2010. január 19., kedd

Szamosújvár


Szamosújvár románul Gherla, örményül Հայաքաղաք – Hájákághák, németül Neuschloss vagy Armenierstadt, latinul Armenopolis) város Romániában Kolozs megyében. Az erdélyi örmények legfontosabb központja, az örmény katolikus püspökség székhelye.

Fekvése

Kolozsvártól 44 km-re északra fekszik. Kérő és Vízszilvás tartozik hozzá.

Nevének eredete

Nevét a Martinuzzi Fráter György által 1540 körül építtetett várkastélyról kapta, aki itt tartotta kincseit.

Története

A Kis-Szamos völgye mar az õskorban lakott terület volt. Aromaiak idejében, a mai város deli bejáratánál római castrum állott, feltételezett neve Congri. Maradványait a város építésekor beépítettek a házakba.

Az elsõ középkori települést 1291-ben említik, Gerlahida néven. Tény, a dési sóút itt kelt át a Szamoson. Ekkor mar hídja és megerõsített várhelye van. A falut többször elpusztítják, utoljára a Rákóczi szabadságharc idején.

A várost a XVIII. század elején az Erdélybe telepedett örmények alapítják. Őket I. Apafi Mihály fogadja be 1672-ben.1696-ban I. Lipót rendeletére megkapjak a szamosújvári uradalmat és 1700-ban Verzerescul Oxendius engedélyt kap városépítésre, melynek alapjait Alexa római mérnök tervei alapján rakják le.1712-ben száz örmény család telepedik le. Elõször bérbe, majd örök áron veszik meg az uradalmat. A város gyors fejlõdésnek indul. Lakói gazdag tímárok(szattyán és kordován készítõk) és marha kereskedõk.1786 október 9-tõl szabad királyi város,1849-ben ,majd 1861- 76 között Doboka vármegye székhelye. A XX. században kezdõdik az örmény városi közösség hanyatlása, az elsõ világháború után megbomlik a zárt örmény-magyar etnikai jelleg, a második világháború után elveszítik gazdasági erejüket és tömegestõl kivándorolnak. A mai lakosság javarészt a környezõ falvakból költözött be az 50-es évektõl.

1291-ben Gerlahida, 1552-ben Wyiwar néven említik. Helyén a középkorban Gerla falu állt, melynek emlékét a város mai román neve őrzi. A település akkor vált jelentőssé, amikor 1540 körül Fráter György várkastélyt épített ide. Ezt 1556-ban Kendi Ferenc ostrommal foglalta el Dobó István erdélyi vajdától. Innen szökik meg Dobó 1557. november 6-án, miután Izabella királyné bezáratta. 1594-ben Báthori Zsigmond itt végeztetett ki több főurat akik vonakodtak a török ellen vonulni – köztük testvérét Báthori Boldizsár fejedelmi tanácsost – Báthori András fejedelem. A várkastélyt 1619 és 1652 között többször is átalakították. 1661-ben a török fosztotta ki 1786-tól az átalakított várat börtönnek használták, majd 1856-ban bővítették. Bástyáit jórészt lebontották.Az elpusztult Gerla falu helyén 1712-ben épült fel a város, örmények alapították. Ez volt Kelet-Európa első előre megtervezett városa. Utcahálózata ma is szabályos négyszögeket alkot.1786-ban II. József Szamosújvárt szabad királyi város rangra emelte.1910-ben 6857 lakosából 4630 magyar, 1881 román és 190 német volt. A trianoni békeszerződésig Szolnok-Doboka vármegye Szamosújvári járásának székhelye volt.2002-ben 24 083 lakosából 19 243 román, 4806 magyar, 657 cigány és 30 német volt.

Látnivalók

  • A város főterén áll az 1748 és 1798 között épített örmény katolikus székesegyház, Rubens egy tanítványának oltárképével. A kalandos történetű kép 1999-óta látható ismét a templomban.
  • A régi örmény Salamon-templom 1723-ban épült.
A varos Közép-Európa talán egyetlen barokk szerkezetû és építészeti szellemiségû városa. Párhuzamos utcák, átlós mellékutcák, szimmetrikusan elrendezve a központi piac két oldalán. Ezeken az utcákon mindenhol megtaláljuk a jellegzetes, dúsan faragott ablakszemöldökû, magos tetejû barokk házakat és a vissza-fogottabb díszítésû hangulatos, klasszikus épületeket.

1. Martinuzzi kastély (Bálványos-Ujvár). Ma börtön.A mezõségi út védelmére épült XIII. századi varhelyet elõször Szatmári Laczk Jakab erdélyi vajda erõsíti meg. Nagyobbrészt az 1540-41-es években épült Martinuzzi Fráter György idejében, Domenico Da Bologna tervei alapjan.1619-52 között tovább erõsítik Giovanni Landi és Agostino Serena irányításával. Nagyobbrészt reneszánsz és barokk stílusjegyeket visel magában.1787 után fogháznak használják.1856-59 között három emeletes épületet toldanak hozzá.

A várhoz kötõdõ fontosabb események: 1553-56 között várkapitány Dobó István, az egri hõs ; 1594-ben Báthory Zsigmond parancsára itt fojtják meg a két erdélyi fõurat, Báthory Boldizsárt és Kovasóczi Farkast; 1869 után haláláig ide volt bezárva Rózsa Sándor. Sírja a fogház melletti temetõben található.A kommunizmus idejében a legszigorúbb rendszerû politikai börtön volt.

2.Az örmény-katolikus székesegyház:A fõtéren található, jellegzetes osztrák-barokk stílusban épült. Tornya és homlokzata a többszöri átépítés miatt klasszicizáló jellegeket mutat. 1748-ban kezdik építeni,1780-ban és 1793-ban ledõl a tornya, 1804-ben avatják fel. Építõi között Thalinger Frigyes, Uberlakher Antal, Jung József az ismertebbek. Szobordíszeit és kis oltárait Hoffmayer Simon és a Csûrös testvérek keszitettek.1806-banI. Ferenc császártól egy nagy mûvészi értékû fõoltárképet kapnak, "Krisztus levételét a keresztrõl". Ezt Rubensnek tulajdonítják.

3.A Salamon templom(Boldogasszony templom).A legelsõ örmény-katolikus templom 1723-ban épült a Sinai Salamon adományozta telken és költségén. Errõl szol a homlokzati felirat is.

4.A ferencrendi zárdatemplom (Bobalna utca 8)1745-ben telepedik Ie a ferences rend,1748-57 között építik a templomukat, majd a zárdát.1855-ben leég, tornya és homlokzata1778-ban épült.

5.A múzeum épülete(volt Karátsonyi ház )Az épület egyike a meg meglevõ emeletes barokk örmény házaknak(másik a Lászlóffy ház).Ennek külön jellegzetessége barokk kapuzata, amelyet két vaskos Atlasz szobor tart.

Híres emberek

  • Itt született 1780. június 2-án Gorove László helytörténész, író.
  • Itt született 1875. augusztus 21-én Bányai Elemér író.
  • Itt született 1932. február 18-án Pongrátz Gergely, a Corvin-közi felkelők parancsnoka. (Édesapja 1940-ben a város polgármestere volt.)
  • Itt a várbörtönben raboskodott 1873-tól haláláig Rózsa Sándor, sírja a rabtemetőben van.
  • Czetz János 1848-as szabadságharcos. A helybeli cserkészcsapat névadója
  • Szongoth Kristóf - tanár és történész, az Armenia folyóirat alapítója és szerkesztõje.
  • Lukácsi Kristóf esperes, történész, író, az örmény-katolikus fiúintézet megalapítója és tamogatója.

2010. január 15., péntek

Marosújvár


Marosújvár.


Maros-Ujvár fekvése. Felső- és Alsó-Ujvár. Felső-Ujvár multja, régi vára, birtokosai. Gálfi János, fényes kastélya, tragikus sorsa. A mostani kastély, kilátás. A réginek maradványai, ódon temploma, sirboltja. Alsó-Ujvár a rómaiak korában, hosszas elhagyatottsága, ujbóli keletkezése. A sóbányák megkezdése. Ruszbatzky és Mészáros. A marosujvári sóaknák beosztása, terjedelme, tartalék-bányák. A sóvágók. A befakadt viz elleni régibb és ujabb védmunkálatok. Marosujvár jövője és hivatása. A marosujvári bányatelep. Király-útcza. Katholikusok és reformátusok temploma és iskolája. Marosujvár a forradalom alatt.

Útazásunkkal kapcsolatos szemlélődésünk eddig sem szoritkozott a szoros értelemben vett Aranyosszékre, hanem kiterjedt a Marosvölgy mindkét oldalára, s ha eddig a politikai határvonalok háttérbe szoritásával némileg önkényileg jártunk el, tehetnénk-e másképpen most, midőn a közép Marosvölgy balfelének nemcsak legfestőibb, hanem egyszersmind legérdekesebb pontjához értünk; ellent tudnánk-e állani azon csábnak, melyet a Felvinczczel szemben oly gyönyörüen fekvő Maros-Ujvár gyakorol reánk, midőn oly incselkedve, oly magához ragadólag tárja fel szép fektének pazar fényét? Nem, ily érzéketlenek, ily közömbösök mi nem tudunk lenni, mert tájszépség, természeti gazdagság s a mult emlékeinek tisztelete egyiránt figyelmetparancsolólag hatnak reánk, s azért ujból határsértést követtünk el, midőn Aranyosszék körvonalán, a Maroson túlhatolva, az annak balpartján büszkélkedő Maros-Ujvárt vizsgálatunk alá veszszük.

Maros-Ujvár Felvinczczel átellenben igen regényesen és festőileg fekszik; az arányzatos (symmetricus) tájberendezésnek talán sehol oly meglepő példájával nem találkozunk, mint itten, hol a természet a tájfektezésnek öszhangzatosságában valójában remekelt. Látók fennebb azon térbe kiszökellő szép hegyfokot, melyen Nagylak büszke-fenhéjázólag helyezkedett el; e szép hegyfoknak egy tökéletesen hasonló ellenpárját (pendant) találjuk Maros-Ujvárnál, mely hegyfok festői omladványokkal ékes oldalait az alján elzajló Maros fénylő lapján visszatükrözi. E hegyfok már önmagában is szép, de festőivé azáltal lesz, hogy tetőormát egy büszke gót kastély, annak szeszélyes melléképületei, ódon toronybástyája s érdekes régi egyház-alkotta épületcsoportozat koronázza, felmutatva a kis Erdély legszebb fekvésű s legimposánsabb kastélyát s annak környezetével kiegészitett oly szép tájképletet, mely bizonynyal minden erre útazót kellemesen fog meglepni.

A kastély háta mögött a hegyfok magaslatán falu szerénykedik, kis gunyhóival még inkább kiemelve az urilaknak ellentétes fényét. A hegyfok alján elsikló Maros partjain nagy terjedelmű sóraktárak huzódnak fel, a falbaszegett folyam hullámain százai nyugosznak a sóhajóknak készen tova szállitni a természet áldásait; de e táj szépségét a szóval való jellegzésnél sokkal szembeötlőbben mutatja mellékelt képünk, mely Felső-Ujvárt és a Maros kikötőjét tünteti elő. (Lásd a 106. lapon.)

Maros-Ujvár északkeletről felvett látképe, hátterében a nyugati Kárpátokkal. (Rajz. Bicsérdy János.)

Maros-Ujvár északkeletről felvett látképe, hátterében a nyugati Kárpátokkal. (Rajz. Bicsérdy János.)

A hegyfoki részt Felső-Ujvárnak nevezik ellentétben a sóbányák és bányatelep alkotta Alsó-Ujvárral, mely az általánosabb Maros-Ujvár néven ismeretes. Maros-Ujvár e leirt hegyfoktól délre a Báncza patak torkolatja alkotta kies völgykebelben helyezkedett el. E bányatelep nagy terjedelemmel bir, s roppant bányaműveivel, számos templomaival, a hivatalnokok városi rendszereséggel épült házaival már magában is szép képet mutat; még szebbé lesz hátterének nagyszerüsége által, hol a havasok hosszan elnyuló lánczolata a Székelykő, Pilis, Csáklyakő és Kecskekő sziklás, s azért nagyon festői csúcsaival pompálkodik. Ennek is – a felső-ujvári úttól felvett – képét melléklem. Ez és előbbi képünk Felső- és Alsó-Ujvár fekvéséről fogalmat nyujt, melyet az itt adott tájfektezés és rövid előismertetésünkben körvonalazott bemutatás annyira kiegészit, hogy a szükséges tájékozottsággal kezdhetünk részletesebb vizsgálatához; azonban mielőtt ily észleletünkhöz fognánk, szükséges M.-Ujvár multját kutatnunk, hogy jelenét megérthessük; de mivel a két Ujvár két külön helységet alkot, azokat mi is szétválasztva tárgyaljuk, s mivel Alsó-Ujvár ujabb keletkezésű, azért – mint olyan régiségtisztelők – a felett elsőséget adunk a büszke fekvése mellett régibb eredetével is büszkélkedő Felső-Ujvárnak.

Az Ujvár elnevezés már magában is várat feltételez, még pedig oly ujabb várat, mely egy korábbi helyén keletkezett, s mivel a 13. század utófeléig felható első okmányi adatunkban már Ujvár néven szerepel, fel kell tennünk, hogy korábban is volt ottan vár, melyre azonban a történelem mi adatot sem nyujtván, csak a sejtelem terére vagyunk szoritva, s mit legrégibb multjára ujabb adatok felmerültéig felhozhatunk, az mind kérdésessé válik. Ilyszerű az, hogy vajjon nem volt-e az arra igen is alkalmas hegyfokon a rómaiaknak valamely castruma, mely az (mint látni fogjuk) akkor mívelet alatt volt sótelepek fölött őrködött? s vajjon nem egy ily római vár helyére s anyagjával épült-e a középkorban másik vár, melyet a korábbitól való megkülönböztetés végett neveztek Uj-várnak? mind ez nagyon is homályos sejtelem, mert az egymást követett várak egyaránt elpusztultak, maradványaik egy harmadikba, s ennek töredéke egy negyedikbe – a mostani kastélyba – épült be, s igy a legtávolabbi multból semmi oly műtöredék nem maradt fenn, mi tájékozásunkban irányt jelölhetne.

