2010. január 14., csütörtök

GYULAFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE

I. A püspökség a középkorban


1. A püspökség földrajzi fekvése, elnevezése

A mai püspökség kevés eltéréssel a történelmi Erdély területén fekszik. Nyugati határa az Érchegység, keleten és délen a Keleti és Déli Kárpátok íve zárja körül.
A bezárt terület 58.254 km2.
A középkorban a püspökséghez tartozott az Érchegységen túl esõ két fõesperesség: Kraszna és Ugocsa, sõt egy ideig Szatmár is.
Míg a püspökségek többnyire egy-egy vár, fejedelmi székhely után kapták a nevüket, addig az erdélyi püspökség elnevezése egészen sajátos: az országrész után kapta erdélyi nevét. Püspökséget a legrégebbi oklevelek Ultrsylvanusnak említik, majd a 13. századtól Transylvanusnak, amely az erdélyi latin fordítása.
Ezen a néven ismerik egészen korunkig, pontosabban 1929-ig, amikor az akkori hatóságokkal kötött konkordátumban a gyulafehérvári nevet kapta, megszüntetve a 900 éven át használt erdélyi nevet.
Annak a magyarázata pedig, hogy kezdettõl miért nevezték el a fejedelmi, vezéri székhely: Gyulafehérvár után, az lehet, hogy Szt. István által szervezett 10 püspökség közül az erdélyi kiszemelt székhelye, Gyulafehérvár Szt. István nagybátyjának, az erdélyi Gyulá-nak birtokában volt, aki szembeszállt az 1000-ben koronázott Istvánnak királyi központosítási tervével.


2. A püspökség alapítása

Általánosan elfogadott és közismert tény, hogy Szt. István tíz püspökséget alapított.
A püspökségek szervezése királlyá koronázásával indul, tehát 1000-tõl. Az erdélyi püspökség szervezésére 1003 után kerül sor, amikor a püspöki székhely ura, a fejedelmi méltóságot képviselõ Gyula, Szt. István anyjának, Saroltának testvére kénytelen feladni vezéri függetlenségét.
A püspökség szervezésének befejezését 1009-re teszik, amikor az ostiai püspök, mint pápai követ megerõsíti a püspökségek kijelölt határait.


3. Az elsõ és a második székesegyház

A püspökség alapításának két elsõ tanúja az elsõ székesegyház, amelyet alapjaiban tártak fel és a második székesegyház, amely fõbb részeiben ma is beszél koráról.
Feltételezik, hogy az elsõ templomok, még a székesegyházak is, fából épültek, mert ehhez kéznél volt az anyag és az építõk szaktudása.
Mennyire gyorsan fejlõdött a püspökség és a lakosság megkeresztelkedése, tanúsítja az a tény, hogy már Szt. István korában felépül az elsõ kõtemplom is. A további fejlõdést jelzi, hogy alig félévszázadra, Szt. László idejében már elégtelen a Szt. István-i templom és megkezdik építeni azt a hatalmas székesegyházat, mely a késõbbi gótika módosításaival ugyan, de a román stílusú templomok legnagyobb és legrégibb képviselõje nemcsak Erdélyben, de egész Kelt-Európában. Túlzás nélkül írhatta Kazincy Ferenc, amikor a múlt század elején meglátogatta a székesegyházat: „Szegény, de nagy, méltóságos”.


4. A főesperességek és plébániák szervezése

A püspökségek alapítása után elkerülhetetlenül sorra kellett kerülnie a fõesperességek és a plébániák szervezésének.
13 fõesperesi kerület ismeretes: Fehér, Doboka, Szolnok, Hunyad, Kézdi, Kolozs, Kraszna, Küküllõ, Ózd, Telegd, Torda, Szatmár és Ugocsa. Ezek szervezése a 11. és 13. század folyamán megtörténik.
A nagyobb fõesperességek korán, már a 13. századig alkerületekre (alesperességek, dékánátusok) oszlottak. Ilyenek a Fehér fõesperességben: Fehérvár, Sebes, Spring, Selyk, Sepsi; a Doboka-i fõesperességben: Doboka és Beszterce; az Ózdi fõesperességben: Ózd és Régen; a Telegd-i fõesperességben: Csík, Erdõhát (Udvarhely), Maros. A fehérvári fõesperességben annyi változás történik, hogy ebbõl késõbb kiszakad és külön egyházi szervezetként létezik a szebeni prépostság és a barcasági dékánság. Ugyanis II. Géza 1141 után Szeben vidékére telepíti a Flandriából származó németeket. Ezek a telepesek III. Béla idejében, 1180 után kivívják, hogy részükre jóváhagyják a szebeni prépostságot, amelyet III. Celestin pápa 1191-ben hagy jóvá, azzal, hogy az esztergomi érsekség alá tartozzanak.
1211-ben II Endre a Barcaságra, Brassó vidékére telepíti a német lovagrendet és a velük letelepült, a mai szászok õsei részére megszervezik a brassói dékánságot, amely 1235-tõl szintén az esztergomi ésekség joghatósága alá tartozik. Sõt még arra is volt kísérlet, hogy a brassói dékánságot és szebeni prépostságot önálló püspökséggé szervezzék.
A középkorból ismert plébániák nagy többségének alapítása is a 12. század végéig megtörténik. Erre érdekes adatokat szolgáltatnak a szentekrõl elnevezett települések. Már I. Béla (1060-1063) elrendeli, hogy a településeket a templomos helyeken a templom védõszentjérõl nevezzék el. Szt. László dekrétuma sorolja fel a szentek kötelezõ ünnepeit: Szt. István vértanú, Szt. János apostol, Szt. György, Szt. kereszt, Keresztelõ Szt. János, Szt. Péter, Szt. Pál (együtt és külön is), Szt. jakab, Szt. Lõrinc, Szt. István király, Szt. Imre, Szt. Bertalan, Szt. Mihály, Szt. Simon és Judás, Szt. Márton, Szt. András, Szt. Miklós, Szt. Tamás, Mindenszentek.
Feltûnõ, hogy ezek a jelesebb szentek csaknem minden kerületben kaptak templomot, ami tervszerû elosztásra mutat. Sõt azt is megállapíthatjuk, hogy ez a tervszerû elosztás az 1100-as évek végéig megtörtént. Ugyanis 1192-ben avatják szentté Szt. Lászlót s ez lehet a magyarázata, hogy nincs temploma minden kerületben. Ellenben Szt. István és Szt. Imre minden kerületben szerepel (pl. a Csíki alesperességben Csíkszentimre, Csíkszentkirály; a Marosi alesperességben Marosszentkirály, Görgényszentimre; a Sepsi alaesperessében Sepsiszentkirály, Szt. Imre oklevelekben; az Erdõháti alesperességben Székelyszentkirály, Szt. Imre oklevelekben, beolvadva Székelyudvarhelybe; a Hunyadi fõesperességben Szent- király, Szt. Imre oklevelekben).
Mivel a Szt. István templomairól elnevezett települések egyszerûen, minden megkülönböztetés nélkül Szentkirályként szerepelnek lehetséges, mert akkor, 1192 elõtt még csak egy királyt ismertek a magyar szentek között.
A mai püspökség területének 1083 településében 1180 középkori templomról vannak adatok vagy mûemlékekben, vagy oklevelekben . Ezekbõl 292 pusztult el utód nélkül, 71 településsel együtt. Áll ma is 888 templom, részben megõrizve eredeti formáit, részben megújítva, vagy egészen újjáépítve. Ezek a templomok megoszlanak ma a katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházak között.
Tudni kell, hogy a középkorban a katolikusok által lakott települések száma jóval nagyobb, mivel egy templomhoz általában több település tartozott. Például egész Csík 19 templomos településéhez 39 tiszta katolikus falu tartozott.
A 11. és 13. században annyira megerõsödött az erdélyi püspökség szervezett kereszténysége, hogy a 13. században már energiája jut a katolikus hit keleti terjesztésére is. Az elsõ lépés ilyen irányban a Barcaságra 1211-ben telepített német lovagrend részérõl történik, akik Kunország rovására a Keleti Kárpátok túlsó lejtõire is kiterjesztették hatalmukat. Maradandóbbnak ígérkezõ szervezés azonban csak akkor indul, amikor a domokos szerzetesek munkája nyomán a kunok között tért hódít a kereszténység, és 1227-ben két püspök kíséretében megjelent Róbert esztergomi érsek kezébõl Barc kun fejedelem 15000 fõemberével felveszi a kereszténységet. A következõ évben püspököt is kapnak és püspökséget Milkov székhellyel. Ez volt az elsõ püspökség azon a tájon. Sajnos a tatárjárás 1241-ben elsöpörte.


