68-as főút a Maros völgyében és Erdély déli szélén vezet: Nagylaktól Arad, Déva, Szászsebes, Nagyszeben érintésével Brassóig. A román számozásban az országhatártól Nagyszebenig a 7-es, ill. Szászsebestől Brassóig az 1-es főúttal esik egybe. Az E81-es nemzetközi út Szatmárnémetitől Kolozsvár, Torda, Gyulafehérvár, Nagyszeben érintésével a Vöröstoronyi-szoroson át Bukarestig vezet; Csengersima–Pete (Petea) határállomástól Alsószoporig (Supuru de Jos) 19A, onnan Kolozsvárig 1F, majd Nagyszebenig az 1-es, ill. Szászsebestől Bukarestig a 7-es számot viseli. A Románia külső részét észak–dél irányban átszelő E85-ös főút Ukrajna felől lép be az országba, a Szeret völgyében vezet Bukarest felé, majd a gyurgyevói (Giurgiu) Duna-hídon lép át Bulgáriába. A román számozásban Bukaresttől északra a 2-es, délre az 5-ös számot viseli. Fő összekötő útjai Erdély felől: az E573-as (Kolozsvár–Dés [Dej]–Beszterce [Bistriţa]–Szucsáva [Suceava], román számozásban Désig 1C, onnan 17-es út), valamint az E571-es (Brassó–Ojtozi-szoros–Bákó [Bacău], román számozásban 11-es) nemzetközi út. A Székelyföld belsejét feltáró főbb utak: a 12-es (Uzon [Ozun]–Sepsiszentgyörgy [Sfântu Gheorghe]–Csíkszereda [Miercurea-Ciuc]–Gyergyószentmiklós [Gheorgheni]–Maroshévíz [Topliţa]), a 12B (Csíkszereda [Miercurea Ciuc]–Székelyudvarhely [Odorheiu Secuiesc]–Parajd [Praid]–Balavásár [Bălăuşeri]) és a 15-ös út (Torda [Turda]–Marosvásárhely [Târgu Mureş]–Szászrégen [Reghin]–Maroshévíz [Topliţa]–Borszék [Borsec]–Tölgyesi-szoros [Pasul Tulgheş]–Karácsonkő [Piatra Neamţ]–Bákó [Bacău]).

A változó közigazgatási beosztás többször is módosította a községek és falvak határait, s a kistájak és a nagyobb régiók egymáshoz viszonyított helyzete is sokat változott. Az összefüggő székely-magyar nyelvtömb határainál zömmel románok élnek és csupán délnyugaton, a Királyföld határán érintkezik néhány szász településsel. Orbán Balázs, a legnagyobb székely hatkötetes munkában írta le szülőföldjét, megkülönböztetve Belső–Székelyföldet (Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék) a Külső–Székelyföldtől (Marosszék, Aranyosszék), sőt történeti jogon hozzávéve a románok, magyarok és szászok lakta Barcaságot (Brassó vidékét) is. A történelmi Székelyföld négy széke – Udvarhelyszék, Marosszék, Csíkszék és Háromszék – egymással szorosan érintkezett, csupán Aranyosszék különült el területileg Torda és Nagyenyed között, Felvinc központtal, s viszonylag kevés magyar lakossággal.

Székelyföld fogalma csak a zárt székely tömböt jelenti, a székelység azonban a szorosan vett Székelyföldnél jóval nagyobb területen szóródik szét. A Terra Siculorum határai Orbán Balázs adatai szerint 206 négyzetmérföld (12800 km²) területet öleltek föl, ebből Udvarhelyszék 47, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék 78, Háromszék 51, Marosszék 24, Aranyosszék 6 négyzetmérföldet tett ki. A történeti Székelyföld peremén és belsejében 1876-ig fennmaradt Felső–Fehér vármegye néhány darabja, amelyeket 1876-ban Udvarhely és Háromszék megyékhez csatoltak. A felső-fehéri területek lakossága zömmel székely eredetű magyarokból, valamint románokból állt. A szász Királyföld, a beléékelődő vármegyei szigetek, a Barcaság (Brassó vidéke), Küküllő vármegye és az egykor Torda vármegyéhez tartozó Felső-Maros mente magyarsága szintén jórészt székely eredetű. Székely kivándorlók rajai frissítették föl időről időre a Kárpátok külső oldalán élő moldvai magyarságot. Nagyszámú székely él Románia-szerte az iparközpontokban Kolozsvártól Temesváron és a Zsilvölgyi bányavárosokon át a regáti nagyvárosokig. Györffy György (1963) becslése szerint Székelyföld területe 13500 km².