Ujvárról való okmányi tudomásunk csak 1296-ig hat fel*Van ugyan Imre királynak egy 1197-ben kiadott biztositó levele, melyben Rienardi orodi perjelt erdélyi birtokaiban megerősiti. E birtok körülhatárolásánál előfordul „Herren” és „Cactateleke” (talán Csákótelek = a mostani Csákó Aranyosszéken), mely keletről Ujvár-Tordossal határolódik. A most is Ujvárral határos Csákó előfordulta valószinüvé teszi, hogy Ujvár-Tordos alatt Marosujvár értetődött, bár ezt bizonyossággal mégsem állitom. Imre király biztositó okmányát lásd Kemény Józs. App. dipl. Tran. T. I. és Fejér Cod. dipl. VIII. 4, 137., ugyanis nevezett év april 20. (quinta feria post quindenas Pasche) Péter gyulafehérvári püspök, Péter, Pál és Miklós grófokkal (Péter fiai, Sámson fiai) cserét teszen. Nevezettek Kunceduyvárt a Maros mellett (juxta Morisium), hol két falu Uyvar és Foludy, két kőegyházzal – egyik szent Mihály, másik szent György vértanunak szentelt – fekszenek, azon jogokkal, melyekkel István királytól nyerték, adják nevezett püspöknek cserébe az Aranyos (juxta Aranas) melletti Forkod helységért*Ezen most megsemmisült falu, mint alább látni fogjuk, Gyéres, Szent-Király közelében feküdt s annak kiegészitő részét alkotta., hol szent István királynak szentelt kőegyháza van stb.*Ez okmányt közli Fejér Cod. dipl. VI. 2, 51. Eredetije fehérv. kápt. levélt. cista cap. Fasc. II. Nr. 33.. Ez okmány több becses fölvilágositást nyujt, először azt, hogy azon táj, hol most Ujvár van és a megsemmisült Foludi feküdt Kunced-Ujvárnak hivatott, másodszor azt, hogy Ujvár már ezen távol korban oly jelentékeny, még pedig magyarok által*Mert mi katholikus volt, egyszersmind magyar is volt. lakott helység volt, mely kőegyházzal birt.

Két év mulva a püspök Ujvárt és társfaluját Mikud bánnal cseréli meg; ugyanis 1298-ban (in octavis Epiphaniarum Domini) Vjvar és Foludi nevű püspöki falukat, melyeket ez Péter gróftól az Aranyos melletti Szent-Királyért (villa sti Regis juxta Aranas) cserélt*Ezen okmánynak az előbbivel való egybevetéséből látszik, hogy Forkod és Sz.-Király ugyanazonos volt. volt, most a Mykud bán által birt Loana-ért*Ez Szász-Lóna Kolozsváron felül. – mely a szintén püspöki kézen levő Syolo és Fenes közt fekszik – cseréli el, ugy hogy Mikud bán azt minden járulékaival átadja a püspöknek, a püspök pedig a csere pótlékául átengedi Noglok (Nagylak) Vjvár és Foludi, valamint a bán minden más birtokainak, azon évi püspöki dézmáját, s azonfelül még 10 marchát is fizet, részint készpénzben, részint pénzértéküekben*Ez okmányt közli Fejér Cod. dipl. VI. 2, 149..

Azonban Ujvár nemsokára ismét visszakerül a püspök birtokába, mert 1316-ban Mikud bán fiai előbb zálogra, azután pedig örökösen eladják a püspöknek, mint az a káptalan előtt 1316. máj. 1-én (in octavis festi b. Georg Martyris) kelt vásárlevélből kitünik. Ennek értelmében Péter mester Mikud bán fia, s ennek Péter, János és Dávid fiai szükségtől kényszeritve a Maros mellett Fehérvármegyében feküdt Vjvár nevű birtokukat András erdélyi püspöknek zálogra adják 15 fehérvári nehézségű (pond. albens) ezüst marcháért, ismét 15 hasonló marcháért és 7 dénárért, oly kikötéssel, hogy ha a kitűzött időre ki nem váltanák, akkor a vásár örökitessék. Eljövén pedig a kikötött idő, anélkül, hogy kiváltásra bár mi lépést tettek volna, a püspök 150 ezüst marchára becsültetvén Vjvárt, a zálogba adók akaratja szerint még 160 ezüst marchát ráfizetett, s nevezettek magok és utódaik nevében 500 ez. marcha büntetés terhe alatt kötelezték magokat, hogy nevezett jószágot örökösen átengedik a püspöknek, s ahhoz való minden további igényeikről lemondanak stb.*Ez okmányt közli Fejér Cod. dipl. VIII. 1, 603. Szeredai Ser. Epp. 65. Eredetije a gyulafehérvári kápt. levélt. cista capit. Fasc. 1, Nr. 12..

Eddig Ujvár még mindig csak mint helység szerepel, váráról mi emlités sincsen téve, csak 1336-ban találunk némi vonatkozást, mely évben az esztergomi érsek az ujvári vár épitésére 200 ez. marchát rendel*Okmányt lásd Fejér Cod. dipl. III. 4, 166..

Felső-Ujvár a Maros kikötője és rakpartjával. (Rajz. Bicsérdy J.)

Felső-Ujvár a Maros kikötője és rakpartjával. (Rajz. Bicsérdy J.)

Ujvár nemsokára a püspök kezéből, nem lehet tudni miként, az erdélyi vajdák kezébe ment át, nevezetesen azon kir. várak közt szerepel, melyek uradalmaikkal az erdélyi vajdák járandóságához tartoztak, (ad honorem vajvodatus spectantes) s a püspöknek csak a papi dézmaszedés joga maradt fenn. Hogy ez igy volt, kétségtelenné lesz András vajdának egy 1359-ben kiadott rendeletéből, melyben Csicsó, Bálványos, Léta, Küküllővár, Ujvár, Déva és Kőhalom kir. várak és tartozandóságainak dézmáját, melyet eddig az erdélyi vajdák szedtek, Lajos király rendeletére*Lajos király azon rendelete, melyre itt hivatkozás van, 1352-ben kelt, megvan Elenchus fragm. cap. alb. T. I. p. 600. – Egy másik ily értelmű rendelete 1357-ről a fehérv. kápt. levéltárában cista capit. fasc. 7, Nr. 27, kivonatilag közli Szeredai Not. Cap. Alb. 46. ezutánra a fehérvári püspök és káptalanának átengedi*A vajda nyilatkozata Elenchus frag. cap. Alb. T. I. 95.. Azonban ez nem foganatosittatott, mert Lajos király 1359-ben Visegrádról egy harmadik szigoru rendeletet ad ki, mely harmadik ily értelmű rendeletében komolyan meghagyja, hogy az erdélyi vajdai birtokokból a papidézmát az erdélyi püspök és káptalanának haladéktalanul kiszolgáltassák*Lajosnak ezen sz. György nap utáni 15. napon kiadott rendelete eredetiben a gyulafehérvári kápt. levélt. cista. cap. fasc. II. Nr. 6. Közli Fejér Cod. dipl. IX. 2, 572., minek következtében András erd. vajda és zonuki gróf, hivatkozással a király ezen rendeletére, meghagyja Cicho, Baluanus, Léta, Kukulleu, Wyvár és Dewa várnagyainak, hogy nevezett várakhoz tartozó uradalmakból a papi dézmát, melyet eldődei és maga is eddig szedett, de a melyről a király parancsára s további viszály kikerüléseért lemond, s a fehérvári püspök és káptalannak engedi, miért annak szedésében azokat semmiként ne akadályozzák stb.*A vajda ezen rendelete kelt Fehérvárt 1359. máj. 8-án (in quind. fest b. Georg. mart.), megvan fasc. 2. cap. num. 6. p. 70. Lib. Reg. 95, közli Fejér Cod. dipl. IX. 3. 131–133. Hogy pedig az itt emlitett ujvári vár csak a tárgyalásunk alatti lehetett, bizonyossá lesz az által, hogy Erdélyben Ujvár nevű vár csak ez és a szamosujvári volt, az utóbbi azonban azon korban még nem létezett, mert azt később épiti Martinuzzi (1540-ben), s igy a 14. században előforduló ujvári vár csak Maros-Ujvár lehetett.

Az erdélyi püspök ellen Marosujvár felett hosszas pert folytatott Mikud bán fia, János mester és Doboka fia László. A három éven (1363–66) át huzódott pert az 1366-ki tordai országgyülésen békésen intézte el Dénes vajda; mert miután a püspök ügynöke, János mester (fehérvári kántor) okmányokkal bizonyitá, hogy András püspök 320 ezüst marchán örökösen megvette Ujvárt, nevezett alperesek lemondtak keresetükről*Mit Dénes vajda bizonyitványalakban adott ki. Ered. gyulafeh. kápt. levélt. cista cap. fasc. II. Nr. 42. Kivonatilag Fejér Cod. dipl. X. 3, 638. Szeredai Ser. Ep. 103. Vass Józs. „Erdély országgy. a vajdák alatt” 82–83..

Az ujvári vár ismét szerepel 1392-ben, mely év jul. 25-én Bertalan alvajda Tordáról a kolozsmonostori conventnek rendeli, hogy Koldozó Mátyást, az ujvári vár várnagyát szolnokvármegyei Koldozó birtokába, mint a mely Losonczi Dezső székely ispán adománya szerint őt illeti, beiktassa*Ered. kolozsmon. conv. levélt. XIII. 873, közli Kemény Józs. App. dipl. Tran. IV. 56.. Ugyanez évben Ujvárral mint várral találkozunk, valamint 1405-n is, mely év jun. 1-én Zsigmond király Budáról adománylevelet ad ki; ebben előre bocsátja, hogy Losonczi István (Dezső fia, Miklós unokája) a morva és cseh forradalmárok ellen, nevezetesen az ellenünk és Magyarországunk ellen fegyvert ragadott Ratibori Marchio Jodokussal szemben, – ki nagy erővel hazánkra ütött, – nevezett Losonczi István testvéreivel és alattvalóival harcztérre szállva, hősies küzdelem után a lázadót visszaverték, s emberei közül sokat elejtettek; mely hősies érdemük jutalmául nevezettnek, valamint Dénes és Ferencz testvéreinek s azok utódainak adjuk uj adományozás czímén a már korábban is családjuk által birt Csicho és Ujuár várait és azok tartózandóságait örökösen, minden ahhoz való jogokkal stb.*Lásd Corn. Mss. után közölve Fejér Cod. dipl. X. 4, 378..

Losoncziék e szerint már korábban is birták Ujvár várát; de arra, hogy az erdélyi vajdák birtokából miként ment át az ő kezükre, mi adatunk sincsen. 1556. juniusában az ujvári táborban tartott országgyülésről láttunk emlitést téve*Lásd „Az erd. diet. végz. nyomd.”, egybeszedte Gál László, Kolozsvár 1837, 4. lap.. 1568-ban Szentmihályfalvi Péter, az ujvári vár számtartója nyeri János Zsigmondtól a lerontott Léta várhoz tartozott Hagymást*Az adománylevél kelt Tordán ez év máj. 6-án, azt ugyan János Zs. következő 1569. évben átirja, ennek eredetije kolozsm. conv. levélt, másol. gub. levélt. Trans. conv. T. III. 260.. Báthori István uralma alatt a Géczi János kormányzó birta, kinek kezéből Báthori István hagyománya és az ország beleegyezéséből Báthori Zsigmond kezére ment, ki az ujvári várat és Ujvár városát 1589-ben nevelőjének és tanácsosának, kocsárdi Gálfi Jánosnak 16,000 magyar aranyért inscribálta, örökösen elhagyományozhatási joggal*Báthori Zsigm. 1589. máj. 7-én Fehérvárról kocsárdi Gálfi János főudvarmestere és tanácsosának, ki már atyját annyi önfeláldozással szolgálta, őt a szülőktől fosztott árvát, mint szerető dajka védte és nevelte oly ragaszkodással, hogy sem irigység, sem a roszakarat fondorkodása, sem saját házi gondjai és haszna elvonni nem tudták, hogy ily megható hűség és ragaszkodás elismerést és jutalmat nyerjen: egész Ujvár városát, várát, mely atyja a fejedelemnek hagyott s mely Géczi János kezéből az ország nagyjai beleegyezésével rendelkezésére ment, minden királyi joggal, hasznaival stb. Gálfi János nevelőjének stb. adományozza; az ottani telkeket, a várszerű roppant kastélyt, melyet a hegyen épiteni kezdett (tehát már Báthori elkezdette volt az uj kastély-épitést), adományozzuk mindkét nemre, ugy hogy ha Gálfi utód nélkül halna el, 16,000 aranyért (mindenik aranyt 160 denárba számitva) bárkinek hagyományozhassa, s mi vagy utódaink csak a 16,000 arany lefizetése után vehetjük a hagyományostól vissza. Ered. fehérv. kápt. Liber Reg. Sig. Báthori.. Ezen adománylevélből azt látjuk, hogy Ujvár akkor város czímen szerepelt, valamint ezen és a fennebbi okmányokból világossá lesz az is, hogy Ujváron már régen is volt vár, még pedig tekintélyes királyi vár, s ekként alaptalan Bethlen Farkas*Hist. T. VII. 408. és Benkő József*Spec. Trans. Cott. Alb. azon állitása, hogy a m.-ujvári várat Gálfi János, Báthori Zsigmond e jeles, de tragikus véget ért tanácsosa alapjából épitette volna, mert Gálfi itt uj várat nem épitett, hanem csakis a megvoltat nagyitotta vagy igazitotta ki s rendezé be azon gyönyörű lovagtermeket, lakosztályokat, melyekről Bethlen Farkas oly magasztalólag emlékezik, s melyek által költött irigység és birtokvágy okozta főleg a szép jellemű és tudományú Gálfinak elbuktát.

Fennebb Kocsárd leirásánál Gálfiról tüzetesebben értekezvén, itt ismételni nem akarok, legfelebb azt emlitem fel, hogy M.-Ujvár a Gálfi által felékesitett fényes várral, Bodoni Istvánnak, Gálfi ártatlan halála főokozójának adományoztatott 1594-ben*Mikola p. 52 és Benkő Józs. Spec. Tran., ki az őtet porból kiemelt Gálfi iránti köteles háláját azzal rótta le, hogy az ingatag jellemű Báthori Zsigmondot Gálfi elvesztésére ösztönözve, halálitéletét megirta, s Zsigmonddal aláiratva, szorgosan végrehajtatta*A jutalmazott Bodoni Miriszlónál Mihály vajda mellett, 1600-ban jun. 21-én pedig, midőn Zsigmondot harmadszor is trónra emelték, Rudolf mellett buzgólkodott, miért Kolozsvártt a hazafiak által el is fogatott s Dévára küldetett börtönbe. Lásd Fundgr. I. 169.. Azonban ugy látszik, hogy Bodoni árulása bérét nem élvezhette, mert az ingatag jellemű fejedelem tőle is csakhamar elfordult, s Marosujvárt csakhamar nyirbálni kezdette, igy még ez évben (1594) jun. 14-én az ahhoz tartozó Szász-Nyirest szentbenedeki Kereszturi Kristófnak, Kővár kapitányának örökösen visszaválthatlanul inscribálta 10,000 frtért*Ezen adománylevél eredetije a Kornisok gönczruskai levéltárában. Közli Kemény Józs. Reg. arch. T. II. 102. lap., sőt maga Marosujvár is hamar visszavétetett Bodonitól, mert azt a Mária Krisztinának jegyajándékába Báthori Zsigm. által biztositott jószágok közt találjuk, s midőn Zsigmond 1599-ben nejétől elvált, Marosujvárt, Enyedet, Tekét, Fogarast, Monort és Kisfaludot oly feltétellel vette át, hogy ezen – 100,000 ftban megállapitott jegyajándék fejében átadott – jószágokért évenkint 15,000 frtot fizet mindaddig, mig a 100,000 frt fedezve lesz*Lásd Uj magyar muzeum. 1858. 116..