5. A székeskáptalan

A püspökségek székhelyén mûködtek a káptalannak nevezett testületek. '
A káptalan a püspök `tanácsadó testülete. Tagjai a püspök tekintélyes munkatársai, többségükben fõ- iskolai végzettséggel, teológiai és jogi képzettséggel.
1278-ból származó két oklevél szerint a gyulafehérvári káptalant „szent királyok” alapították. Mivel a többi püspökség mellett létezõ káptalanoknak Szervezését Szt. Lászlónak tulajdonítjuk, a gyulafehérvári káptalan alapítójának is Szt. Lászlót tartják.
Elsõ kanonokja nevét is ismerjük 1199-bõl és elsõ oklevelét 1219-bõl. A káptalanok jelentõségét ugyanis az tette történelmivé, hogy többnyire mint hiteles helyek mûködtek. Okmányokat készítettek, okleveleket adtak ki és fogadtak el megõrzésre. A gyulafehérvári káptalan tízezernyi oklevelet 11 tett és õrzött. Sajnos, a történelmi viszontagságok ezek nagy többségét elpusztították. 1241-ben a tatár- járás égeti fel, 1277-ben a szászok, a 16. századtól a fejedelmi belharcok, amikor a levéltárt õrzõ székesegyház nem egyszer ostrom tüzében szenvedett. A kortárs elsiratja, hogy a fedél nélkül maradt levéltár okleveleit esõ verte és szekérszámra hordták szét.


6. Az egyházmegye középkori püspökei

A 11. században élt püspökök nevét nem ismerjük. A káptalan és a püspökség levéltára teljesen elpusztult a nagy tatárjáráskor.
A tatárok fogságából megszökött Rogerius, váradi kanonok siralmas képet fest Fehérvárról és környékérõl: felégetett templomok; a székesegyháznál véres falak, hullák temetetlenül.
Csak feltételezés, de nem lehetetlen, hogy az 1046-ban a róla elnevezett Gellért hegynél vértanúhalált halt Szt. Gellért két vértanú püspöktársa közül az egyik az erdélyi püspök volt.
A 12. században jött szokásba, hogy királyi oklevelek záradékaiban felsorolják a püspököket is. Innen ismeretesek az elsõ püspökök névszerint is, kezdve Simon püspökön (1111-1112) s folytatván szórványos megszakításokkal:
Baranaus (1139), Valther (1150-58), Vilcinia (1166- 69); Pál (1181-1185), Adorján (1187-1202); Vilmos (1204-1221), Rájnald (1222-1241), Artolf (1244-1245); Gál (1246-1269), Monoszló Péter (1270-1307), Benedek (1309-1319), Szécsi András (1320-1355), Szécsi Domokos (1357-1368), Kaplai Demeter (1368- 1378), Goblinus (1376-1386), Czudar Imre (1386- 1389), Knol Péter (1389-1391), Maternus (1395- 1399), Miklós (1400-1401), Upori István (1401), Laki János (1402-1403), Upori István másodszor (1403-1419), Pálóczy György (1419-1423), Csanádi Balázs (1423-1427), Lépes György (1427-1442), De la Bischino Máté (1443-1461), Zápolya Miklós (1461-68), Veronai Gábor (1472-75), Geréb László (1475-1501), Kálmáncsehi Domokos (1502-1503), Bachkai Miklós (1503-1504), Berényi Ferenc (1505- 1515), Várdai Ferenc (1521), Gosztonyi János (1525-1527), Gerendi Miklós (1528), Statileo János (1530-1542).
Az egyházmegye nagy terjedelme indokolttá tette, hogy több esetben segédpüspöke is volt a megyepüspöknek. Ilyen például Barenfuss János, aki a megszünt Argesi püspökség címére volt felszentelve, és Geréd László mellett volt segédpüspök.
Az elsõ püspökök szerzetesek voltak, késõbb is Benedek domokos, Veronai Gábor pedig ferences.
Többen egyetemi végzettséggel, teológiai és jogi végzettséggel váltak alkalmassá a püspöki méltóságra. Ez azonban azzal a „veszéllyel” járt, hogy a király igénybe vette õket és mint királyi kancellárokat, követeket elvonta az egyházmegye vezetésétõl. Ennek sok káros következménye volt, ami a késõbbiekben kihatott a vallásos életre és a papság fegyelmének a lazulására is.