A mai értelemben vett Székelyföld területe egyenlő szárú háromszöghöz hasonlít, melynek alapja északon, Maros megyében, csúcsa pedig Kovászna megye déli részén van. A mai Székelyföld észak–déli tengelye (Borszék és Kökös között) 168 km, míg kelet–nyugati tengelye (Mezőbánd és Gyimesközéplok között) 126 km. Székelyföld területe az ismertetett határokon belül 10876 km², lakossága 1992-ben 808827 fő, átlagos népsűrűsége 74,36 lakos/km². 2002-ben Székelyföld számított népessége 826752 fő volt, melyből 768870 magyar.

Székelyföld ma Belső-Erdély egyik gazdasági önszerveződő középrégiója. Székelyföld ma a „Központ” régió része.

Székelyföld neve több alakban is előfordul az irodalomban: Székelyek földje, Székelyhon, Székelyország, latinul Terra Siculorum, románul Pământul Secuilor, Ţinutul Secuilor, németül Seklerland. Székelyföld területe a felszíni formák szerint felosztható Hegyvidéki vagy Kárpátközi Székelyföldre és Dombvidéki Székelyföldre. Tájértéki alapon Székelyföld ma is szép vidék (a külföldiek, idegenek szemével nézve), „Erdély Svájca” néven emlegetik (illetve ezt szeretnék látni). Miért szép ez a terület? Mert felszíni formái arányosan oszlanak el és a hegykoszorú majdnem mindenhol jelen van, kivéve a Marosi–Mezőségen és a Küküllők dombvidékén. Külföldről nézve többen Erdélyt Székelyfölddel szokták összecserélni, összetéveszteni. Az „erdélytudat” sok külföldi magyar tudatában is legtöbbször csak Kolozsvárig terjed. Székelyföld tehát Erdély egyik jól körülhatárolható történeti-néprajzi tájegysége. Földrajzi helyzete és annak „energiája” (értéke) a térbeli és a történeti-társadalmi, termelési viszonyok függvényében időben sokat változott. Székelyföld ma Románia középső részén helyezkedik el, és szervesen egészíti ki Kelet-Erdély természeti és gazdasági tájegységeit. Székelyföld népét, a székelység sajátos helyzetét a magyar nép táji csoportjai között több tényező határozta meg. Ugyanakkor a székelység története sok szállal kötődik közvetlen táji környezetéhez, a románok, a szászok és más etnikai csoportok történeti valóságához. A székelység sohasem élt elszigetelten ezen a tájon. Gazdasági, kereskedelmi és művelődési kapcsolatai messze túlmutatnak Székelyföld mai határain.

Székelyföldre jellemző az aprófalvas településhálózat, az öregedő lakosság, az erős kivándorlási hajlam, a túlsúlyban rurális vidék, falusi térségek szövevénye, kevés várossal, az urbanizáció alacsony foka. Túlnyomó többségében a magyar etnikum lakja és az erdélyiség (transzilvanizmus) egyik meghatározó elágazását képviseli. Etnikai megközelítésben Székelyföld az erdélyi tömbmagyarság ősi szállásterülete. Az etnikai zártság viszont nem jó tanácsadó. Székely identitás oldaláról: van helyi tudat, a hely szelleme ma is él és munkálkodik, a közösségi életforma, székely communitasok belső önszerveződése a történeti hagyományokban gyökerezik. Székelyföld városainak száma 15, ebből 5 megyei jogú város, azaz municípium: Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely. A városokat 107 község, összesen 470 falu egészíti ki.