1600-ban Mihály vajda Bán nevű boérnak adományozza*Bethlen Fark. Hist. X. p. 804..

1601-ben a harmadszor bejött Báthori Zsigmond Ribis Siegfridnek adományozza M.-Ujvárt azért, mert ez, mint Basta szamosujvári parancsnoka, e várat Zsigmondnak feladta, kit ezért M.-Ujvárral jutalmazva, Szamos Ujvárba parancsnokul Gyulafi Lászlót tette*Ugyanott 814. lap..

1601-ben novemberben Marosujvár alól indult el Toldi István 1000 harczossal Kolozsvár alá, hol Basta őrségének künn tanyázó részét meglepvén, levágta, s e sikerült diversio után visszament a Gerendnél táborzó fejedelemhez*Lásd Hazánk és Külföld 1866. évf. 2. szám és Kővári Erd. Tört. IV. k 124. lap..

1620-ban Bethlen Gábor Beszterczebányán jun. 24-én kiadott adománylevelével Marosujvár várát, a vár alatt fekvő hasonnevű mezővárossal, Miklóslakát, Csergedet s számtalan más vármegyei jószágokat, valamint aranyosszéki Hidason, Csákón, Örményesen, Mohácson, Dombrón azokat, kik a hadban való meg nem jelenésért jobbágyságra vettettek, szimenfalvi Székely Mózes árván született Mózes fiának adományozta atyja érdemeiért előbb fi-, azután nőágra*Ered. fehérv. országos levélt. Liber Rex. 179. Dr. Ötves másolata az erd. muzeum irattárában.. Ezen okmány nemcsak azt tanusitja, hogy itt tekintélyes mezőváros volt, hanem azt is megjelöli, hogy az lennt a kastély által koronázott hegy alján a Maros terén feküdt.

1627-ben jun. 27-én Bethlen Gábor Fehérvárról kiadott adománylevelével Marosujvár várát, városát, Miklóslakát s még két fehérmegyei részjószágot albisi Zólyomi Dávidnak és nejének Bethlen Katalinnak adományozza*Ez adománylevél Elench. Donat. cap. Alb. Tran. L. 6 p. 385 és 687.. A néphagyomány Düzsárdi nevű kegyetlen birtokosról is emlékezik, bár ezt okmányilag bemutatni nem tudjuk, hanem azt, hogy M.-Ujvár felét 1642-ben okt. 22-én Rákóczi György Fehérvárról félkastélylyal és Csongvát veresmarti Czikó Mihálynak, a fejedelmi udvar provisorának mindkét nemre adományozta, okmánynyal bizonyithatjuk*Adta pedig azt Bethlen Gábor és I. Rákóczi György alatt szerzett érdemei mellett azon 2000 ftért, melyet a fejedelemnek kölcsönzött és a Czikónak 1000 ftba lekötött, most a fejedelemnek visszabocsátott tövisi jószágért 3000 frt inscriptionalis összegben. Megvan ez adománylevél a fehérv. kápt. prot. I. 753 és Lib. Reg. Geor. Rákóczi X. 165.. Marosujvár város és kastély másik felét nejével Paczolai Barbarával Mikes Mihály kapta, a Czikó által birt másik felét 1649-ben Rákóczi György szintén Mikes Mihálynak adományozta korábbi érdemei s főleg azon hősies magaviseleteért, melylyel az atyja alatt hazánk idegen iga alóli felszabaditására vívott harczokban mint a tüzérség főparancsnoka kitüntette magát*Marosujvárt 1500 és ugyanekkor a szamosujvári várhoz tartozott Debreket is 1500 frtba inscribálta Mikes Mihály és neje Paczolai Borbárának előbb fi- azután nőnemre. Ezen adománylevelet lásd fehérv. kápt. levélt. Lib. Reg. G. Rákóczi X. 694, 700 lap.. E munka III. k. 144. lapján kimutatók, hogy Marosujvárnak Mátyás királytól 1478-ban nyert és János Zsigmond által is megerősitett két országos sokadalmát 1731-ben gr. Mikes Mihály háromszéki Zabolára tette át*E vásárokra nézve részletesebben felsoroltam adataimat e munka III. k. 136–137. lapjain; az ott előadottakat is egybevonva ismétlem. E szerint ujvári lelkész, Geréb László kérésére Mátyás király Budáról Urbán pápa nap utáni szombaton, 1478-ban kiadott okmánya által nevezett egyházközség előmenetelére két országos sokadalmat (virágvasárnap és sz. Jakab napján tartandókat) engedélyez. Mely vásárokmányt átirta és helybenhagyta János Zsigmond Fehérvárról 1570-ben Keresztelő sz. János utáni napon maga és Chyaky Mihály korlátnoka aláirásával ellátott okmányban, melynek hiteles másolata az erd. kormányszék levéltárában van, azon perhez mellékelten, melyet az ezen vásároknak Zabolára való áttétele ellen felszólaló Kézdi-Vásárhelylyel előnyösen folytatott a Mikes-család.. E vásárok emelhették Marosujvárt várossá, s azok áttétele törpitheté igénytelen faluvá, mely a századok viharjain át nem csak elveszté egykori magyar lakosságát, hanem ugylátszik, hogy teljesen meg is semmisült volt, mert a kastély háta mögött levő mostani Felső-Ujvár nagyrészt a mult században telepittetett, még pedig kizárólag oláhok által.

A marosujvári kastélyt és tartozandóságait a gr. Mikes-család birta egészen az ujabb időkig. Ezektől vette meg 1854-ben jelenlegi birtokosa gr. Mikó Imre*Kedves kötelességemnek ismerem hálás elismerésemet kifejezni Torma Károly iránt, ki nagytudományu atyjának, bold. Torma Józsefnek „Adatok az erd. várak krónikájához” czímü igen becses gyüjteményét nekem használatra átengedni sziveskedett, s egyszersmind a hazai történelmünk terén sok érdemmel fáradozott történész iránti méltánylatomat kifejezve, megjegyzem, hogy ezen munkálat mint útjelölő az adatokhoz igen nagyban könnyitette és elősegitette M.-Ujvártt érdeklő kutatásaimat.. Most pedig a multnak ismeretével lépjünk a hegyfokra, megvizsgálandók közelebbről is a távolból oly igézőleg magához vonzó kastélyt, s körülte azon kevés műtöredéket, mi a multból fenmaradt.

Felső-Ujvár jelenlegi kastélya ujabb épület, melyet gr. Mikó Imre épittetett Gálfi régi kastélyfalainak felhasználása s épitési modorának utánzásával, mely okon az gót izlésben emelkedett*A kastély Kagerbauer kolozsvári épitész terve szerint s felügyelete alatt épült 1850–1869-ben., s ha az a műépitészet minden szabványainak nem felel is meg, s ha főleg egyenesen záródó ablakai sértik is a szemet, mégis találhatunk némely correctebb alakot is, ilyen az északi oldalon levő igen szép és dús alakitású erkély, ilyenek a szögletekhez ragasztott erkély-tornyok s a gót izlésű főkapuzat. A kastély kertjéből s a kastély mindenik ablakából szép kilátás nyilik; elragadó körlátványnyá lesz az, ha a kastély tetőerkélyére kilépünk. A hegyfok alját ezüst szegélykényt himezi körül honunk királyfolyama, a Maros; az odább huzódónak partjain a nagy terjedelmű s városias szinezetű Alsó-Ujvár terül el, bánya-torkolatjainak nagymérvű épületeivel s a folyón hajók százaival, melyek a föld kebléből kivont kincseket tovausztatják. Túl rajta Csesztve, a Mikesek szép berkek által övezett kastélyával, s a Marosnak faluhintett völgye le Miriszlóig, mig a háttérben a nyugati Kárpátok szeszélyesen nagyszerű sziklagerincze tűnik fel nyulánk csúcsokkal, melyek a fellegekkel csókolódnak. Ez egyik oldal látképe, mig túlról a Maros völgye fölfelé nyilik a jobboldali part oldalán festőileg sorakozott Felvincz, Veresmart, Földvár, Kocsárddal, s végpontján a hegyfokon székelő Vajdaszeggel, melylyel átellenben Nagylak pompálkodik két tornyu ódon templomával. Ha e tájcsoport szépségéhez hozzá veszszük a dús szinezetet, mely a távol havasok azur kékjétől a sötét violaszinig váltakozik, s rubint zöld közé fogott gyémánt-szalagoktól fénylik, akkor képzetünk lehet azon varázs-látványról, melynek bűvös köréből alig tudja magát kiragadni a szemlélő; s pedig ki kell ragadnunk magunkat, hogy lelkesült szépészekből hideg észlelőkké legyünk, a mult emléktöredékei után kutatandók.

Pár évtizeddel ezelőtt a Gálfi-kastélynak több bástyája s a vár körfalai is részben állottak, de azok ellapultak, hogy a műkertnek helyet adjanak; csakis az észak-keleti szögleten hagyatott meg – mintegy mutatványul a multból – egy ötszögű kúpfedeles bástya; odább látszanak alapfalai a kapuvédnek, hol felvonóhidon át lehetett a várba jutni, mert a keleti védfalon kivül egy még most is 10 öl szélességű s több öl mélységű sáncz szeli át egész szélességében a hegynyakot; e sáncz hagyomány szerint oly mély volt, hogy a Maros szinvonaláig hatott le s vész idején a Maros vize abba is bevétetvén, a hegyfok megközelithetlen sziget erőddé vált át. Annyi bizonyos, hogy a minden más oldalról falmeredeken lehanyatló hegyfok a keleti oldalon is emlitett – ha nem is a követelt, de mindenesetre jelentékeny mélységű – átmetszés által elzáratva, a maga idejében igen tekintélyes védhely lehetett. Hogy a roppant munkával kivitt átmetszés még az első vár idejéből való, abban semmi kétségem nincsen. E tájt nem rég fedezték fel azon alagútat, melyen Gálfi elmenekült a legyilkolására kiküldött poroszlók kezeiből, mely azonban ujból beomlott.

Ez átmetszésen kivül egy gótizlésű ódon templom emelkedik, mely későbbi átalakitások miatt eredeti alakjából ki van vetkőztetve; de csúcsíves ablakai, oldaltámjai, s főleg tornyán levő körívvel záródó, s oszlopka által elkülönitett kettős ablaka, a XV. században való keletkezésére útal; igen valószinű, hogy az 1296-ban állott (szent Mihálynak szentelt), s e helyen feküdhetett kőegyháznak helyére, s annak anyagjával épittetett ezen mostani Gálfi, vagy valamelyik őt megelőzött birtokos által Gálfi János mint buzgó unitárius Marosujvártt unitárius templomot épitett s azt gazdag alapitványokkal látta el, igy aztán a lakosok is mind áttértek s Marosujvár egyike volt a legvirágzóbb unitárius egyházközségeknek. Ezen ecclesia 1593-ban Gyulai Pál alatt deficiált. Lásd uzoni Fosztó Hist. Unit. in Trans. I. kötet 189. lap. Most a templom megvan, de hivek nélkül.. Az egyház alatt altemplom is van, melyben Ujvár régibb birtokosai voltak eltemetve. Érdekes feliratok voltak ugy itt, mint a templomban, de ezeket 1848-ban összetörte, s a hamvakat szélnek szórta az oláhoknak még halottak ellen is dühöngő vadsága.Ugyanekkor a felső-ujvári kastély is felgyujtatott és romba döntetett, az ott levő igen szép régi butorzat, gazdag irattár, nagy mennyiségü bor és gabona az oláhok által elraboltatott.; csak egy sirkőtöredék maradt meg a templom keritésében, ez belényesi Mészáros Györgyé, ki az ujvári sóbányák megnyitója volt, s ki 1810-ben halt el.

Ismerjük már a régi Ujvárnak nem érdeknélküli multját és jelenét; búcsút veszünk tehát s leszállunk a térségre, hogy az ujabb keletű Alsó- vagy Maros-Ujvárt is észleletünk tárgyává tegyük. Itt mindenesetre legérdekesebb a helységnek is lételt adott sótömzs, mely mint Erdély központján egy hajókázható folyam közvetlen közelében elkelyezett roppant természeti kincs, nemzetgazdászati tekintetből kiváló figyelmet érdemel.

Ily érdekeltséggel párult figyelem tárgya nemcsak a jelenben, hanem az volt a multban is, s hogy a rómaiak sasszeme már uralmunk idejében fölfedezte, s vállalkozó szellemök hasznositotta az itt levő kincseket, azt több mint egy okból következtethetjük. Erre mutat a Maros jobb partjáról ide irányuló római út, az ugy Felső-, mint Alsó-Ujváron talált és most is naponta felmerülő nagy mennyiségű római érem, leginkább a császárok korszakából, erre az ottan talált kétségtelenül római korból való czifrán ormozott, lant és szőlőfürtök által alkotott domborművel ékitett kő, e mellett számos edény és hamvveder, egy tégla-boltozat*Lásd Vass Józs. „Erdély a rómaiak alatt” 144, 153. lap. Marosujvárról több érdekes római régiség van az erd. muzeum régiségtárában, de e mellett van három rendkivüli nagyságú kőcsákány is, melyek a kőkorszak kiválóbb régiségei közé tartoznak, s egyszersmind azt is tanusitják, hogy Ujvár már a rómaiak előtt is lakva volt. stb., mind ezek a rómaiak itt laktának nyomait jelölik; hogy pedig az itt lakó rómaiak a sóbányászatot szorgalmatosan üzték, arról a nagy mennyiségben talált római bányász-eszközök, de magok a hátramaradt bányavájatok is kezeskednek, melyek lejtékesen műveltettek a rómaiaknál divatos kémletmunkálat (Aufdeckarbeit) modorában.