7. Középkori katolikus iskolák

Közismert, hogy a középkori Európában a tudományok mûvelésére és a vallásos nevelésre az egyház iskolákat tartott fenn minden fokozaton.
Elsõsorban a káptalani iskoláról az elsõ írásos emlék 1496-ból maradt fenn, de sokkal elõbbrõl ismeretesek a káptalan tagjai, akiknek a tanítás volt a feladatuk. Ilyenek az éneklõ kanonokok, akikrõl többet megõriztek az oklevelek már 1213-tól, a középkorban több mint negyvenet.
A káptalani iskolákban elsõsorban a papi pályára készülõk részesültek oktatásban, de ez olyan fokú volt, hogy nemcsak a papságra képesítette õket, hanem arra is, hogy képesek voltak tanulmányaikat folytatni. Már a 12. századtól van adat, hogy egy Bethlen nevû, neve után feltételezve erdélyi klérikus, a párizsi egyetemen tanul Jakab, Mihály és Adorján társaival. Utóbbi, a késõbbi erdélyi püspök (1187-1202) Párizsban tanul Pál, erdélyi püspök (1181-85) is.
A káptalani és más iskolák színvonalára fényt vet az a tény, hogy 1410 elõttrõl több mint 300 tanuló látogatta a híres külföldi egyetemeket Erdélybõl. 1365-1450 között csak Brassóból 77, Kolozsvárról 62 ifjúról van adat, hogy a krakkói, ill. ferrarai egyetemen tanultak. Az egész középkorban 1700-nál több diák tanul külföldön, csak az erdélyi püspökség területérõl.
A városokban majdnem minden plébánia mellett létesül iskola, amelyek részére iskolamestereket a káptalani vagy kolostori iskolákban képezték ki. 16 városi és 109 falusi iskola adatait ismerjük.
A városi és falusi iskolák színvonalát biztosította, hogy a plébánosok között nem egy, egyetemet végzett. Pl. még olyan kis plébániára is került egyetemet végzett plébános, mint Csíkszentsimon (1477), Uzon (1464), Harasztkerék (1512).


8. A keresztény hitélet

Az egyházmegye elsõ misszionáriusai és püspökei misszionáriusi buzgósággal jöttek a pogány nép közé. A szerzetesek önfeláldozó, önmegtagadó élete segítette elõ, hogy a pogány vallásosságból megkeresztelt fõemberek és a nép is valóban keresztény lett. Nemcsak kényszerbõl, hanem szívvel-lélekkel vállalta a keresztény életet. Az okleveleknek az a kifejezése, hogy Szt. István erõvel kényszerítette a népet a kerészténységre, amikor legyõzte az ellenkezõ Gyulát, azt jelenti csak, hogy elhárította a kereszténység terjeszkedésének erõszakos megakadályozását s megnyitotta az utat a misszionáriusok munkájához.
A Koppány és késõbb a Vatha lázadásában megnyilvánult erõszakos ragaszkodás a pogánysághoz elsõsorban nem vallási volt, hanem szembeszállás a királyi központosítással, amely vezéreket és fejedelmeket megfosztott korábbi hatalmuktól.
A megkereszteltek elõtt vonzó példaként állott maga a királyi család, amelynek tagjai közül sokan a szentek közé sorolva mutatták be a keresztény élet szépségét.
Kezdetben minden tíz falu épített közösen templomot, késõbb mind több faluban épültek templomok. Városokban 3-4 templom is szükséges, hogy a növekvõ igényt kielégíthessék, mert mindenki ott van a szentmisén vásárnap és ünnepeken. 1277-ben pl. egy nagyböjti vasárnapon több mint 2000 hívõ van jelen a szentmisén, amikor a szászok megrohanják. Évente a vasárnapokon kívül 40 ünnepet ültek meg. szigorú munkaszünettel. A nagyobb ünnepeken mindenki áldozott.
A vallásos szellem, a hit áthatja az egész emberi életet minden megnyilatkozásában: társadalmi életben, családban, tudományban, kultúrában, mûvészetben, intézményekben. Babits gyönyörû kornak jellemzi ezt a kort, mert ha voltak is bûnösök, eltévelyedések szenvedések, sohase estek a modern kornak abba a hibájába, hogy a bûnt ne ismerjék el bûnnek.
A papság fegyelmére érdekes fényt vet a berethalmi plébános oklevelében a 14. század végérõl származó szabályzat, amely a papok lelki életérõl, fegyelmérõl rendelkezik.
A tatárjárás nagyon meggyérítette a lakosságot. Mégis a következõ században majdnem mindenütt bõvíteni kellett a templomokat. Az eredetileg román stílusban épült templomok gótikus formákat kaptak. Sok, egészen új monumentális templom épült. Ezeknek a költségeire nagy áldozatokat hoztak a hívek alapítványokban; birtok adományokban, munkában. Megvolt ehhez a külsõ lehetõség is, mert a tatárjárástól, 1241-tõl 1431-ben lépett újra komoly ellenség Erdély földjére a török beütésben.
Ez a buzgóság azonban a korszak utolsó századában fokozatosan gyengült. A humanizmus eszméinek következtében már nem az örökkévalóságra helyezik az élet súlypontját, hanem a földön akar elérni mindent a kor embere. Bár még hisz, de már nem feltétlen számára a kereszténység tekintélye. A vallás már nem elsõrendû kérdés számára. A vallás külsõ gyakorlataiért már nem lelkesedik úgy, mint az elõzõ századokban, amikor pl. a búcsúk, a zarándoklatok, körmenetek nagy tömegeket mozgattak meg.


9. Ispotályok

A keresztény vallásosságtól mindig elválaszthatatlan volt a segítõ szeretet gyakorlása. Ennek intézményes biztosítása volt a kórházak, otthonok fenntartása. Külön szerzetes rendek születtek ezzel a hivatással, de minden kolostor egyben a segítõ szeretet otthona is volt. Az egyházmegyei papok között is nem egy volt, aki orvosi szakot is végzett. Pl. Adorján fehérvári kanonok 1540-ben „doctor medicinae”.
Erdélyben a legrégibb adat Nagyszebenbõl ismeretes 1292-bõl amikor Szentlélek ispotályosok gondozzák a kórházat. Az épület és káplánja átalakítva ma is áll, mint Nagyszeben legrégibb épülete. Ispotályos templom volt Brassóban (1515), Marosvásárhelyen (Szt. Kozma és Demján orvos vértanúk tiszteletére), Besztercén (1295), Kolozsváron (Szt. Erzsébet ispotály és menedékház és egyben kórház, 1496).