A mai székelység sajátos kisebbségi azonosságtudatát éli át. Azért sajátos, mert a tömbmagyarságban élő székelység a mostani állapotáért látszólag nem felelős: így kapta, örökölte, és ezt kell élnie. Csupán a „hogyan” kérdése merülhet fel, vagyis miként éli (meg) mindennapjait ebben az új táji környezetben. Mit tart fontosnak, mit akar, mit szeretne tenni. Az identitás területi fogalmai: hely, terület, szülőföld, régió, ország, nemzeti identitás, helyi társadalom, helyi közösség, lokális közösség, helyi és regionális tudat, a hely szelleme, a szülőföld és annak szeretete; a szülőföld megtartó ereje, lokálpatriotizmus. Székelyföldön mindhárom azonosságtudat fellelhető: a települési, kistérségi és regionális identitás, azonosságtudat. 1920 után a székelység sajátos kapcsolathálózata bontakozott ki, a kisebbségi identitás megőrzésére kellett berendezkedni. Újabban az eurorégiós törekvések erősödésével újabb fejezet nyílna meg, ha mindez nem kapcsolódik régebbi beidegződésekhez. Az önfenntartás ösztöne erős mutató Székelyföldön: a falusi gazda ma is az önfenntartásra rendezkedik be, paraszti hagyományaiban újítja meg magát, kezdve a szénatartótól az éléskamráig. Mindig tartalékol mindenből („aztán tavasszal kezdődik minden elölről”).

Székelyföld regionális és gazdasági megközelítésben Erdély egyik meghatározó régiója. Nem a helyi lakosok mondják régiónak, hanem a szomszédok felől érkezik ez a megszólítás: a Mezőségről, a Maros-Hegyaljáról, a Barcaság és Fogarasföld felől, Csángóföldről, Moldvából. Székelyföld népének önfenntartó gazdálkodása ma is példaértékű. Az új modernizációs pályák tekintetében a gazdaság fejlesztési irányvonalait, az elkövetkező időkben, az alábbiak határozzák meg: fakitermelés, könnyűipar (ruhaipar), nyomdaipar, építőanyag-ipar, turizmus.

Kevés belső erővel rendelkezik, de a székelyek tanulási vágya mindig is erős volt. Szeret újítani, de még mindig kevés a szakértelem, a szakképzett munkaerő. Viszonylag kedvező feltétel a humán erőforrások relatív megléte, magasabb vállalkozási készség, innovatív lehetőségek változatossága. Székelyföldön sok a civil szerveződés, az intézményrendszer tekintetében viszonylag jól áll. Iskolahálózata ma is jelentős értelmiséget termel. Mindezek ellenére még mindig kevés szolgáltató intézménye van.

Székelyföld magyarságának köztes helyzetfüggősége, és állandó alkalmazkodó képessége olyan meg-megújuló mintázatokat, szociokulturális cselekvés-viselkedéssorozatot mutatott fel, melyek a mindenkori kényszerek és szorítások ellenére is fenntartotta magát. Újabban talán a kistérségek igaztartalma, a kistáji élet felújítása jelentene előrelépést. A lokális kultúrák megtartó ereje igen erős és ez jó dolog. Székelyföld népe – úgy tűnik – a túlélésre rendezkedett be. A nagyobb városi centrumok vonzereje ugyan jelentős, de a modernizációs törekvések felfuttatására egyre nagyobb tőkebefektetések kellenek. A hagyományőrző székely faluközösségek életét továbra is erős civil szerveződéseknek kell irányítania.

Székelyföld közigazgatás-földrajzi vázlatának megrajzolásakor a székely székszervezet hagyományaiból kell kiindulni. A székelyek a középkorban hadikötelezettségeinek fejében bizonyos kiváltságos jogokat kaptak a magyar királyoktól, majd az erdélyi fejedelmektől. Személyükre nézve sokáig szabadok voltak. Szádeczky-Kardoss Lajos (1927) szerint a székely székek kialakulása önkormányzati alapon, földrajzi elhelyezkedés szerint valósult meg. A székelyek a folyók völgyei, a hegyek láncolatai szerint tagozódtak. A Maros és a Nyárád völgyében létesült Marosszék, nevét az ókor óta e néven a Maros (Maris) folyóról vette. A Nagy-Küküllő felső völgyében alakult ki Udvarhelyszék, régebbi nevét az Adorján nem Telegd ágától nyerte, s később változtatta meg Udvarhellyé. Sepsiszék az Olt és a Feketeügy között lévő síkságot (az ún. Szépmezőt) foglalta magában.