Az emlitettek mellett a római sóműveletnek leghatalmasabb bizonyitékát azonban azon hatalmas földtöltés nyujtja, mely még most is 4–5 öl magasságban, s 12 öl szélességben több helyt mutatkozik, s mely körülbelül mindenütt a só határán vonulva, köridomban vette körül a sótelepet. E töltés nagyrészt az ujabbkori sülyedések betömésére, s a sószállitó lóvasútak töltéseihez lehordatott; de azért itt-ott fenmaradt egy-egy nyomkövetését lehetővé tevő, darabja. Igy találjuk e töltésnek egy darabját a második bányatiszti szállás kertjében, másik – legépebben megmaradt – részén fekszik a reformátusok temploma, nem rég hordtak le egy darabot, mely keleten azon helyen volt, hol a bánya vendéglője fekszik. E maradványok, s a lehordott résznek – még élők emlékében levő – fekhelye kétségtelenné teszi ezen egykor hatalmas töltésnek köridomu alakitását, mely föltevés valódiságát korántsem dönti meg azon körülmény, hogy az északi oldalon a töltésnek nyomait nem találhatjuk, mert ez oldalon, részint a rakonczátlan Báncza patak, részint a Marosnak nem egyszer idáig elhatott áradozásai mosták el. Mindenesetre e töltés bámulatosan nagyszerű mű volt, s még bámulatosabb az, hogy e töltés mindenütt a csak ujabb időkben is nagy bajjal, s fáradalomteljes tudományos utánkutatással meghatározhatott sóvonalnak külső határán vonult el, mutatva azt, hogy e bányáknál nemcsak most küzdenek a viz befakadások veszélyeivel, hanem hogy a rómaiaknak is meg kellett küzdeni a helyzet nehézségeivel, s igy a körvonalazott töltés kettős hivatással birhatott, védgát levén a Báncza és Maros áradatai ellen, s egyszersmind a bányatelepet ellenséges beütések ellen fedező védtöltés, sőt az abba kasamátaszerüleg beépitett helyiségek lakhelyül is szolgálhattak a szegényebb néposztálynak, legalább erre látszanak mutatni a több helyen bennetalált falrakatnyomok, tüzhelyek, hamu és edénytöredékek előfordulta. Különben a töltés alkotanyagja földdel kevert kavics, valószinüleg azon anyag, melyet a töltés közelében volt bányaüregek kitakaritása alkalmával nyertek, mely bányák helyei a sülyedéseknél most is felismerhetők, sőt a napjainkban mutatkozó oly gyakori sülyedéseket leginkább az iszaptelt ily római bányaüregek idézik elő.

De ezen látszólag nagyszerű mérvben kezelt római bányászatot nem védte meg az oly óriási erőfeszitéssel létrehozott védtöltés, átrohant ennek daczára fölötte a népvándorlás mindent elsodró árja, ez s a nyomába romboló vizáradat eliszapolta, eltemette Róma egykori hatalmának és szorgalmának még nyomait is, az áradmányi réteg dús talaján rengeteg erdőség, az emberi figyelmet elzáró sürü berkek, s vészes mocsárok keletkeztek. A sóbányászat – mely királyaink és a nemzeti fejedelmek alatt egyaránt virágzó állapotban volt – leginkább Kolozsra, Tordára, Székre és Parajdra szoritkozott, a maros-ujvári kincs földtől takartan erdőktől fedetten elfeledve.Az itt volt csererdőségnek utolsó mutatványfája ott tengődik a tartaléktorok közelében s bár a bányászok emlékezetes volta s ritka szépségeért is kegyelettel ápolják, az mégis kornyadoz, mintha gyászolná elpusztult testvéreit, mintha unná itten fajának kiirtása után egyedül magát; a bú és gyász elhervaszták s maholnap ki fog veszni a tenyészet ez utolsó példánya is. rejtőzködött 15 századon át, s a hely – hol másfél ezred év előtt élénk munkásság és kereskedés folyt – Szaratura néven a felső-ujvári uradalomhoz tartozott, melyre mint olyan gazdászatilag hasznavehetetlen helyre mi figyelem sem forditott; mocsárok által fedezett sürűségeiben a ragadozó állatok, farkasok és rókák vonták meg magokat, s uralkodtak csaknem kizárólagosan; de csakhamar el lettek zavarva, mert a mult század végén Ruszbatzky bányamérnök e helyen kutatásokat téve, fölhivta a kormány figyelmét az ottan heverő roppant kincsre, minek következtében az itteni kutatással megbizatván, fáradhatlan munkássággal s ritka szakértelemmel folytatta 1791–93-ban sónyomozásait, s miután azok nagy eredményre méltán jogosithattak, a kamara széki fiscalitásával megcserélte a Mikes családtól a Szaraturát*A gr. Mikes családtól elcserélt terület 908 holdat tett, melynek nagyitása szükségessé válván, az ujabb időben Felső-Ujvár mostani birtokosa gr. Mikó Imrétől és Veresmart községétől még 83 hold 600 négyszög ölnyi területet vásárolt a kamara 42,384 frt 52 krért, nemkülönben a Marosszabályozás indokából megvették és lerontották gr. Mikónak egy a felső-ujvári hegyfok alján állott malmát is., hol Ruszbatzky kutatásai nyomán belényesi Mészáros György bányanagy vezetése alatt megkezdette e század elején a sóbányászatot. A fáradhatlan Mészáros nyitotta és épitette 1805-ben a Ferencz, József és Ferdinánd torkokat, s ezek elkészültével megkezdetett a napjainkban oly nagymérvű fejlődést nyert sóbányászat. Nem lesz azt hiszem érdektelen a marosujvári sótömzs-, bányászat-, és nagyszerű védműveknek rövid ismertetése.

Az itteni sótömzs, mintegy 600 ölnyi hosszu és 400 ölnyi szélességű tojásdad alaku terület, mely vastagabb végével délnek, hegyesded felével északnak irányul, s széle a Maros régi medrétől 30 öl távolra feküdt, sőt még régebben a Maros egyes ágai magát a sótömzs felületét is átfolyták, ugy hogy az egész mocsár alatt fekszik. Mélysége az eddigi fúrások és kutatások nyomán 74 ölnyire van bebizonyulva, igen valószinű azonban, hogy az sokkal mélyebben lehatol. E sótömzset palaréteg övezi körül, mely annak széleit vizmentesen tartja.

Eddig összesen hat bánya nyittatott, ezekből azonban jelenleg mívelet alatt csak kettő van, a IV.-nek déli szárnya és az V.-dik. Ezekkel egybefüggnek a szomszédos, I., II., III., VI. és a IV.-nek északi szárnya.A József- és Ferencz-akna 1792-ben, a Ferdinánd-akna 1813-ban nyilt, mélységük a torkolattal 384 láb, a nélkül 204 láb. A T-alakú 4-ik 1834-ben kezdetett meg, ennek hossza 590, szélessége 90 láb. Az 5-ik 1835-ben nyittatott, ez 611 láb hosszu, 42 láb széles. A 6-ik 1842-ben jött mívelet alá, de mindezeknek tovább mívelésével felhagytak, részint oldal-vizfakadások, részint ez által eredményezett szakadások, részint az aljukon fakadható vizek miatti félelemből. Mind ezen bányák csak 64 öl mélységig vannak lehajtva, s egymással folyosók által összeköttetésbe hozva, s valójában ki ezen föld keblébe vájt roppant boltozatok alá behatol; ki a nagyszerű folyosók tömkelegén tévedezve ezen rengeteg ürkúpokat egymásután megjárja, az méltó elragadtatással áll meg az emberi művek nagyszerűsége előtt; az méltán bámulhatja a csekély emberi erőknek combinativ hatalma által létrehozott e roppant munkálatokat, melyek a gúlák épitésének csudás elméletével érintkeznek, nagyszerüségével mérköznek, sőt azokat túlszárnyalják, a mennyiben nem pusztán meddő irányban a nagyszerüség fogalmának testesitése czéljából, hanem a hasznositás elvének korunkat mozgató szellemében jöttek létre. Ha egy nagyszerű körtemplom roppant kúpjaival meghatja a szemlélőt, ha egy ily csudás épitkezés öszhangzatos nagyszerüsége felemeli a gondolatot, áhitattal tölti el a szivet: bizonynyal ilyszerű hatást gyakorol egy bányaür szemlélete is, hol a ragyogva felmagasuló kúpok száz meg száz szétszórt mécsnek világától vannak mystikus félhomályban előtüntetve, hol minden árny óriásivá magasul, minden hang megdöbbentő morajjal viszhangzik, s im a kúp közepén csillár tünik elő, kis fénylő pont roppant messzeségben; de im az mind nagyobbá válik, mind ragyogóbbá lesz. A csillár karjai meg látszanak elevenedni; egyszerre harmonikus dicsének zeng le a magasból, a csillár mind közeledik, mind nagyobbodik, végre a fenékre érve megelevenedik, szeszélyes öltözetű lények ugrálnak abból elő*A látogatók öltönyeiket: sócseppegéstől védő hosszu vászon blouse-t, a főt és nyakot fedező vászon sisakot s felakasztható csüngvényes mécset kapnak az irodában., több ponton magas tüzoszlopok czikáznak fel, s a bányaür egész nagyszerüségében ragyogó szépen tünik fel, a látvány bűvöletszerüvé lesz. S mind ezt – mi nagyszerüségben páratlan – néhány bányalátogatónak a málhán való leereszkedése idézte elő, kiknek tiszteletére a bányászok mindig készletben tartott szalma-csomóikat – egy kis borravaló reményében – felgyujták. Oh, de ki tudná leirni e látványt, honnan vehetné az ember azon szineket, melyekkel egy ily képletet méltóan kifesthetne? Azért nem is erőlködve tovább, e bizonynyal mindenki előtt bajos, előttem éppen lehetetlen feladat megfejtésével tovább haladok a bányák észleletének hidegebb, de otthonosabb terén.

A marosujvári bányáknak összefüggése nem csak fényüzésből és a nagyszerüség fokozata szempontjából, hanem szükségességből hozatott létre; ugyanis a legelőbb megkezdett, s már fennebb is emlitett három torok mindenike egy oly sóoromba nyittatott, mely jóval felül emelkedik a Maros vizszivárgásának kitett kavicsrétegen; de mivel ily vizmentes sóoromra többé találni nem lehetett, az azután nyitott bányák alólművelés modorában jöttek létre, s ezért nincsenek is a külvilággal egyenes egybeköttetésben, mi által az ezekből való sókiszállitás meg van nehezitve, ugy hogy alant is vasútak szállitják ezen egyenes torok nélküli bányákból a sót az ősbányák torkaihoz, honnan málhán huzatik fel. – A sóvonal több helyt csak néhány arasznyira van a külső szinvonal alatt, s mégis e bányák mívelete 30 ölnyire kezdődik. Az ily mélyművelés-kezdetnek oka éppen a rómaiak nyitva mivelt sóvájataiban keresendő, melyek több helyen 20 ölnyire is lehatoltak a sótömzsbe, s igy az ujabb bányák fennebbművelését veszélyessé tehették volna.

Legrégibb bányáink tölcsér idomuak voltak, később a harang alak jött divatba, a marosujváriak, mint ujabban nyitottak a mindezeknél czélszerübbnek bizonyult parallel-lopipedum idomba vájattak, sőt az V. és VI. vizmentes átmetszete T alakban készült.

A II-ik bányában egy nagy tó van, mely ezen bánya kivilágitásával egyikét a legcsodásabb látványoknak idézi elő. A III. bánya nagyon omladozik, miért fel is hagyatott, s ily elhagyatottságában, legfelebb mint a romlásnak megdöbbentő képlete költhet érdeket, a zürnek borzasztó nagyszerüségét mutatva. Megragadóan nagyszerüek a Ferencz és Ferdinánd torok biztositására roppant munkával készitett máglya-gárgyázatok, melyek – mivel párjuk sehol sem fordul elő – unicumok a magok nemében.

A marosujvári sótermelés a szükséglet szerint változik, most évenkint 800,000-től egy millió mázsáig emelkedik, de azt határtalan mennyiségig lehetne emelni. A sóvágók itt darab számra vannak fizetve minden darabnak 85-95 fontosnak kell lennie, s kivágásáért kapnak 481/100 krt. Igen eredeti a sópattintásnak itten divatos modora. A munkások ruganyos nyelű kis csákányokkal legelőbb párhuzamos padokat vágnak, mely padokat 10 hüvelyk szélességű, s (fél mélységig vitt) 2 hüvelyk mélységű bemetszések különitnek el, midőn ezzel készen vannak, akkor a pad külső alját nagy pörölyökkel egész hosszában addig ütik, mig felpattan (aljától elválik). Ekkor szemmértékre feldarabolják, ugy hogy a szabályszerű súlyt megüsse*Melynek 85–95 fontosnak kell lenni, mert a kisebbet be nem veszik., mindenik sóvágó néhány csákányütéssel a darabokra rámetszi saját jegyét, melyet a beszámolásnál felismer; minden sóvágónak külön jegye van, melyet nincs eset, hogy egybetéveszszenek, a mi eléggé bámulatos, ha meggondoljuk, hogy a marosujvári bányákban rendesen 600, sőt sürgős munka idején 1000 sóvágó is dolgozik.

A fennebbi hat bánya mellett más uj bányák is vannak nyitva elővigyázatból azon esetre, hogy ha az előbbiek viz által netalán veszélyeztetve lennének, a sómíveléssel fel ne akadjanak. E czélból nyittatott 1821-ben a két torokkal ellátott Karolina-bánya, melynek két torka egymástól 40 ölnyire esik, aknázata pedig a földszintől 25 ölnyi mélységre kezdődik; de e bánya éppen azok ok miatt lett veszélyeztetve, melynek elháritása czéljából készült, a mennyiben azt az oda befakadó viz miatt fel kelletett hagyni. Ekkor kezdették meg a három ős bányával egybeköttetésbe hozott, s már fennebb ismertetett IV., V. és VI. bányát, de mig ezek készültek, s mig egy részük a Karolina-bánya sorsára jutott, azalatt (1863–64-ben) ez mentesitődött.

A viznek ily megujuló betolakodása mind nagyobb aggodalmakat költött, s hova-tovább kérdésessé tette a meglevő bányák biztonságát, mi az előre való gondoskodás szükségét hova-tovább érezhetőbbé tette; ez okon kezdettek 1860-ban – a VI. bányától 10 öl távolra – egy tartalék-bánya torkot, melyet vizhatlan cement fallal körülvéve, 15 ölnyire vitték le; sőt ezen kivül még egy másik uj torkolatot is vittek le délen a meddő kőzetbe (pala rétegbe), honnan 30 öl mélységi szinvonalon tárnával (istaly) a sótömzsbe igyekeznek, hol szintén tartalék-bányát akarnak nyitni. Végre a legfelső sóréteg észlelhetése tekintetéből a sótömzs északnyugati részén egy nyitott aknatelepet is kezdettek kisérletképpen.