II. A reformáció és a fejedelemség kora


1. A reformáció Erdélyben

Amint már az elõzõkben utalás történt rá, a középkor mély vallásossága a 15. század végére meglazult. Kezdõdött a püspökökkel, akik többnyire országnagyok voltak, kancellárok, diplomaták, sõt hadvezérek. Ezek példájára meglazult a papság és a szerzetesek. fegyelme is. Általános igény volt a reformra. Ez volt a talaj a reformáció mozgalmának. Maga a középkori egyház szükségesnek tartotta ezt. De nem hitújítással, mely szakadáshoz vezetett, hanem a hit szerinti élet megjavulásával.
Erdélyben a reformáció mozgalmát elõbb a szász papok hozták el és a germán kultúrkörben tanuló világiak. Ezek útján terjed el Luther tanítása elsõsorban a szászok között, majd a magyarok között is. A szászok megmaradnak ennél az elsõ lépésnél, míg a magyarok tovább lépnek Kálvin tanait követve, sõt voltak évtizedek, amikor az unitárius vallás több városban és egész vidéken többségbe került.
Elsõsorban a földesurak vállalták az újítás védelmét s utána a városi polgárság vezetõi. A nép maga ragaszkodott volna a régi hithez, de a patrónusi rendben a földesúr döntötte el, hogy milyen papjuk legyen. Amit könnyen meg is tehetett, mert nagy volt a paphiány.
A paphiányt elõsegítette; hogy az egyházmegye püspök nélkül maradt az akkori politikai helyzetben. Jellemzõ erre, hogy ebben a korban 4 fõpap veszíti életét erõszakos halállal: Gosztonyi János, Erdély püspöke (1527), Muzsinai János, csanádi püspök a földvári ütközetben (1529), Csibak Imre, váradi püspök Felméren (1534), Fráter (Martinuzzi) György Alvincen (1551). A továbbiak alakulását befolyásolta a késõbbi Báthory Endre bíboros-fejedelem halála is, akit 1599-ben a Báthoryakra neheztelõ székelyek közül támadó szentdomokosiak öltek meg.
A forrongó korban több mint félévszázadig Bornemissza Pá1 (1553-1556) és Naprágyi Demeter (1597-1601) rövid és korlátozott kormányzásával megszakítva, az egyházmegye püspök nélkül maradt.
A történelmi döntõ háttérhez hozzátartozik az is, hogy a német Ferdinánd vagy a török befolyás érvényesüljön-e Erdély felett. A török lett János király támogatója és fiának, János Zsigmondnak gyámja. Az országgyûlés hol Ferdinánd mellett, hol a török mellett döntött, de végül is a török irányzat gyõzött, mert Ferdinándnak nem volt ereje, hogy megvédje Erdély függetlenségét.
Ilyen körülmények között a katolikus egyházat úgy tekintették, mint a török ellenségét, a törököt pedig mint az új vallások védõjét.
Az 1557. évi országgyûlés kimondja a forradalminak tekintett vallásszabadság elvét, mire a katolikus, a lutheránus és református vallás szabadsága törvényesítést nyer, s pár évre, 1568-ban az unitárius is, mert János Zsigmond fejedelem, mindenik vallás lépcsõin végigmenve az unitáriusoknál kötött ki.
Így a vallásszabadság törvénye alapján négy bevett vallásnak biztosították a szabad vallásgyakorlatot. A valóság azonban az, hogy igazi szabadsága mindig annak volt, amely a fejedelem és a földesurak pártfogására számíthatott. Jellemzõ erre, hogy a késõbb próbálkozó szombatosság már nem élhetett a vallásszabadság elvével, mert szigorú törvényekkel tiltották és pár vidéki szombatos gyülekezet kivételével (Bözödújfalu) felszámolták.
Erdély vallási egysége így szûnt meg.
Volt azonban mégis egy ötödik vallás: keleti szertartású ortodox vallás, amely azonban nem kapta meg a bevett vallások státusát.
A szt. istvánkori erdélyi kereszténység egészen egységes volt, nem ismert a római kereszténységen kívül más egyházat. Ez az egység a tatárjárás után módosul azzal, hogy a tatárok által pusztított településekre keleti származású telepesek jönnek. A király pl. 1291-ben engedélyezi a gyulafehérvári káptalannak, hogy a lakó nélkül maradt birtokaira 60 családot telepítsen. Ez a folyamat erõsödik, amikor a török 15. századi betörései nyomán elpusztult településekre új telepesek kerülnek. Ennek következménye, hogy a 16. századra a négy bevett valláshoz tartozó erdélyiek a lakosság háromnegyedét jelentik és egynegyedét a keleti vallásúak.
Ezeknek a telepeseknek sokáig nem volt püspökük, s ezért papot úgy hoztak magukkal. Még másfél évszázad múlva is az 1358-ban alapított munteniai (Ungrovalachia) püspökség szentelt nekik papokat. A moldovai püspökség még késõbb létesült: 1374-ben, másfél évszázaddal az 1227-ben alapított milkovi katolikus püspökség után.


2. A reformáció utáni maradék katolikus egyház

A 16. század végére az erdélyi püspökség középkori fõesperességeibõl egy sem maradt meg teljes épségben. Az alesperességekbõl egyedül Csík maradt egészen katolikus összes plébániáival együtt. Ezért Báthory Endre fõesperest nevezte ki Csík részére 1598-ben. Katolikus marad a Kézdi fõesperesség keleti része, ahol szintén fõesperes áll a kerület élén.
Katolikus marad a Marosi alesperességbõl Nyárád felsõ vidéke, ahol késõbb Székelyhodos székhellyel lesz fõesperes.
Ugyancsak katolikus marad az Erdõháti alesperességbõl az Udvarhelytõl keletre és északra fekvõ 6 falu népe, fõesperes nélkül.
A városok közül Gyergyószentmiklós és Csíkszereda (Somlyó filiája) maradt katolikus.
A többi városokban mind megszûntek a plébániák. Hívek azonban maradtak kevés számban. Kolozsváron 500 körül, Gyulafehérváron 300, Székelyudvarhelyen a város fele.
A Székelyföldön kívül nem maradt katolikus pap, itt is csak 24. Sok helyen a paphiányon múlott, hogy megmaradtak-e a hívek a régi hitükben.
A legtöbb helyen a patrónus földesúr döntötte el, hogy milyen hitû papnak juttatja a templomot.
Vegyessé vált plébániákon gyakori volt, hogy a templom tulajdonáért valóságos harcot vívtak a fejedelemség korában reformátusok és unitáriusok, és mint késõbb látni fogjuk, a következõ korban a katolikusok a reformátusokkal vagy unitáriusokkal.