A telegdi székelyek kelet-erdélyi feltűnése után jött létre a megyék joghatósága alól kivett szász és székely ispánság, amelynek területén külön területi egységek, bírósági székek szerveződtek. Benkő Elek (1992) szerint a székely székek kialakulása nem a 14–15. század fejleménye – ahogyan Szádeczky-Kardoss Lajos állítja – hanem a 13. század végéig vezethető vissza. A „szék” közszó kifejezetten területi alapon nyugvó közigazgatási szervezetet jelöl (tanácskozó és ítélkező testület). Benkő Elek szerint Marosszék az Árpád-kori Torda vármegye, Udvarhelyszék Küküllő vármegye, Háromszék és a Csík-, Gyergyó- és Kászonszék pedig Fehér megye területén szerveződtek, ahol a beköltöző székelyek megyei keretek között élő magyar alaplakosságot találtak. Mindenik érintett megyének megvolt tehát a maga külön székely története, a székek kialakulása pedig nem a kezdetben egységes Székelyföld utólagos feldarabolódásával, hanem a betelepítés eltérő körülményeinek és az azt megelőző megyei beosztásnak megfelelően, földrajzilag is jól elkülönülő tájegységek szerint történhetett. A széken belüli kisebb közigazgatási egységeket fiúszéknek nevezték (Udvarhelyszéken Keresztúrszék és Bardócszék, Csíkszéken belül Kászonszék és Gyergyószék, Sepsiszéken Miklósvárszék).

Mit jelent a „szék” szó? – Bírói szék, azaz az igazságszolgáltatás szerve értendő rajta. A szék mint területnév közigazgatási-bírósági-katonai egységet jelent. A vármegyei szervezettől független, kiváltságolt népelemek (székelyek, szászok, jászok, kunok) hasonló jellegű szervezetének a jelölőjeként az autonóm bíráskodási fórummal függ össze (Kordé Zoltán 1994). A szék (sedes) megjelölés első ízben Szebenszék esetében használatos 1308-ban, és csak később fordul elő a székely közigazgatási egységek jelölőjeként. A szék élén a hadnagy (kapitány, capitaneus) állott. A székbíró (judex sedis) hivatala az 1560–70-es években szűnt meg, átadva helyét a főkirálybírónak (supremus judex regius – Hermann Gusztáv Mihály 1993). A latin nyelvű oklevelek Székelyföldet „Terra Siculorum” néven emlegetik, amelynek élén a székely ispán (comes siculorum) állt.

A 14–15. században eltűnt nemzetségi szervezet helyét a Hét székely szék egyeteme (Universitas Siculorum septem sedium Siculicalium) foglalta el, melynek élén a székely ispán állott. A népesség szaporodásával a székek is osztódtak. 1390-ben Kászon leszakadt Csíktól, de csak a Mátyás királytól nyert szabadalomlevéllel gyakorolhatta önálló jogait. Sepsiszéktől a 14. század végén vált el Miklósvárszék. Gyergyónak Csíkszéktől való különválását 1466-ból említik. A hadnagyot és a székbírót még a 16. század első felében is nemenként és áganként választották. A hat nem huszonnégy ágának képviselői felváltva viselték a tisztséget, de betöltésük ekkorra már lófőséghez, azaz birtokhoz volt kötve (Páll Antal Sándor). A 17. században váltak el Udvarhelyszéktől Keresztúr és Bardóc fiúszékek.

A székelység 1437-ben a kápolnai unióban a magyar nemességgel és a szászokkal mint Erdély egyik rendi nemzete (natio) szövetségre lépett, és ezzel századokra beépült a feudális Erdély rendi szervezetébe. A Belső-Szolnok vármegyei Kápolnán aláírt egyezség szerint Erdély földjét a magyar vármegyék, a székely és a szász székek háromféle közjogi rendszere együttesen alkotja. A Terra Siculorum belső tagozódása is fokozatosan megállapodott: a korábban elszakadt fiúszékek ismét egyesültek az anyaszékkel, és kialakult Háromszék a korábbi Sepsi, Kézdi és Orbai székekből. A 17–18. században benépesült a Gyimesi-szoros vidéke: a gyimesi csángók Csíkból kirajzott székelyek és moldvai magyarok leszármazottai. Ugyanekkor rajzottak ki a gyergyói székelyek legelőt keresni Borszék és Bélbor zárt hegyi medencéibe.