E rövid rajz fogalmat nyujthat a marosujvári bánya-művek nagyszerüsége és sokféleségéről, ugy azon roppant industriáról is, melyet a bányászat 60 év alatt itt létesitett; még érintenünk kell, habár röviden is, azon nem kevésbé nagymérvű munkálatokat, melyek az ezen bánya-műveket veszélyeztetett viz behatása ellenszeréül foganatosittattak; mert Marosujváron nemcsak a rómaiak küzdöttek a vizekkel, hanem az ujabb kor bányászata is kénytelen volt annak veszélyes betolakodásával megmérközni. Eleinte a vizbeszivárgást azzal igyekeztek ellensúlyozni, hogy az aknákat 30 ölnyi mélységi szinvonalon kezdették mívelni, mind e mellett a viz berágódott a József toroknál, s több izben borzasztó mennyiségben omlott be. Ezen veszély elhárintására különböző védszereket alkalmaztak, legelőbb halzsiros-agyaggal döngölték a veszélyeztetett torkot körül, de ezen költséges és nagy szorgalommal kivitt munkálatot csakhamar kijátszotta a viz, mi a döngölésnek mindenik toroknál való többszörös ismétlését hozta létre, s bár igy a döngölésnek egy egész tömkelege keletkezett, az még sem tudta a viz beszivárgást megakadályozni, miért a döngöléssel egy időre felhagyván, a Maros szabályozása által hitték a bajt elhárinthatni. Ez okon legelőbb a Marosnak Felső-Ujvár alatt bekanyarodó ágát roppant munkával elzárták, s a Maros főmedrét 400 öllel távolabb vive, azt szabályozták erős parttöltésekkel, s falrakatokkal erősitvén meg; de ezen nagyszerű vizi munkálatokkal sem lett az ohajtott eredmény elérve, mert a vizbeszivárgás nemcsak hogy meg nem szünt, hanem mintha meghódithatlanságát kimutatni akarta volna a sóréteg elnyalásával, 1863-ban oly nagy mérvű befakadást tett, hogy a viz kiemelése 12 szivattyúnak adott folytonos munkát.Minden percz alatt 50 négysz. láb vizet kelletvén kihuzni.. Ekkor a korábban felhagyott döngölést vették ujból elő, s egészen napjainkig folytattatott; de a roppant mennyiségű viz kicsapolása s a sónak folytonos elnyalása által, főleg a sóhatár felé nagy sülyedések állván elő, ez lehetővé tette a vizfolyás irányának behatóbb észlelését, mi Blaska Ubáld jeles szakképzettségű bánya-tisztet.Az itten nyujtott leiráshoz az adatokat Blaska szivességéből nyertem, melyért itten hálás köszönetemet nyilvánitani el nem mulaszthatom. azon fölfedezésre vezette, hogy a befakadó viz nem a Marosból jön, hanem a völgy vizéből, mely a kavicsrétegben elszéledve, a pala-közet határát folyja körül, s azon a sótömzs felé irányulva rágja át egészen a bányákig a só tömegét. A baj okának ily ismerete annak biztosabb elháritását is lehetségessé tette, s Blaska nagy horderejű fölfedezése következtében elhatároztatott, egy az ő terve szerint létrehozandó szürőtárna készitése, mely mindenütt a sótömzs szélen, attól 10 ölnyi távolságra vonul el, s melyen – mivel esése van – egy torokba gyüjtetvén a viz, onnan gőzszivattyúk segélyével huzatik ki, s vezettetik le a Marosba. Ily kőboltozattal biró szürőtárna fogja az egész sótömzset körülfogni, s körülövezve, a vizek mindennemű befakadhatása ellen biztositani. Ezen – már eddig is czélra vezetőnek bizonyult – szürőtárna a nyugati oldalon már készen van, s néhány év alatt köröskörül el fog készülni, s teljes elkészültével is alig fog 100,000 frtba kerülni, mig az eddigi czélszerütlen döngölések évenkint 60–100,000 frtot emésztettek fel.Alig hogy e szürőtárna segélyével a vizveszély elhárintatott, ismét a tüz támadta meg a marosujvári bányát, mert 1870-ben juniusban meggyult a fennemlitett máglyagargyazát és a bánya falépcsőzete s oly iszonyu tüz támadt, hogy azt több heti munka után csak a pesti tűzoltók segélyével lehetett elfojtani. Ez által nem csak roppant kár támadt, hanem a sómívelésnek több időre való fennakadása is bekövetkezett.. Blaska szürőtárnája azért nemcsak nagyszerű, hanem egyszersmind igen nagy horderejű munkálat, melynek elkészültével a marosujvári sóaknászatnak egy egészen uj aeraja fog bekövetkezni, mely a könnyebb és jutányosabb nyitott művelést is lehetővé teszi, s az által a nagyobb mérvű elhelyezést is, mert e bánya ugy roppant sógazdagsága, mint helyrajzi kedvező fekvése által nemcsak nemzetgazdászatilag bir nagy fontossággal, hanem kétségtelenül világkereskedelmi hivatással van felruházva.

Bérczes kis honunk a természet számtalan áldásaival, s azok közt sóval oly gazdagon van megáldva, mint kevés országa földtekénknek; ez országrész minden táján gazdagon mutatkozik az életfentartásra oly nélkülözhetlen só, több helyen van az bányászat alatt, még több helyen hever használatlanul; de e bányáink egyike sincsen oly kedvező helyzetben, mint a marosujvári, a mennyiben mindenik a könnyü és olcsó közlekedés vonalától kisebb-nagyobb mértékben távol esik. Itt ellenkezőleg a bányától pár ezer lépésnyire vasút vonul el, mely ide szárnyvonalat fog kapni; pár száz lépésnyire pedig egy – bekövetkezendő szabályozásával – hajókázható tekintélyes folyam hömpölyög, mely a Tisza által – melybe ömlik – a sószegény Bánátot s egyátalában Magyarország alsó részét s közép vidékét láthatja el sóval; a Duna által pedig – melybe a Tiszával ömlik – a tengerrel s igy a világkereskedelemmel jön közvetlen érintkezésbe s nemcsak a sószegény Keletet*Hol csaknem mindenütt Európából szállitott tengersót használnak., hanem Olasz-, Spanyol-, Franczia-, sőt Angolország piaczain is az ott használt főtt sóval igen előnyösen versenyezhetne. Azonban hogy ezen kereskedelmi tért a kinálkozó előnyök szerint elfoglalhassuk s hogy a versenytéren megállhassunk, a marosujvári bányáknak biztositása után lehetséges és szükséges sokkal nagyobbmérvű mívelése mellett: a sóárleszállitásra is kell gondolni; mert a mostani nevetségesen nagy árak mellett csak földnépünket terheljük, de a kereskedelem terén a külföldi elhelyezésre nem gondolhatunk. Kettős czél tehát, mely a mihamarábbi sóárleszállitást parancsolólag követeli, könnyités a bennszülötteken s a külföldi nagyszerüvé válni igérkező elhelyezésnek kedvező kilátása, mely csak ugy lehetséges, ha mi sem áruljuk a nálunk oly könnyen található, oly olcsón kiaknázható s vizen oly jutányosan szállitható sót drágábban, mint azon országok, melyek mindezen előnyökkel nem birnak, s hol azt vagy bajosan aknázva s tengelyen vagy vasúton messze szállitva lehet tengerhez juttatni, – vagy mesterségesen nagy költséggel lehet csak előállitani.A mostani árak mellett azon abnormis helyzet áll elő, hogy Erdély egy része roppant sóhegyei s számos sóaknái mellett Oláhországból becsempészett sóval él, s igy a sóért, melylyel 100 millióra menő pénzt lehetne hazánkba behozni, mi adunk ki pénz külföldre.. Azért a sóár megszabásában való filléreskedésnek korunkban nincs értelme, mert a lehető legolcsóbb ár az, mely a legnagyobb jövedelmet biztositja, mely Erdély ezen világkereskedelmi czikkének széles körű forgalomba hozatalát lehetségessé teszi, s ez által elszegényedett országunk felgazdagulásának ezen most eldugult életerét felnyitja.

Ajánlom ezen eszmék figyelembe vételét azoknak, kik az ország jelenének vezetése, s igy ebből fejlő jövőjének biztositására is hivatva vannak; ajánlom mindenek előtt a magyar országgyülésnek, mely a sóár utóbbi meghatározásánál roszul levén tanácsolva, az ország érdekét más idegen tekinteteknek alárendelni engedte, midőn mérvadóul az osztrák árakhoz való alkalmazkodást, és nem a világkereskedelem árszabályait vette tekintetbe. Ezen téves határozat mihamarabbi megváltoztatását s a só mázsájának legfelebb 2 forintban való megállapitását követeli szegény kimerült hazánknak jól felfogott érdeke, melyet semmi másnak alárendeli nem lehet és nem szabad.

De e nagy horderejű eszmék tovább fejtését és valósitását hagyjuk az arra hivatottakra, mi pedig mint olyan szerényebb körben forgó útasok a marosujvári bányákkal való ily – bár futólagos – megismerkedés után, vegyük szemügyre az ezen bányák által lételt nyert s azoktól nevet kapott bányatelepet.

Miként maga a bánya, ugy Marosujvár is csak e század elején keletkezett; kezdetben jelentéktelen kis telep, ma már egyike hazánk legtekintélyesebb és legszebben épült községeinek, mely, miként fennebbi tájrajzunknál is érintők, a Felső-Ujváron aló beszakadó Bánczapatak torkolata által alkotott tágas völgykebelben fekszik, két előszökellő hegyfoktól körülölelt szép, regényes helyen; mert mig felülről a felső-ujvári hegyfok szegélyezi, addig alulról másik hegyfok nyomul ki a Maros terére; hegyfok, melynek magaslatán Miklóslaka helyezkedett el, s mely a fekvölgy arányzatos szépségét nem kevéssé emeli. Marosujvár épitésénél a hely terjedelmes levén, nem igényelte a házak egybezsufolását, s mivel a telep előre megállapitott terv szerint épült: szép, széles, egyenközüleg futó útczák keletkeztek, melyek mellett mindenik telek 400 négyszög ölre szabatott ki. Ezeken vannak a sóvágóknak és bányászoknak egyenes sorban épült csinos házikói. A telek a kincstár tulajdona s azért évenkint 1 frt 5 kr. taxát fizetnek, a házat engedély mellett magok épitik. Ezen előnyös telepitési szabály mellett a bányászok más könnyebbitésben is részesülnek; ilyen az, hogy a sóvágó fejadója évenkint csak egy forint, hogy útcsinálás, katonaszállitás és beszállásolástól fel vannak mentve, s hogy marháik 50 kr. évi dijért szabadon legelnek a kamara legelőhelyein. Mindezen előnyök s a biztositott munka általi keresetmód nem kis vonzerőt gyakorolnak az idetelepülésre.

Marosujvár főútczája Király-útcza nevet visel, s az – miként képünkön is látszik – a telep keleti oldalán huzódik el. Itt vannak a kőből épült s rendszeresen sorakozott tiszti szállások és hivatali helyiségek, ott van a bányanagyi szállással szemben egy óriási hársfa, mely nem csak azért érdemel figyelmet, mert jótékony árnyat terjeszt, hanem azért is, mert életet mentve, nyert életet. Ugyanis egykor az őrállomáson levő katonák egyike a Marosban füredezve, örvénybe sodortatott, honnan egy ott levő óriási hársfa lecsüngő ágába kapaszkodva, menekült meg. A katona ez életmentő ágat levágván, magával vitte s az őrállomás előtt beültetvén, oly figyelemmel ápolta, hogy megfogamzott, terebélyessé fejlődött s még sok ideig fog – az esemény emlékét védve – tovább tenyészni.

Marosujvárnak vannak hetivásárai, melyek korábban szombaton tartattak, most azonban péntekre tétettek át; voltak országos sokadalmai is, melyeknek joga – nem használtatván – elévült. Három év előtt gyógyszertárt nyert, nem sokára a közlekedést könnyitő állandó hidja és szárnyvasútja is lesz*Most csak a Maros kisebb ágán van állandó hid, a főágon kompon történik a közlekedés; de az országgyülés egy itten épitendő műhidra és szárnyvasútra megszavazta a szükséges 140,000 frtot.; mindez fejlődésére – mely eddig is meglepő volt – előnyösen fog hatni s naponta nagyobb mérvet öltő aknászat az idetelepülők számát hova-tovább szaporitani fogja.

Marosujvár mostani népessége meghaladja a 2500 lelket, ennek fele magyar, fele oláh. Az oláhok egyesültek és nem-egyesültek s mindkét felekezetnek van itten temploma. A katholikusok számára a kamara épitett csinos templomot a királyútczában, s 700 lelket számláló egyházközségük a felvinczinek leányközségét alkotja. A 800 lelket meghaladó református magyarság már 1811-ben egyházközséggé szervezkedett, a fennebb leirt római töltésre bányanagy Gyujtó István segélyezésével csinos imaházat épitett, s a közel Miklóslakához filiaként csatlakozott, mely egyházközségnek akkori lelkes papja, Baczoni József igen sok érdemet szerzett ezen szép jövőjű egyházközség szervezése és biztositása körül, nevezetesen – hosszas kérelmezés – után 1838-ban ő eszközölte ki a kir. kincstártól nyert 80 frt évi fizetést a marosujvári ref. lelkész számára. Forradalom alatt Miklóslakán a papi lakot feldúlván az oláhok, a pap Marosujvárra költözött át a hivek áldozatkészségéből rögtönözve épült papi lakba; időközben a hivek száma is szaporodván, az 1858-ki nagyenyedi zsinaton a marosujvári anyaegyházzá emeltetett, Miklóslaka pedig leányközséggé tétetett. 1862-n Sebestyén Áron lelkész buzditó szavára a hivek áldozatkészsége s mások adakozása alapján 60–70 növendéket befogadható iskolahelyiség és tanitói lak emeltetett s rendes tanitó állittatott be.A kincstár van arra hivatva, hogy minden vallásfelekezeti tekinteteket mellőzve, ez iskolát köteles segélyezése által oda emelje, hogy az a kor szellemének és a népes bányatelep szükségleteinek teljesen megfelelhessen.

Mielőtt Marosujvártól búcsút vennénk, még pár sorban érintenem kell azon csapásokat, melyek az 1848/9-ki forradalom polgárháborúja alatt e helységet érték. Marosujváron nem lakott földesur vagy nemes, de azért az oláhok mégis legyilkolták volna e bányatelep magyar sóvágóit – miként más bányászhelyeken tették – ha azok idejében el nem menekülnek, mint a kevés hátramaradt s több vidékit, kik sót venni jöttek volt ide, vagy 90 magyart egybefogdosott Akszentyének romokon fészkelő s embervért szomjuhozó tábora. A vezér kiadta a rendeletet, hogy azokat Balázsfalvára szállitsák. Az ily látszólag szelid rendeletnek borzasztó jelentése volt, mert az a boldogtalanok legyilkoltatását czélozta. A szerencsétlen foglyokat nem is vitték messzebb a Maros partjánál, ott azonnal elkezdték azoknak iszonyú kínzások közti lassu legyilkolását, oly kiszámitott vad kegyetlenséggel, hogy a reggel megkezdett véres mívelet egészen késő estvéig eltartott. Iszonyatos dolgok hajtattak itten végbe, melyeket borzadály nélkül felemliteni nem lehet; el is hallgatom részleteit azon herostratusi dicsőségnek, melylyel a természeti vadságban élő ind törzseket is felülmúlták a nélkül, hogy legalább azoknak bátorságával birtak volna, mert azon 20,000 emberből álló tábor, mely 90 védtelen emberrel igy kegyetlenkedni tudott, Felvincznél az enyedi szerencsétlenek egybeszedésére kiszállott pár száz honvéd előtt gyáván meghátrált.