3. Püspökség püspök nélkül

Statileo János püspök 1542. április 8-án meghalt. Miután a török Budát csellel elfoglalta, Izabella királyné hontalan maradt fiával, János Zsigmonddal. Az erdélyi fõurak kaptak az alkalmon és a püspök halála után a püspöki palotát átadták a püspöki birtokkal együtt Izabellának.
1553-ban Bornemissza Pál lesz a püspök, de mûködését lehetetlenné teszik, és 1556-ban a szászsebesi országgyûlés ki is utasítja az országból.
1597-ben kísérlet történt ugyan Náprágyi Demeter püspök kinevezésével, de 1601-ben neki is távoznia kellett. 1610-ben az országgyûlés kereken kimondta Besztercén, hogy: „a pápáspapoknak püspökük ne legyen”
A 17. század végéig ú.n. választott püspökök szerepelnek, akik azonban nem kapnak engedélyt a mûködésre s egyesek a felszentelésig sem jutottak el.
Akik megpróbálkoztak, hogy Erdélybe jöjjenek, rövid mûködésük után kiutasítás lett a sorsuk. Így Szentadeásy István ferences szerzetes, aki a Székelyföldön mûködik, a Báthory Gábor elleni széki merénylet miatt kénytelen 1611-ben elhagyni Erdélyt, s a következõ évben a szebeni országgyûlés erõsíti meg kitiltását. 1653-ban Simándi Istvánt utasítja ki I. Rákóczy György.
Szentgyörgyi Ferencet 1662-ben Kolozsvárott lefogták. Kucsuk pasa Ali basához szállítja Temesvárra, ahol négy havi fogság után meghal.
1669-tõl Domokos Kázmér felszentelt püspök, mint apostoli vikarius jön haza és engedélyt kap, hogy meglátogassa a plébániákat, sõt három alkalommal zsinatot is tarthatott. Élete végén mûködését kifogásolják, megfenyegetik s azért csak mint gyergyóalfalusi lelkész szerepel. 1677-ben megkapja a pestist és meg is hal.
Utódául Róma Kájoni János ferences atyát szánta, mégpedig azzal, hogy püspökké is szentelik. Közben a helyi rendek Szebeléni Bertalant választották meg vikáriusnak (1677-1707).
A század folyamán még néhány plébános kapott lehetõséget, hogy vikáriusként intézze az egyházmegye megmaradt plébániáinak, plébánosainak vezetését. Fejérdi Márton (1618), Fejér Miklós (1626), Ferenczi György (1634-47), Szalinai István, ferences tartományfõnök (1640-53), Sükösd János (1956), László Jários (1659).


4. Licenciátusok

Már szó volt arról, hogy a 17. század eleje csak a Székelyföldön maradtak papok, ott is összesen 24. A század második felétõl is csak 41 plébánosról tudunk. Csík 25 plébániáján 15 pap van.
A püspök nélkül tengõdõ egyházmegyének ez volt a legnagyobb gondja.
Ezen úgy próbáltak segíteni, hogy komoly, példás életû világi férfiakat bíztak meg bizonyos egyházi ténykedések végzésére, olyan helyeken, ahol nem volt pap. Mindent végezhettek egyházi felhatalmazással, amihez nem volt szükséges a papszentelés, a papi rend: kereszteltek, eskettek, temettek, elõimádkoztak, a vasárnapi és ünnepi szentírási okmányokat felolvasták, hasonlóképpen a papok által elkészített oktatásokat is.
Megkövetelték tõlük, hogy megfelelõ élettel kellõ tekintélyre tegyenek szert. Követelmény volt, hogy rendkívüli feladatuk gyakorlására felkészüljenek. Két helyen is volt felkészítõ központ: Csíksomlyón tartósan, Fehéregyházán ideiglenesen. A hivataluk megjelölésére a licenciátus nevet kapták. A nép azonban találóbb nevet adott nekik: félpapoknak nevezte õket.

5. A katolikus státus születése

Közel másfél évszázadig a püspök nélkül tengõdõ püspöki egyházmegye ügyeinek intézésére, a püspökség képviseletére nem volt megfelelõ egyházi központ, kellõ hatalommal rendelkezõ papi vezetõ. A megszakításokkal fellépõ vikáriusok csak átmenetileg és korlátozott hatalommal tudták az egész egyházmegye vezetését intézni.
Ezen a hiányon próbáltak segíteni azok a katolikus férfiak, akik tekintélyes helyzetük folytán a fejedelemség országos ügyeibe is beleszólhattak mint az országgyûlés tagjai: fõrendû férfiak, fejedelmi tanácsosok, kancellárok. A reformációkor a fõurak többsége is az új vallások valamelyikére tért, de néhány család megmaradt, többek között: Toldi, Kornis Szentkereszty, Jósika, Kovacsoczi, Apor, Lázár, Mikes. Ezek, látva az egyházak helyzetét, testületileg léptek fel az egyházmegye s a katolikus ügy védelmében, s ez a testület kapta a státus nevet. Elõször 1640-ben, I. Rákóczy György idején az országgyûlésen panaszolják fel a katolikus egyházat sújtó sérelmeket. Fellépésükre engedélyezi a fejedelem, hogy vikáriusságra jelölteket állíthassanak. A testületnek tagjai többségben a világi fõemberek, de a papság képviselõi is. Így közösen gondoskodnak templomok iskolák fenntartásáról, az egyházfegyelemrõl, licenciátusokról. 1653-ban törvényesen is elismerik a státust az egyházmegye képviseleti szervének, minden olyan kérdésben, amely az egyház anyagi ügyeivel, a vallás külsõ kereteinek intézményeivel kapcsolatos.
Többek között a státus közbenjárására tûrik meg, hogy mikházi kolostort ne tiltsák
be. Gondjuk van arra, hogy a megfogyatkozott ferencesek utánpótlást kapjanak külföldrõl is.
Ezek a státusatyák, a katolikus egyház és hit igazi apostolai, hitvalló védõi.