A székely székek elnevezései közül több nem a mai Székelyföldön született, tehát „hozott név”. Telegdiszék nevének -i végződése azt jelölheti, hogy az Udvarhely környéki magyarság a Bihar megyei Telegd vidékéről települt át. Kézdi-, Sepsi- és Orbaiszék neve a királyföldi Szászkézd, Szászorbó és Szászsebes helységekről, ill. végső soron ezek vizeiről (Sebes, Kézd, Orbó pataka) keletkezett. A Csík név eredete még megfejtetlen, de köze lehet a csík közszóhoz (területsáv, illetve egy mocsári halfaj). Figyelmet érdemel, hogy van Csík nevű falu a Bákó megyei Csángóföldön és a nyugat-dunántúli Strém- vagy Ösztörmény-patakot is Csík néven nevezték. „A telegdi székelyek saját igazgatási egységet alkottak /.../ Ugyanakkor már 1235-ben szerepel a székelyek ispánja (comes et ductor Siculorum) s később is egyetlen comese volt az összes magyarországi székelyeknek” – vélekedett Kristó Gyula (1988). A telegdi főesperesség, amelyre már 1235 óta vannak adataink, a telegdi székelyek szállásterületének megfelelő egyházkormányzati szervezete volt. A honfoglaló magyarság gyepűkre és a gyepűelvére katonai segédnépeket (besenyők, kabarok, székelyek) telepített.

Az öt székely szék (Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék, Aranyosszék) együttesen alkotta a Székelyek földjét, amely a történeti Erdély területének 21,5%-át tette ki. A 19. század elején Székelyföldön egy szabad királyi város (Marosvásárhely) és 11 mezőváros volt (Marosszéken Nyárádszereda, Udvarhelyszéken Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Oláhfalu, Csík-,Gyergyó-. és Kászonszéken Csíkszereda és Gyergyószentmiklós, Háromszéken Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Bereck és Illyefalva, Aranyosszéken Felvinc).

A székszervezetet 1876-ban a vármegye váltotta fel, majd századunkban a megyei intézmények szerepe erősödött meg. A vármegye Székelyföld területén is a vidéki önkormányzat szerve volt, amely területileg követte az egykori székely székek földrajzi határvonalait. A többszöri közigazgatási átszervezések után ma Székelyföld Maros megyei része Marosszékkel, Hargita megye Udvarhely- és Csík-Gyergyó-Kászonszékkel, Kovászna megye pedig a Bardócszékkel kibővített Háromszékkel esik egybe. Az 1876–77. évi megyerendezés során a székely székeket az egységes megyerendszerbe tagolták, 15 vármegye alakult a történeti Erdély területén, elnevezésükben lehetőleg őrizve múltjuk hagyományait. Csíkszék változatlanul, Udvarhelyszék és Háromszék csekély kiegészítéssel vármegyévé alakult, míg Marosszéket Maros-Torda, Aranyosszéket pedig Torda–Aranyos vármegyébe kebelezték be.

1910-ben Udvarhely vármegye területe 2938 km² volt, népessége 123 ezer fő, Csíkvármegye területe 5064 km², népessége 146 ezer fő, Háromszéké 3889 km², népessége 148 ezer fő, míg Maros–Torda vármegye területe 4203 km², népessége pedig 220 ezer fő. Székelyföld összterülete 1910-ben tehát 17094 km², népessége 637000 fő volt.

Ma a szűkebb értelemben vett Székelyföld fogalmán Erdély délkeleti részén elterülő, székelyek által lakott vidéket értjük. A székelyek a palócok mellett a legnagyobb, külön névvel is megjelölt magyar etnikai csoport a Kárpát-medencében. Székelyföld ma Románia legnagyobb magyarlakta területe, a székelyek a romániai magyar nemzeti közösség tagjai.