Székelykocsárd



Székelykocsárd környéke



Aranyosszék határa. Határpatak és Fennyenforró forrásai. Jó és Roszpatak. Cserevár, római nyomok, sirdombok, csaták. Báthori István, Bocskai és Apafi Kocsárdon. Gálfi János emléke. Kocsárdon vívott csaták. Ecsedvára. Kocsárd temploma. A Szilágyi-kastély. Aranyosszék hős népe régen és a forradalom alatt, népjellemzés. Aranyosszéki székely lakodalom.

Vajdaszegen valamint felül az Aranyos, ugy alól a Maros jobb partján, egy 50–60 láb magasságu függélyesen leszelt partmagaslat van, lépcsőzete azon fennsíknak, mely a Maros mélyebb völgye felett messze terjedőleg elterül. Ezen termékeny fennsík sima lapjába (Vajdaszegen alól) csakhamar egy oly bemélyülést veszünk észre, mely fasortól árnyalva díszredőzetszerüleg ötlik fel; van is ott a fák árnyában egy fényszalag, mely a legszebben ragyogó gyémánt érdemjelt tüzi fel a haza egyik legnagyobb jóltevője, a Maros keblére. Ez érdemjel pedig nem más mint azon páratlanul nagyszerű forrás, mely ezen bemélyedés fejénél oly bőséggel lükteti fel kristály hullámait, hogy eredetétől pár lépésre malmot hajt, s rövid, alig 3000 lépés hosszuságu pályafutása alatt összesen 6 malmot működtet. Ezen rögtön keletkező, gyorsan enyésző, de rövid futása alatt is oly jótékonyan ható vizeret Határpatakának nevezik, még pedig azért, mert ez oldalról Aranyosszék határát jelöli.

Alább alig negyedórányira a Fennyenforróhoz érünk, ez pedig nem más, mint a Határpatak forrás fejéhez hasonló, másik csudás vizokádó, melyet a Fennyenforró név legjellegzőbben ad vissza, a mennyiben oly bőségben buzog fel itt is a legfölségesebb kristály tiszta viz, hogy azonnal malmokat képes hajtani.Összesen négy malom van ott, azok télben-nyárban folytonosan őrölhetnek, mivel a Jópatak soha sem szokott befagyni, s vize örökösen egyforma bőséggel buzog fel a nélkül, hogy valaha kiáradt volna; áldást hoz az csak s kárt sohasem, miért Jópataknak jogosan nevezhetik azt., miért a Jópatak nevet, melylyel felruházták, méltán megérdemli. Hol a Jópatak alig pár száz lépés pályafutása után, a Maros terére leér, ott fekszik a szőlőkoszorúzott partmagaslat alján Székely-Kocsárd, Aranyosszéknek ez oldalról első helysége. De mielőtt az oly vonzóan szép faluba lelejtenénk, a Fennyenforró környékét teszszük vizsgálódásunk tárgyává, annyival is inkább, mert a méltán bámulatra ragadó források közelében, főleg az azok völgyteknőjének baloldali előfokát képező Kőkutnak nevezett emelkedésén, a talajt oly nagy mennyiségben boritják el a párkányzatos római fedélcserepek töredékei, hogy azokkal hajókat lehetne megterhelni. Ezen maradványok arra látszanak mutatni, hogy itt – a fennsíkról Maros terére leszálló római út mellett – valamely római colonia létezett, bár a hagyomány azt tartja, hogy Kocsárd feküdt ott kezdetlegesen, hanem mivel oly felötlő volt ezen helyzete, hogy a Torda felől jövő ellenség már messziről megláthatta, azért innen lehuzódott előbb a Roszpatak.Melyről láss alább. Kocsárdnak itt fenn való fekvését a kocsárdi ref. egyházközség jegyzőkönyve is mondja. völgyébe, onnan pedig vizhiány miatt mostani fekhelyére költözött át. Ha már most ezen hagyományt elfogadjuk, akkor az első Kocsárd római colonia helyén annak romjaiból épült, mert a Fennyenforrónál mutatkozó töredékek kétségtelenül római maradványok.





A Fennyenforró fölött egy magaslatot Cserevárnak neveznek, itt is a talaj épületnyomokkal van elboritva, miért nem lehetetlen, hogy itten fellegvára állhatott a lennebb feküdt telepnek. Mindezek pedig csak homályos nyomokon, kicsinyes töredékeken nyugvó nagyon is törékeny sejtelmek, melyeket csak rendszeres ásatások segélyével lehetne talán igazolni.Tudjuk azt, hogy a rómaiak a jó források iránt mily nagy előszeretettel viseltettek, s igy a Fennyenforrónak nagyszerű forrásai már magukban is nagy vonzerőt gyakorolhattak az odatelepülésre; de különben is ezen, a Maros és Aranyos egybefolyásához közel levő s természetileg is erős fekvésű hely, hol a katonai útvonal a Maros teréről a gerendi fensikra felemelkedett, valamint akkor, ugy most is nagy hadászati fontossággal bir, mi, ugy látszik a rómaiak figyelmét sem kerülte ki..

A kőkuttól északkeletre eső helyet Veresek és Lovasok-nak nevezik, hagyomány szerint azért, mert azon a helyen véres csata vivatott, mely alkalommal a veres darabontok hadállása a ma is Veresek-nek nevezett helyen volt, a székely lovasság pedig a Lovasoknak hivott helyen volt felállitva. Véres, de győzelmes volt a harcz, s kik a székelyekből, valamint a legyőzött ellenségből elestek, azok az onnan délre eső négy halom alá.Ezen halmokat ellapitotta az eke, de azért dombosodásuk mégis kivehető. temettettek el. Ezen hagyományokat igazolni látszanak azon fegyvertöredékek, sikakok, hosszu puskacsövek és szablyapengék, melyeket évente nagy mennyiségen forgat fel e helyen az eke. Kérdéssé válik, hogy valjon nem itt folyt-e le az Apafi vagy a Rákóczi-forradalom alkalmával Kocsárdon vivott csaták valamelyike, melyeket alább részletesen fogunk tárgyalni.

Ideje azonban, hogy a classicus mult e magaslatáról leszálljunk a gyönyörű berkek és szőlőültetvények zöld keretéből felénk mosolygó Kocsárdra, mely napjainkban is oly szép, minőnek a 16-ik században oly költői lelkesedéssel festé azt Gálfi János, irván: „Az Uristen megékesité e helyet szép folyóvizekkel és drága szép mezőkkel, kit különb különbféle szép vadak és madarak laknak. Ennek felette penig kedves buzatermő földje ugyannyira, hogy kedves és gyönyörüséges hely”. Pedig e lelkesült szavak egy élve börtönbe temetettnek szájából jöttek, ki a gyászos koporsó közelében lelkesülten gondolt a szülőföldre, hol bölcsőjét ringaták.Kocsárdi Gálfi Jánosról láss többet alább.. Lelkesülten, a táj és helység szépségétől elragadtatva lépünk be mi is Kocsárdra, hol mindenek előtt ismét annak multjával foglalkozunk.

Kocsárd nevével legelőbb Aranyosszéknek IV. László király által 1289-ben kiadott adománylevelében találkozunk, hol Kukchard néven fordul elő; e néven találjuk Róbert Károly 1313-ki confirmationalisában is.Az 559. lapon igy: „Nicolaus sac. de Kuchard solvit 14 denarios.”. 1390-ben Bertalan alvajda rendeletére a kolozsmonostori convent Petherd birtokába iktatja be Kocsárdi György (Egyed fiának) nejét; a kirendelt fejedelmi emberek közt ott találjuk Kocsárdi Benedeket és Lászlót is.Ezen rend. ered. a kolozsm. conv. levélt. XII. 133., közli Kemény App. dipl Trans. VIII. A Kocsárdi-család még a 16. század kezdetén is megvolt, mert 1514. febr. 5-én Zápolya János vajda Kocsárdi Zakariás nejét, Kocsárdi Zemes Miklós leányát Décse és Kara birtokába iktattatja be. Lásd Kemény App. dipl. Tr. VIII. 173. 1647-ben Kocsárdi Tamás udvari postamesterének (veredarius) Rákóczi György M.-Ujváron ad egy nemesi telket. Lásd alább Maros-Ujvárnál., miből kitetszik, hogy akkortájt a Kocsárdi-család tekintélyes volt. Mátyás uralma alatt 1458–59 tájatt országgyülés is tartatott Kocsárdon*Legalább ez tünik ki egy okmányból, melynek erre vonatkozó részét ide iktatom: „Nos Ladislaus Lábatlan Siculorum comes et supr. capitaneus, ac Stephanus de Hederfája nec non Michael Székely de Szent-Iván de Bisztricia comites, nunc autem per regiam clementiam pro faciendo moderativo judicio in medio nobilium siculorum et saxonorum partium Trannarum Judices deputati memoria commendamus per presentes, quod cum nobis una cum nostris jur assbus in congregatione gen. universitati nobilium cunctorum comitatuum carundem pm. Trannarum. fer. 2 pr.-p. fest b. Michaelis archangeli juxta vim et formam generalis decreti eorundem nobilium nuper in villa Kocsárd prope et cis fluvium Marusii in terra Siculorum Sedis Aranyas exist. editi, et per universos nobiles firmiter observari Stabiliti etc.” (Következik Szentes György bántalmazása ügyében hozott itélet.) Ennek eredetije az enyedi ref. collegium irattárában volt. Coll. Benkő docum. varia Vol. V. ab anno 1082, p. 289. Honnan Kemény József e gyüjtemény megsemmisülte előtt kiirta és közli App. dipl. Tran. VI. 103. Ennek hitelességét támogatja egy másik, ugyanazon kikezdéssel biró s egykeletű okmány, melyet Huszti András kéziratgyüjteményében levő eredeti után közöl Kemény ugyanott 104..

Magyarország egy dicső, nagy mult után – midőn Európa első birodalmaként szerepelt az Árpád-házból s némely vegyes házból való uralkodók alatt is – több egymást követett gyámoltalan uralkodó erélytelen kormánya alatt oda sülyedt volt, hogy a szomszéd hatalmasságok hóditásvágyának játékszerévé vált. Mohács vérmezején elhervadtak hősi babérjai, az elgyengültnek birhatása felett két roppant birodalom birkózott. Hogy ezen vészteljes korszakban hazánk szabadsága, alkotmánya, sőt maga a nemzet is meg nem semmisült, be nem olvadt, azt kétségtelenül az erdélyi fejedelemségnek köszönhetjük, mely a nemzeti lét, szabadság és míveltség palladiumává lett. Ezen fejedelemséget Zápolya János alapitá ugyan, de Báthori István szilárditá meg s azért őt ugy kell tekintenünk, mint nemzetünk egyik legnagyobb jótevőjét. Azonban nagyon sok veszélylyel volt kénytelen szembeszállni, mig az alapot megszilárdithatá, s főleg a németek által támogatott Békéssel megmérkőzni. 1575-ben, midőn a magát Erdélybe befészkelt s sokakat pártjára vont Békés ellen sereggel nyomulna, Nagy-Enyedről Kocsárdra tette át hadiszállását, azonban az éj bekövetkeztével sergét – minden ok nélkül – oly páni félelem lepte meg, hogy már-már a feloszlás pontján állott, midőn Báthori egy beszédével annyira tudta lelkesiteni, hogy pár nap mulva K.-Szent-Pálnál diadalmasan vívta azon csatát, mely az erdélyi fejedelemség sorsa felett döntött.

1605-ben Erdély másik nagy fejedelme, Bocskai István szintén Kocsárdon mulatott, innen adván ki szept. 20-án azon adománylevelét, melylyel Bogáthi Menyhértnek, a németektől annyit szenvedett, a haza ügye mellett annyi érdemet szerzett, több alkalmakkal, de főleg Segesvár ostrománál oly hősileg harczolt hazafinak, a haza elleneivel czimboráló, Prágába menekült Kornis Boldizsárnak radnóthi kastélyhoz tartozó javait inscribálta 12,000 frtért.

1662 októberében Apafi Mihály is Kocsárdon van, hova táborát akkor tette át, midőn Kolozsvár ostromával Kucsuk pasa rendeletére felhagyott.

Október 6-án Kocsárdról a Szilágyi-kastélyból, hol szállva volt, adja ki azon rendeletét, mely szerint a Bethlen Gábor által alapitott tanoda az ellenségtől szorongatott Kolozsvárról Nagy-Enyedre tétetett át.Ezen rendeletet közli Kemény Józs. Suppl. dipl. Tran. X. 257.. Sőt ez évben egy Kocsárdon vívott csatáról is találunk emlitést a tordai szentferencz-rendü szerzetesek házi történetében, hol az van bejegyezve, hogy Montecuculli 1662-ben kevés sereggel Kocsárdnál körülözönöltetett az erdélyi és török sergek által. Ez alkalommal a faluba visszavettetvén, sergéből nagyon sok levágatott, másnap azonban segélyt nyervén, egész estvélig folytatta a harczot, mikor Apafi a lónai kastélyhoz huzódott vissza. Ezen csata emlékeül két halom maradt fenn, egyik alá a németek, másik alá a törökök vannak elhantolva.

Mult időkben Kocsárdnál volt a Maros fő kikötőhelye, hol a Gyergyóból vizen leszállitott fa és más áruczikkek kirakatván, egész Erdélybe szétküldöztettek.

Kocsárd későbbi történetét nyomozva, azt találjuk, hogy az a szabadság harczaiban, nevezetesen a Rákóczi-forradalom folyama alatt, szintén szerepelt, s főleg több rendbeli csaták szinhelye volt. Igy 1704-ben, midőn Teleki Mihály kurucz vezér Kolozsvárt ostromolná, Rabutin Szebenből 2000 főnyi sereggel a már-már feladás pontján álló város fölmentésére sietett. Thoroczkay István kurucz vezér Kocsárdnál várta, hogy a Maroson való átszállásban megakadályozza. Elszánt harcz fejlődött ki, melyben a kuruczok sok ideig feltarták a német hadsereget, s a Maroson való átkelést hősies ellentállásukkal lehetlenné tették. Rabutin átlátva, hogy Kocsárdnál nem boldogulhat, máshelyen hajókon csempészte át serge egy részét, miáltal Thoroczkay hadállása hátulról levén fenyegetve, táborát Kolozsvárhoz vonta vissza.

De ez csak mintegy előjátéka volt azon nagyobbszerű harcznak, melyet 1707-ben Pekri dandára vívott Kocsárdon: ugyanis.