6. Ferencesek és jezsuiták

A reformáció századában a középkori szerzetesrendek részben elnéptelenednek, de többségüknél a rend tagjait elûzték hatalmi beavatkozással.
Így bírta ki a nehéz idõk próbáit: a tiszta katolikus Csíkban a csíksomlyói ferences klastrom, ferences szerzeteseivel, a barátokkal. A csíki hívek ragaszkodása, hithûsége volt a fenntartó háttér, amit a fejedelmi hatalom is tudomásul vett és a csíksomlyói klastrom mûködését 1591-ben tudomásul is vették, ill. az 1556. évi kitiltó rendelkezést visszavonták: „a Csíkszékbeli klastrom több odavaló helyekkel együtt, miért hogy onnét eddig is semminemû idõkben a katolikus romai professio nem találtatott; az odavaló atyafiainak is conscienciájoknak aquiescalására maradjanak azon állapotban, mint eddig voltak.”
1604-ben kísérletet tesznek, hogy volt udvarhelyi és marosvásárhelyi kolostoraikat visszaszerezzék. Udvarhelyre be is jutnak, de nem maradhatnak sokáig.
1635-ben Mikházán a Maros-széki státus urak megalapítják a ferencesek egy új kolostorát, mely jóváhagyást is kap. Hasonló kísérlet történik Fehéregyházán, ahol a középkori kolostort újítják fel a Haller család jóvoltából 1638-40-ben. Nyujtódon és Szárhegyen szintén kolostort alapítanak a helyi birtokosok. Erre el VIII. Orbán pápa jóváhagyja az önálló ferences õrséget 1640-ben. Közben a három új kolostort Rákóczy György betiltja.
1665-tõl Szárhegyre újra visszatérhetnek a páterek. 1677-ben Esztelneken alapíthatnak új házat, 1694-ben pedig Székelyudvarhelyen.
Mûködésük egész Erdélyre kiterjed, missziós munkát végezve a pap nélkül szétszórtan élõ katolikusok között.
1696-ban Kájoni János nyomdát állít fel Csíksomlyón. Itt adják ki Kájoni szerkesztésében a Cantionale catholicum énekeskönyvét. Elsõ nyomdásza, aki késõbb ferences páter lesz: Kassai András.

Jezsuiták

Az újkor új szerzetesrendje a Jézus Társasága, a jezsuiták rendje.
Az összes szerzetesrendek felszámolása után a katolikus Báthory Istvánnak sikerült elérnie, hogy a szerzetesek után maradt ûr kitöltésére beengedjék a jezsuita atyákat. Lelkipásztori, de fõképp oktatási, iskolai feladatok miatt volt rájuk szükség, amire teológiai és tudományos felkészültségük által alkalmasabbak voltak.
1579-ben a kolozsmonostori volt bencés apátság lesz elsõ otthonuk, ahol azonnal iskolát nyitnak. A következõ évben a kolozsvári volt ferences templomot és kolostort kapják meg, a mai Farkas utcában. Megkapják a vele szemben fekvõ klarissza zárdát is. Itt elemi és középiskolát nyitnak.
Mivel egész Erdélyben a fõiskolai oktatás hiányzott, hamarosan ennek pótlására is vállalkoznak a jezsuiták. Ezzel a rendeltetéssel írta alá a fejedelem hagyta jóvá XIII. Gergely pápa is. Mind a pápa, mind a fejedelem anyagilag is támogatták a jezsuitákat. A fejedelem azt is kiköti 1583-ban 1000 forintos adományával kapcsolatban, hogy a szegény tanulók részére is állítsanak fel internátust, amely a Seminarium Sancti Josephi alapítását biztosította.
Az atyák modern tanítási módszere nagy tömegben vonta intézetükbe a tanulókat, a másvallásúak is szívesen küldték hozzájuk gyermekeiket.
1579-ben letelepednek Gyulafehérváron is, ahol a volt domokos rendházban nyitnak iskolát.
Eredményes munkájuk nem tart sokáig. Sikereiket nem bírták elviselni s az 1588 évi medgyesi országgyûlés kitiltja õket Erdélybõl. 1595-ben újra visszatérhetnek, de nem tartósan, mert kiutasításukat 1607-ben és 1610-ben megújítják. Mindazonáltal szórványosan tovább mûködnek és tanítanak. 1698-ban újra megnyithatják az egyetemet az óvári rendházban, ahol már 1693-tól mûködik a középiskolájuk.
A következõ korszakban költöznek új rendházukba és az egyetemi templomba, melyet már õk építettek.


III. A püspökség újjászületése


1. A püspökség visszaállítása

A 17. század végére összeomlik Közép-Európában a török hódoltság: Ezzel megszűnik a gyámság az erdélyi fejedelmek fölött is, és az utolsó fejedelem, Apafi Mihály halálával az önálló erdélyi fejedelemség is elveszti függetlenségét. Sorsát egy ideig a Habsburg birodalom határozza meg.
A vallások új jogi helyzetét a Diploma Leopoldinum szabályozza, nagyjában a régi helyzetet szentesítve. A katolikusok azonban követelték, hogy legyen püspökük, jöhessenek vissza a kiûzött szerzetesek, templomokat kapjanak vissza stb.
Követelésük legfõbb eredménye, hogy 1697-ben Ilyés Andrást kinevezik erdélyi püspöknek. Õ azonban a protestáns rendek tiltakozása miatt nem foglalhatta el székhelyét, s csak két vizitációra nyílt lehetõsége.
A jég maradandóan Mártonffi György 1712. évi kinevezésével törik meg; 1715-ben rendelik el a székesegyház és a püspöki javak visszaadását, 4 kanonokkal. Ezek után az új püspök 1716-ban átveheti az egyházmegye kormányzását. Utána megszakítás nélkül következnek az egyházmegye püspökei: 1722- tól Mednyánszky László, 1724-28: Antalfi János, 1729-1740: Zorger Gergely, 1741-48: Klobusiczky Ferenc, 1748-59: Sztoyka Zsigmond Antal, 1759-60: Batthyány József, 1760-72: Bajtay Antal József, 1773-74: Manzador Pius, 1774-80: Kollonitz László, 1780-98: Batthyány Ignác, 1799-181: Mártonffi József, 1816-20: Rudnai Sándor, 1820-27: Szepessy Ignác, 1827-52: Kovács Miklós, 1852-64: Haynald Lajos, 1864-82: Fogarassy Mihály, 1882-1897: Lönhardt Ferenc.
A kor püspökei közül érdekes egyéniség Szepessy Ignác, aki 1821-ben egyházmegyei zsinatot tart a következõ évre tervezett nemzeti zsinat elõkészítésére. Ezen egyházi törvénykönyvet állítanak össze, amely mindent szabályozni akart, kezdve a szertartásoktól az egyházi fegyelemig.
Batthyány Ignác visszaszerzi a trinitáriusok volt templomát és abban helyezi el a Papnevelõ intézetet, a csillagvizsgálót és róla elnevezett Batthyaneumot. A Batthyaneum értékes könyvtárának magvát a Migazzi bécsi érsek könyvtára képezi, amelyet Batthyány megvásárolt. Papi életében is kiváló: aszkétikus életet élõ egyéniség. II-ik József idejében megalkuvás nélkül áll ki az egyház jogainak védelmében.
Hasonló jellem volt Haynald Lajos, aki inkább lemondott, de nem volt hajlandó az 1848-49. évi szabadságharc utáni elnyomást támogatni. A nehéz napokban bejárta egész egyházmegyéjét. Tervei között szerepelt a gyulafehérvári érsekség és a székelyudvarhelyi püspökség. Róma nagyra értékelte: címzetes érseki címmel fogadta be Rómába s a Bach- korszak után Kalocsára nevezte ki érseknek és bíborosnak.
Fogarassy Mihály Alapítványaival szerzett érdemeket, melyek több szerzetesnõi iskola alapítását tették lehetõvé. 100 000 forintos alapítványt tett katolikus egyetem tervéré: Sajnos ez az elsõ világháború alatt elveszítette értékét.