1707-ben a Tiege vezetése alatti császári sergek Kolozsvárról való visszavonultokban Kocsárdra huzódtak; de midőn ott minden elővigyázat mellőzésével mély álomba merülnének, Pekri Lőrincz Tordáról utánok inditott hajdui által meglepetvén, nagyon sokat leöltek közülök. Ekkor Kocsárd is meggyuladván, elégett.Benkő Józs. Sepec. Tran. sed Aranyos.. Cserey Mihály egész részletességgel irja le e csatát, szerinte Thoroczkay Kolozsvárt szorongatván, b. Tiege Szebenből, az osztrák sergek ezen buvhelyéről, sietett Kolozsvár felmentésére. Thoroczkay elvonult előle, Tiege pedig az őrizetet felvéve, Kolozsvár feladásával huzódott vissza Szeben felé, mely alkalommal gyorsmenet és csatákban kimerült sergét Kocsárdon szállásolta el, hol az éj setétében Thoroczkaynak jól felégett-borozott hajdui (sic) által meglepetvén, ezek a németek közül nagyon sokat levágtak. Tiege alól is előtték lovát, s egy hajdu már fejét akarta leszelni, midőn a vezér pisztolyával lelőtte a hajdut s más lóra kapván, elmenekült. Ha Pekri a szőlőknél felállitott tartalék lovasságával bevág, egy német sem menekülhetett volna, a labanczok minden ágyui zsákmányul estek volna, sőt Szeben is védsereg nélkül maradván, kezébe esett volna – mond Cserey – de Pekri tétlenül vesztegelt, hajdui pedig a kolozsvári őrizet ládáinak esve, azokat hasgatták, mialatt Tiege a lángba borult falu világitásánál egybeszedvén hadait, rácsapott az elszéledt hajdukra, azokból sokat a falu melletti nádasba szoritva, másfél ezernél többet ellövöldöztetett. A németekből csak 100 maradt halva és 80 sebesült.A kocsárdi csata alkalmával vágták le a németek azon franczia küldöttet, ki a franczia király levelével indult Erdélyen át Konstantinápolyba, melyben a szultánt Rákóczi megsegélésére buzditotta; de Tiege kezébe került, s midőn itt Kocsárdon a csata zavarában el akart menekülni, a németek levágták. Cserey ugyanott..

Igy adja elő Cserey e csata folyamát, azonban a kurucz-ellenes Cserey alkalmasint az osztrák bulletineket használta, melyek minden időben akkor szoktak fényes győzelmeket hirdetni, mikor sergük legnagyobb veszteséget szenvedett.Igy volt ez a multban, igy volt ez 1848–49-ki szabadságharczunk alkalmával is. Puchner folytonosan fényes győzelmeket hirdetett még akkor is, midőn Bem serge által egész Erdélyből kiszorittatott; ő a szégyenletes futást strategiai mozdulatnak keresztelte el. Igy volt ez a Királyhágón túl is, hol a tönkre tett s visszaüzött osztrák sergek mindig fényes győzelmeket hirdettek s visszahuzódásukat a strategiai fontosság leplével igyekeztek eltakarni., s hogy Cserey valójában ezen nem tiszta forrásból meritett, már csak a németek közül elestek csekély és a kurucz halottak nagy száma is bebizonyitja.Ha valaki elővenné az 1848–49-ki osztrák bulletineket s összeszámitaná az azokban elesetteknek hirdetett honvédek számát, alkalmasint az világlana ki, hogy honvédseregünkből egyetlen egy sem maradhatott életben, mig ellenben a maguk részéről bevallott halottak száma oly csekélyre menne, miszerint azt hihetné az ember, hogy azok a honvédek csupa udvariasságból nem golyóval, hanem cseresnyeszemekkel lövöldöztek, s a huszárok nem karddal, hanem vesszőszálakkal hadakoztak., s főleg tanusitja az, hogy Pekri a kocsárdi csatát mint fényes győzelmet jelenté be Rákóczinak, valamint ilyennek jelezte azt hadi kiáltványában az országnak is.

Hogy pedig a történelmi igazságot hűn Pekri jelentése tükrözi vissza, s hogy a kocsárdi csata nagy horderejű, mondhatnók döntő győzelem volt, már csak abból is kitetszik, hogy ez által Erdély Szeben kivételével, honnan a németek kocsárdi kudarczuk után kibujni nem mertek. annyira kitisztult a németektől, miszerint Rákóczi maga is bejövén, M.-Vásárhelyt országgyülést tartott, hol a fejedelemségbe is beiktattatott.

Hogy Kocsárd ezen csata alkalmával nagyon sokat szenvedett, kitetszik az 1707. máj. 19. tartott hadszemle lustrális könyvéből, hol az van bejegyezve, hogy a kocsárdiak sokat szenvedvén, nevezetesen b. Tis (Tiege) felverésekor az egész falu elégvén, szent Mihály napig felmentetésöket kérték; megengedték azért, hogy most csak 5 lovast adjanak szent Mihály napig zászló alá, szent Mihály nap után is találják meg a kapitányt, ki ha nagyon szükséges nem lesz, a felülés iránt assistentiával lesz, de fegyverét, lovát, senki el ne adja, s ha valamely koborlók járnak a székben, alkirálybiró rendeletére legyenek assistentiával és üljenek fel, valamint akkor is, ha valami kiváltképpen való szükség adná elő magát.

De nemcsak kurucz, labancz, hanem azt megelőzőleg török-tatár is látogatta meg Kocsárdot. Van a Kocsárdtól délre elterülő réten egy Ecsed várának nevezett hely, melyet nem rég lecsapolt ingoványos mocsárok öveztek körül; mondják, hogy török-tatár járások alkalmával a nép mindig ezen természetileg védett erős helyre vonult, s bár a törökök többször kisérték meg annak ostromát, bevenni soha sem tudták. A történeti hagyományok ezen nymbusa mellett nyelvészeti szempontból is figyelmet érdemel e helynek elnevezése, mert abból az tünik ki, hogy Ecsed a régieknél ingoványokkal, mocsárokkal körülölelt helyet jelentett, melynek alapján nevezhették ekként a Királyhágón túl levő, oly fényes szerepet játszott ecsedi várat is. De nemcsak török, tatár és labancz pusztitott Kocsárdon, hanem az 1848/9-ki polgárháboru is kivette innen véráldozatait. 1848-ban a czintosi oláh tábor Nagylak magyarságát legyilkolván, a megboszulásukra jött Bethlen Gergely kis csapatjával Kocsárdról indult el – miként alább látni fogjuk – szétverni és halomra vágni a vérengző gyilkos hadat. Ezért az oláhok boszusok voltak Kocsárdra, s a hogy novemberben Enyed s utánna Felvincz és Aranyosszék is fel lett adva, Nagylakra az oláh tábor ujból csoportosult s éj idején Kocsárdra csapván, lakóinak el nem menekülhetett részéből 50-et legyilkoltak és ugyanannyit megsebesitettek. Hogy eljárásukban mily vadak és könyörtelenek voltak, arról csak egypár esetet hozok előtérbe. Nagy Zsigmond, a falu jegyzője, mivel az uraknak nagy ellensége volt, bizván az oláhokban, nyugton otthon maradt; de csakhamar házát körülfogták, két fiát felkonczolták, harmadik fiát és nejét felakasztották, mely iszonyatos látványra ő magát főbe lőtte. Egy másik Bodó nevüt czélba állitottak, ekkor elrejtőzött fia jött elő, kérve, hogy őt öljék meg, de öreg atyját kiméljék, azonban a kegyetlenek fiut apával együtt lemészárolták; másokat, kik csak sebesülve voltak, élve töviseltettek el s azután szalmával berakva, megégették. Ily s hasonló iszonyatosságok folytak itt, melyeknek emlékétől iszonynyal fordulunk el, mert azok polgárosodott századunknak szégyenbélyegét mutatják fel, főleg ha meggondoljuk, hogy a népsöpredék e gyáva mészárlását míveltséget szenvelgő kormányzat intézte és vezette. Hagyjuk azt s gyászos emlékei elől meneküljünk a multhoz. E czélból Kocsárdon teszünk egy régészeti körszemlét, ez azonban nem sok időnket fogja igénybe venni, mert Kocsárdnak.Kocsárdon a reformatio azonnal gyökeret vert, ugy hogy a 16. század közepén már virágzó egyházközsége volt ott a protestánsoknak. Az egyházközség anyakönyvében levő bejegyzés szerint. ugyan volt régi temploma, ez azonban egészen átalakult, ugy annyira, hogy régisége mellett csakis nyomott körivvel záródó kapuzata tanuskodik, melynek szemöldén ezen felirat van bevésve:

1676 Janua Dei.

Az egyház szent edényei között van egy igen szép mívezetű és idomű kehely, hozzá tartozó ezüst tányérral, melynek közepén ezen – babérkoszorúba foglalt – feliratot találjuk:

„Silági (Szilágyi) András kocárdi Eklesiához czináltatta Isten tisztességére Anno Domi 1677”*Ez a Szilágyi András Aranyosszék főkirálybirája volt..

Mivel pedig e szent kehely elvezetett a Szilágyiakhoz, egy füst alatt felemlitem azt is, miszerint a kocsárdi Szilágyi-család egyike volt Aranyosszék kiválóbb székely primor családainak, melyből e széknek egy főkirálybirája s több más hivatalnoka került ki. Az egykor hatalmas, gazdag családnak fényes kastélya volt Kocsárdon, melynek ma csakis követelőleg büszke nagy kőkapuja áll fenn, hirdetve, hogy régi nagyság és jólét kifutott azon; mert a kapun belül csak romtöredékei tünnek fel a magas bástyákkal büszkélkedett kastélynak, hol Aranyosszék oly gyakran tartá a mult század kezdetén közgyüléseit. Ezen terjedelmes romok között szerény kis lakot emeltek az utódok, de kegyeletük fentartá el elomlott kastélynak feliratait. Két ily feliratos kő van az uj épület lépcsőzetébe illesztve, mintha az utódok a régiek nyomdokait azon járva akarnák követni. Szerencsére e kövek feliratos felükkel lefelé voltak forditva, s igy sikerült azoknak megkimélt feliratát elolvasnom.

A nagyobb, korinthiai oszlopkákkal diszitett kövön – mely, mint mondják, a kastély homlokzatán állott – e felirat van:

Spec. G. Andreas Szilágyi de Sz. Kocsárd

Ext. curavit ex funda. aetat. suae A. 59.

Offitii sui suppr. judicatus Regii Ss Aranyas

An. 34.

Filiorum Andreae 24 aetat. Ladislai Anno 12.

Conjunctis viribus conjugis Sarae Diosi.

Anno 1713.

A másik kisebb kövön – a mely az emlitett kapuról került – ez van felirva:

„Extrui curavit spec. Gen. Andreas Szilágyi de Kocsárd Ao 1717. oficii sui sup. Judic at regyi Ano 37.”

Ezen feliratokból a kastély épitészeti korának kitudása mellett.Bár az – ezen feliratok bizonyitása szerint – 1713-ban épült kastély helyén a Szilágyiaknak volt egy másik, sokkal régibb kastélya, melyben, mint fennebb látók, 1662-ben Apafi is Kocsárdon való táborozása alatt szállva volt. Azon régi curia volt az, melyben Gálfi János született s mint Aranyosszék főkirálybirája lakott, s mely az ő kivégeztetésével jutott a Szilágyi-család birtokába. még azt is tanuljuk, hogy Szilágyi András 37 évig viselte Aranyosszék főkirálybiróságát, mi minden esetre jelességére s ezen alapuló népszerüségére mutat, főleg ha meggondoljuk, hogy a főkirálybiróság a székelyeknél szintén választás alá tartozott.

Elismeréssel is volt Aranyosszék hosszu ideig szolgált főkirálybirája iránt, mert a szék gyülése kocsárdi Szilágyi Andrásnak 35 évi főtisztsége érdemeiért, mely tisztet a nehéz háborus időkben is (Rákóczi forradalom) bámulatos módon a szék javára és megmentésére folytatott, az ő távollétében elhatározták, hogy 5 adózó jobbágyát, 30 ökrét, 10 tehenét adequaló arányban most és jövőre nézve mindenféle széket vagy falut illető adó, rovatal és teherviseléstől fölmentik, illetőleg azok hordozását a szék magára vállalja örök időkre, utódaira is kihatólag.Ezen Aranyosszék nevében Kercsedi János és kercsedi Apáczai Ferencz alkirálybirák, valamint Bárdi Tamás pénztárnok által kiállitott határozat eredeti fogalmazványa kelet nélkül megvan a szék „Bendegucz” nevü jegyzőkönyvében.. Egy más alkalommal ugyan kocsárdi Szilágyi Andrásnak a szék érdekében tett fáradalmaiért saját kérésére a szék, minden szabad és jobbágy által teljesitendő egy-egy napszámot igér évenkint, mig főkirálybiróságban lesz; de ezt csak jó szándékból adják a nélkül, hogy utódai követelhetnék Az „Atilla” czímű jegyzőkönyv 148. lapján. Lásd ezeket Felvincznél.. A jutalmul nyert közmunka egy részét kastélya épitésére forditá.

Azonban Szilágyi büszke kastélyát egy helyén állott másik nevezetes épület anyagjával épité fel, azon ház romjaival, melyben Gálfi János, korának ezen legnagyobb embere, született, kit előttünk érdekessé, emlékét pedig tiszteltté nem csak érdemekben dús élete, hanem tragikus vége is tesz; szabadjon azért itt az ő születésével egybefüződő romoknál emlékének pár sort áldoznunk.

Gálfi János Magyarországról beszármazott nemes szülőktől született Székely-Kocsárdon; tanulmányai végeztével Csáki Mihály korlátnok apródja lőn, később Báthori István trónraléptével ennek testvéréhez, a váradi kapitányságra előléptetett Báthori Kristófhoz ment; ott van mint a Báthori-ház hű embere, s a Békés mozgalmának elnyomásakor nem kevés szolgálatot tevén, több kitüntetés mellett aranyosszéki főkirálybiróságot, fejedelmi tanácsosságot s jószágokat nyer*Ekkor Váradon házat s 4 falut, azután Bolkácsot, Zsitvét és Bolia kastélyát nyeri, de ez időben mint Aranyosszék főkirálybirája legtöbbet Kocsárdon lakott.. Leghűbb embere a Báthori-háznak még akkor is, midőn István a lengyel trónra lépvén, testvére Kristóf lett Erdély fejedelmévé. Gálfi volt egyik leghatalmasabb támogatója a Báthoriak dynastia alapitási czélzataiknak s főeszközlője annak, hogy 1581-ben a gyermek Báthori Zsigmond Erdély fejedelmévé választatott. Báthori Kristóf halála előtt Gálfit Maros-Ujvárral ajándékozta meg s kiskorú fiának nevelését reá bizta. Szerencséje ezután is még mindig emelkedőben van, 1582-ben udvari marschallá lesz, 1586-ban pedig a charnai kastélyhoz tartozó 16 hunyadvármegyei falut nyeri. Azonban a könnyelmű Zsigmond Báthori Boldizsárral csakhamar egybezördült, a tanácsosok Gálfi és Gyulai javaslatára, hogy a polgárháboru iszonyait eltávolithassák, vagy kibékülést, vagy ha ez létesithető nem lenne, Boldizsár számüzetését határozták el. Gálfi és Gyulai a titok szentsége alatt közölték ezt a fejedelemmel, ez udvari papjának meggyónta, ki ismét Boldizsárnak besugta. A hevesvérü Báthori Boldizsár boszut esküdött a két tanácsos ellen. Gyulait Abafáján összevagdaltatta, Gálfit is M.-Ujvártt megrohanták a kiküldött poroszlók, azonban ő egy alagúton elmenekült Belényesre, hol vezetőjétől elárultatván, fogva Váradra, onnan Zsigmond rendeletére Husztra vitetett börtönbe, hol 1593-ban nevelőjének és trónra emelőjének fejét neroi kegyetlenséggel üttette le a jellemtelen Báthori Zsigmond.