2. Az egyházmegye újjászervezése

Amint már szóba került, csak két fõesperesség élte túl a reformáció századát: Csík és Kézd.
Szükségessé vált a 18. századtól a fõesperességek megszervezése az egyházmegye többi részeiben is. Bár tömegesen csak Csíkban, valamint a Szentföldnek nevezett Kézdi fõesperességben, a Felsõnyárád mentén és Székelyudvarhely keleti falvaiban maradtak katolikusok, szórványosan az egész egyházmegyében megszakítás nélkül éltek katolikus hívek. Ezek száma növekedett a jezsuiták munkája nyomán és a Szent földekrõl, különösen Csíkból kirajzó hívek által. E katolikus falvak ugyanis mindig szaporábbak voltak, s néptöbbletükbõl jutott más vidékre is, különösen a városokba.
Ez magyarázza, hogy a városokban megkísérelték egy-egy egykori katolikus templom visszaszerzését.
Ez történt többek között Gyulafehérváron, Besztercén, Brassóban, Medgyesen, Nagyszebenben, Segesváron, Szászszebesen, Szászvárosban, Székelyudvarhelyen (már fejedelmi korszakban), Tordán.
A többi városokban és falvakban 34 régi templom került vissza a katolikus hívek birtokába. Néhány helyen összetûzésekkel járt a visszavétel, vagy hatalmi beavatkozással, amint történt a fejedelmi korszakban a fejedelmi beavatkozás az új vallások javára. A visszavételkor, ha csak egy templom volt, mindkét fél terhére új templomot építettek a templom nélkül maradt hívek részére.
A 18. században 111 új plébánia és templom létesült, többnyire olyan helységekben, ahol már a középkorban is volt plébánia, vagy voltak katolikus hívek, de elõbb valamelyik szomszéd plébániához tartoztak. Középkori elõzmény nélkül, fõképp a bányavidéken születtek új plébániák. A 19. században is szerveznek kb. 30 plébániát.
A visszavett templomok több plébánián kicsinek bizonyultak, vagy annyira romosak voltak, hogy helyettük új templomot kellett építeni. Míg a reformáció után alig volt új templomépítés Erdélyben, addig ebben a korban sorozatban épülnek a templomok, és megjelenik a barokk stílusnak sok szép képviselõje: Nagyszebenben, Brassóban, Besztercén, . Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen s több faluban. Olyan eset is fordult elõ, hogy a megújított középkori gótikus templom barokk belsõ ruhát kapott, mint a tordai fõtéri katolikus plébániatemplom.


3. Az új kor szerzetesei

Már szó volt arról, hogy az elõzõ kor nehéz éveit csak a ferencesek tudták-átvészelni, azok is nagyon lecsökkentett létszámmal.
A tiltó korlátozások feloldásával sorra szervezik rendházaikat és templomaikat: Alvincen 1700-ban, Brassóban 1711-ben, Désen 1712-ben, Déván 1710-ben, Esztelneken 1710-ben, Fogarason 1736-ban, Gyulafehérváron 1711-ben, Hátszegen 1768-ban, Kólozsváron 1725-ben, Kõhalomban 1761-ben, Körösbányán 1728-ban, Marosvásárhelyen 1746-ben, Medgyesen 1721-ben, Nagyszebenben 1716-ban, Segesváron 1743-ban, Szamosújváron 1744-ben, Szászsebesen 1731-ben; Szászvároson 1730-ban, Széken 1743-ban, Székelyudvarhelyen 1705-ben, Tordán 1740-ben, Torockószentgyörgyön 1743-ban, Vajdahunyadon 1710-ben.
Már a puszta felsorolás szemlélteti, hogy milyen nagy lendület és virágzás jelentkezett a szerzetesi hivatások terén, hogy pár évtized alatt ennyi rendházat be tudtak népesíteni. Jelentõségüket abban kell látnunk, hogy egy-egy rendházmissziós központja volt a környezõ szórványban élõ katolikusok részére.
Régi hagyományaihoz híven különösen sugárzó központ marad Csíksomlyó, kegytemplomával és a Szûz Anya kegyszobrával, ahová minden évben, pünkösd szombatján búcsújárásra sereglettek az egész Székelyföldrõl az 1567. évi hargitai gyõzelem emlékére.
Középkori gótikus templom képtelen volt befogadni a mind népesebbé vált búcsúsok tömegét s ezért lebontották és 1802-tõl új kegytemplomot építettek.
Ebben a korban telepedett meg a ferencesek egy másik ága, a minoriták rendje is, Kolozsváron (1724), Marosvásárhelyen (1725), Kézdivásárhelyen (1680), Nagyenyeden és Besztercén.