Gálfi levelet irt Báthori Zsigmondnak, kegyelmet esdve, de Boldizsár és a Gálfi kegye által kiemelkedett Bodoni Istvántól unszoltatva, aláirta legnagyobb jótevőjének halálitéletét, melyet Bodoni rögtöni végrehajtás rendeletével gyors futár által küldött Szabó Balázs husztvári alkapitányhoz. Kováczoczy ország kancellárja erről értesülvén, Zsigmondhoz sietett s térden kérte, hogy Gálfinak, ki gyermekségében csaknem dajkája volt, ki térdein hordozta, kegyelmezzen; figyelmezteté azon ünnepélyes igéretére, hogy a tanácsosok beleegyezése nélkül Gálfira nézve mitsem határoz stb. Zsigmond, ki a percznyi behatások embere volt, kegyelmet adott, s azt a korlátnok 50 aranynyal jutalmazni igért futár által küldte Husztra. De nemsokára Bodoni megjelent, s ennek insinuatiójára Báthori Zsigmond a kezében levő fehér pálczát annak jeléül, hogy Gálfi halálába beleegyezik, kettétörte. Bodoni a pálcza darabjait emlékül eltette, s Gálfi jószágait örökölte.

Az első futár megérkeztével Szabó – bár Gálfi másnapig való várásra esdve kérte – mert Báthori Boldizsártól jutalmat várt, alig engedve imára időt, lenyakaztatta, s az egy óra mulva kegyelemmel érkezett második futár már a nemes kiszenvedettnek csak holt tetemét találta.

Gálfi rabsága alatt elkezdette önéletleirását, de azt gyászos halála miatt nem végezhette be Gálfi életéről és önéletleirásáról láss többet Erd. Történettára I. k. 71–82 lap. és Bethlen Farkas Hist. L. VI. 358–359. és L. X. 408–412. lap.. Ezen emlékiratában – mint fennebb látók – Kocsárdról mint kedves szülőföldjéről is megemlékezett; illő azért, hogy Kocsárdnál mi se feledkezzünk meg Gálfiról, a zsarnokságnak ezen magához vonzó nemes áldozatáról, ki multunk egyik oly alakjaként tünik fel, mely szellemi nagysága által emelkedett ki, s gyászos bukta által lett nagygyá.

Kocsárdon minden nyomozásunk daczára sem tudunk az ő emlékével egybefüződő tárgyat találni, pedig a ref. templomban volt egy Gálfi által öntetett harang, ez azonban 1791-ben ujra öntetett, de felirata az egyházközségi jegyzőkönyvbe bejegyeztetve, megmentetett, az pedig a következő volt: „Christus venit, Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat, Christus ab omni malo nos defendat. Mcus Dnus Johanes Gálfi de Kotsárd. A. D. MDLXXXVI.A jegyzőkönyv, hol e bejegyzés van, 1767-ben kezdődik, e szerint tehát a harang ujraöntése előtt. A harangkörirat ugy a hogy közlöm, van a jegyzőkönyv táblájára irva, alatta pedig ez: „Igy látta, igy olvasta az régi harangon ez suscriptiot Tétsi M. (Mózes) kocsárdi predicator.” Ez a Tétsi Mózes pedig 1788-ban ment Kocsárdra papnak.

Kocsárd szülöttei közt nevezetes szerepet játszott Uti István is, ki 1675-ben Aranyosszék főhadnagya volt, 1677-ben pedig főkirálybirájává lett; valamint kocsárdi volt Kónya Mihály is, ki 1702–1707-ben, tehát a legválságosabb időben viselte Aranyosszék alkirálybiróságát, s mivel ez időben főkirálybirája Szebenben bujkált, intézte annak ügyeit s vezette kormányzatát. Felemlitem még azt is, hogy Aranyosszék 1651-től 1848-ig 20-szor tartotta közgyüléseit Kocsárdon, derékszéke pedig 1692-ben kétszer, 1699–1707 közt 40-szer, 1721, 1722- és 1726-ban is gyakran ülésezett Kocsárdon.

Hanem régészeti szenvedélyünk, mely a multhoz vezetett vissza és a hódolat, mit a multban feltünt érdemeknek hozánk, ne feledtesse el velünk a jelent sem, nem főleg ennek szellemi vivmányaiból eredő örvendetes jelenségeit. Ilyszerű pedig azon szép cseréppel fedett épület, mely ott az egyház közelében figyelmünket fölhívja és méltán, mert az a falu iskolája, és pedig elővarázsolt iskolája, mert annak díszes épülete egyetlen hónap alatt készült el a kocsárdi ref. egyházközség buzgalmából és költségén. – A hogy a múzsák diszes csarnoka fölépült, azonnal felsarjadzott a szellemi élet csirája is, mert ez iskola szellemi czéljaira a kocsárdi születésü Váradi Mihály szászvárosi ref. lelkész 800 frtot hagyományozott, mi kamatjaival 1600 frtra növekedett. Ehhez a kocsárdi birtokosság régalékból gyült 3000 frttal járult. A szellem emelésére, a nép lelkének kiképzésére hozott e nemes áldozatok biztositják e tanoda jövőjét, melynek itt a Székelyföld szélén, a magyar elem határvonalán igen nagy jelentősége van. Az iskola létrejöttében nagy érdeme van helybeli ref. lelkész Sükösd Ferencznek és a két Fosztó testvérnek Ferencz és Károlynak. Különben Fosztó Ferencznek – ki 1848/9-ben F.-Fehérvárm. országgyülési képviselője volt – a nevelésügy terén még nagyobb, országosan ható érdemei is vannak, mert ő forradalom után a feldúlt, kifosztott nagy enyedi ref. collegium jószágainak kezelését vette át; s azt a jelenre meglehet megszoritással, de a jövő emelkedésre való tekintettel erélyesen és szakavatottan kezelte és rendezte be, nemcsak, hanem a megvolthoz még egyannyit szerzett, mennyit Bethlen Gábor ezen főiskolának adományozott volt, e mellett ezen jószágok gazdászatát czélszerű befektetésekkel emelte, a miriszlói hires szőlőt ültette; szóval a jószágok jövedelmének fokozatos emelésével a nevelésügy emelkedését és kifejlődhetését biztos alapokra fektette; miért üdvös fáradalmai bizonnyal elismerést érdemelnek. De ez érdemek mellett nem szabad a másik testvér Fosztó Károlyról is megfeledkeznünk, ki más téren, de szintén nemesen szolgálta hazáját. Fosztó Károly 1842-ben országgyülési képviselő, 1849-ben aranyosszéki igaz.-alispán, s mint ilyen ezen szék nemzetőrségének szervezője volt, s bár eleinte a nép e védszervezettől idegenkedett, Fosztó népszerüsége által mégis 5 századot hozott egybe; ezeket a nagylaki – alább leirandó – csatába vezényelte. Bem bejöttével ezen megbizatását folytatta, s rövid időn ujból 5 század gyalog és egy század lovas nemzetőrt szervezett. 1849-ki jan. 7-én Szentiványi Károly a feldúlt Enyedre küldötte teljhatalmú kormánybiztosnak azon igérettel, hogy rövid időn 100,000 pftot fog a szerencsétlen város felsegélésére küldeni.Az igen érdekes kormányi rendelet és kinevezés megvan eredetiben Fosztó Károlynál, abból a magyar kormánynak Enyed iránti nemes intentiói tünnek ki, melyeket az események mostohasága miatt nem realisálhatott.. Ebből azonban csak 1000 frtot kapott ki, mindazonáltal Enyed sorsán igy is sokat segitett, mert sok tutajt vásárolván össze, ezekből ideiglenes lakokat emelt, földeiket közmunkaerővel megmíveltette és bevettette, s ekként a gyilkoláskor menekülteknek első legnagyobb szükségeiről gondoskodva volt. 1861- és 1867-ben Aranyosszék alkirálybirájává választatott, s mint ilyen a közélettől elszokott fiatalabb nemzedéket az alkotmányos élet gyakorlatába és tevékenységébe bevezette. Szóval ugy a multban, mint a jelenben hű és tevékeny polgára volt a hazának, ki hazafias kötelmeit nemesen teljesité, miért ezen kötelességszerű megemlékezésünkre méltán igényt tarthat.Különben a Fosztó-család bardoczszéki Füléről származik, előbb onnan, később Maros-Koppándról irta magát. Fosztó Máté 1635-ben azon bardoczszékiek közt van, kik Rákóczi Györgytől ezen fiuszék szabadalomlevelét kieszközlék. Lásd Székely nemz. cons. 86–96. lap, és e munka I. k. Bardoczszék leirásánál..

Különben Kocsárd, mely a közmíveltség zászlaját iránytadólag ragadta föl, méltán viselheti Székely előnevét, levén ez Aranyosszék egyik legtisztább székely helysége.Néhány elszékelyesedett oláh család is lakik itten, kiknek kis kápolnája is van a faluban, ezek különben földesurak által betelepitett jobbágyok voltak.. Református vallást követő lakói a székelység szebb fajához tartoznak; a férfiak martialis termetüek, a nők között igen sok szép van, s bár e nép az ős hazától elkülönitve a vármegyei magyarság és oláhság közé van beékelve, azért mégis annyi századokon át nemcsak nemzeti öltözetét tartá meg, hanem e mellett hűn megőrzé nemzeti sajátságait, a székely faj életrevalóságát, tevékeny munkásságát, mozgékonyságát, kereskedői hajlamát, minden munkában való serénységét és ügyességet kifejtő tanulékonyságát, de sőt megtartá tájbeszédi sajátságait is, elannyira, hogy az aranyosszéki és háromszéki székelyt nagyon bajos megkülönböztetni.

Az aranyosszékiek kitelepitési okmányából látók, hogy azok nagyrészt Kézdiszékből valók voltak, de ha okmány nem bizonyitaná is ezt, a nép sajátságairól, testalkatáról, öltözékéről s beszédmodoráról könnyen fel lehetne ismerni, s mivel azok a székely faj leghősiesebb részéből, a háromszéki nemes fajból származnak, ezen hősiességet szent örökségként uj telephelyökön is fentarták minden időben, s ennek köszönheti e néptöredék, hogy ily kisebb csoportban ellenséges elem között annyi századokon át fen tudta magát tartani, ugy hogy e gyarmatocskát sem török, tatár, sem Basta rémkora megtörni nem tudta; a Rákóczi-forradalomkor is elsők voltak az aranyosszékiek, kik a nemzeti ügy mellett fegyvert ragadtak, utolsók, kik az letették, elannyira, hogy az ügy elbuktával is a tordai hasadék szorosába és a Székelykőre vonulva, jó darabig folytatták a guerilla-harczot.

Multja szebb erényeit és hősiességét 1848–49-ben sem hazudtolta meg e nép s a gyarmat az anyahon dicsőségének osztályosává lett, mert a magyar sergek kiszoritásakor egyedül Háromszék és Aranyosszék felső fele volt az, hová ellenség nem hatolhatott be, hol az Erdélyt visszahóditó Bem a szabadságnak szeplőtelen földére talált. Pedig Aranyosszék minden oldalról roppant oláh táborokkal volt körülözönölve s folytonos megtámadtatásnak kitéve; de e székecskének lelkes székely lakossága magát szervezve, minden oldalról megvédte határait épp ugy, a mint tevé Háromszék a hon túlsó szögletében. És a hősiességnek e nemes versenye az anya és gyarmat között önként, minden előleges megegyezés nélkül folyt, sőt a mi több, egyik a másiknak önvédelmi küzdelmeiről mitsem tudott, csak később, midőn mindketten a meghódithatatlanság dicsőségét kivívták, találkoztak a páratlan hősiesség babérjai felett testvérileg osztakozni.

A hazafias érdemnek nyujtott ezen elismerésünk után tekintsünk be e nép belső életébe, tanulmányozva annak szokásait, ünnepélyeit.

Az aranyosszéki nép épp oly munkás és takarékos, mint az ős Székelyföld lakossága s azért, bár a népesség itt is nagyon tömör, mégis aránylagos jóllétben van; a lakházak itt is oly csinosak, tiszták, a gazdaság oly rendes és szabályos, mint amott, s az ittenieknél is épp azon szivesség és vendégszeretetet találja az útas vagy idegen, mint amott.

A lakházak épitése, azoknak belső elrendezése, butorzata tökéletesen megfelelő a belszékelyföldieknek; a családi életben éppen az a patriarchalis összetartás és együtt élni szeretés, szóval: itt feltaláljuk a székelyeknek mindazon jó tulajdonait, melyek e népet oly rokonszenves, oly megnyerővé teszik mindenki előtt. Ezen általános, csak főbb vonásokkal ecsetelt népjellegzés után lássunk némely jellemzőbb népszokást.

Aranyosszéken többhelyt, de főleg itt Kocsárdon meg van az az ős szokás, hogy temetések alkalmával, miután a lelkész végezte teendőjét, egy székely áll a sirra a végtiszteséget megadni a halottnak, mikor a boldogult rövid életrajza s emlékének megáldása után, a halott nevében búcsút veszen a visszamaradott szülők, testvérek és rokonoktól. Hanem hagyjuk az élet véghatárán kérdő jelként felötlő temetést, tárgyaljuk inkább az életnek egyik boldogabb korszakát jelölő ünnepélyét a menyegzőt, annál is inkább, mert ha az főbb vonásaiban hasonlit is a már többhelyt ismertettem belszékelyföldi lakadalmakhoz; de a részletekben mégis sok eltérő sajátságot tüntet fel. Azért lássuk, miként foly le a kocsárdi székelyek menyegzési szertartása (sic)Ez ered a menyet szerezni-ből és igy az jobban kifejezi a menyegzőnél..