Jezsuiták
Az elõzõ korban többször kiutasított jezsuiták vissza-visszatértek, és amint már említettük, végleg visszatérhettek ebben a korban s tovább folytatják tudományos munkájukat iskoláikban egészen 1773-ig, amikor a rendet feloszlatják.
Kolozsváron kívül Marosvásárhelyen (1702-tõl), Székelyudvarhelyen 1666-tól, Gyulafehérváron 1689-tól, Brassóban 1700-tól.

Piaristák
1776-ban megkapják a jezsuiták templomát és kolostorát Kolozsváron és mint tanárok, folytatják a jezsuiták után megszakadt oktatást. Megtelepednek és iskolát tartanak fenn Besztercén (1771-1878) és Medgyesen (1741-1789).

Pálosok
1704-tõl Apor István telepíti õket Tövisre, ahol megújítja részükre a Hunyadi János által 1449-ben épített egykori kolostort és templomot.
Ilyefalván plébániát vezetnek 1701-ben. Rövid ideig Tordán is mûködnek.

Trinitáriusok
1730-ban III. Károly telepíti Gyulafehérvárra a trinitáriusok fogolykiváltó rendjét. Nagy kéttornyú templomot építenek, rendházzal. A rend felosztása után (1781) a püspökség kapja meg. A rendházban a Papnevelõ kap helyet, míg a templom emeleti részében helyezik el a Battyáneumot (csillagda, könyvtár, múzeum str.)

Nõi szerzetesek

A középkor után az elsõ nõi szerzetesrend Nagyszebenben jelenik meg, amikor a Státus határozata alapján 1733-ban letelepítik az orsolya apácák rendjét, akik a középkor végén épített domokos zárdát kapják meg.
Haynald Lajos püspök 1856-ban Gyulafehérvárra telepíti a szatmári irgalmas nõvéreket.
Fogarassy Mihály püspök Gyergyószentmiklósra telepíti ugyancsak az irgalmas nõvéreket.
Gr. Kálnoky Félixné Sepsiköröspatakon ad otthont az irgalmas nõvéreknek 1892-ben.
Kolozsváron aggmenházat vezetnek a Szt. Erzsébet otthonban.
1864-ben Haynald Lajos püspök telepíti Nagyszebenbe a ferences nõvéreket.
A ferences nõvérek otthont kapnak még 1878- ban Holczmányban, 1885-ben Hátszegen, 1889-ben Marosvásárhelyen, 1895-ben Brassóban.
A Notre Dame (Miasszonyunkról nevezett) iskolanõvérek 1906-tól Désen, 1911-tõl Kolozsváron mûködnek.


4. A katolikus nevelés újkori otthonai

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a tanítás és nevelés iskolai rendszerét évszázadokon át az egy- házak szervezték meg, végezték az ezzel járó munkát és vállalták a terheit. A társadalom és az állam viszont kötelességének tudta és támogatta az egyház iskolafenntartó munkáját.
Az állami iskolák csak a legújabb kor liberális (szabadelvû) eszméi nyomán születtek: Az egyházak azonban továbbra is ragaszkodtak a hitvallásos iskolákhoz.
Az erdélyi püspökség újjászületése után azonnal megindul a fejedelmi korszakban fõképp a paphiány miatt alig mûködõ iskolai oktatás. Minden plébánia mellett elemi iskolák nyílnak.
A püspökség visszaállítása után az elsõ püspök 1716-tól vizitációs látogatásakor pl. Felcsík 10 plébániáján iskolát talált, Alcsík 10 plébániáján 12 iskolát. Van adat arról, hogy külön leányiskola is foglalkozik a leányokkal, így Csíksomlyón, ahol két tanerõs az iskola. Csíkkozmásról 1690-bõl ismeretes a tanító (Martinnus Becze magister scholae) vagy Csík- szentkirályról (Andreas Petri rector scholae) 1676 elõtt.
A kozmási iskolával kapcsolatos feljegyzés 1775-bõl tanúja a leányiskolának: „a kisded leánygyermekeknek oskola épitteték”.
A katolikus iskolák hálózata annyira fejlõdött, hogy 1882-tõl, az 1883-as iskolai évben már 247 iskola mûködött, 417 tanítóval. Mivel akkor 295 anyaegyház volt, csak 48 egyházközségnek nem volt saját katolikus iskolája: fõképp szórvány vidéken nem volt annyi katolikus gyermek, hogy külön iskolát tarthassanak fenn.
A katolikus középiskolákról az alábbi adatok beszélnek: a Báthory István által behívott jezsuiták Gyulafehérváron 1579-ben megnyitott iskolája hosszú megszakítás után 1698-tól újra megnyitja kapuit és mint teljes középiskola mûködik, amelyben bölcseletet is adnak elõ.
Kolozsváron szintén megszakad az 1579-ben Kolozsmonostoron, majd a következõ évben Kolozsváron megnyitott középiskolájuk, és csak 1693-tól kapják meg újra a lehetõséget a jezsuiták, hogy az unitáriusoktól visszaszerzett Domokos, majd Ferences kolostorban megindítsák a tanítást. Ebben a középiskolában már 1698-tól fõiskolai anyagot is adnak elõ, többek között bölcseletet. Az iskola innen 1718-tól átköltözik az általuk építtetett akadémiai templom mellé, ahol iskola és két internátus is helyet kapott. Az elemi, közép és egyetemi tagozaton 1770-ig 174 jezsuita páter tanított 20 487 tanulót. A rend felosztása után, 1773-ban sem szünetel a tanítás, de 1776-tól a piarista rend tanárai veszik át az iskolákat, amelyeknek fõiskolai tagozatán a filozófia, teológia mellett 1774-tõl jogi, 1775-tõl orvosi fakultás is mûködött.
Az egyik internátus, amely alapítását Báthory Istvánnak köszönheti, ebben a korban újra életre kel, fõképp Apor István támogatása folytán, Szt. József Báthory-Apor szeminárium néven..
Csíksomlyón 1626-tól van az elsõ adat középiskoláról, melyet a ferences atyák vezetnek. 1661-ben tatárok pusztítják, 1669-ben újra felépítik. Az 1694. évi tatárbetöréskor 200 diákja vesz részt a védelemben; 1699-tõl indul két felsõ osztály Lukács Mihály kozmási plébános alapítványából. Ugyancsak neki köszönhetõ a gimnázium mellett létesített internátus is. 1790-ben a csíki lakosság közmunkájából és adakozásával új épületben helyezik el az iskolát.
Haynald Lajos püspök kezdeményezésére és támogatásával 1857-tõl tanítóképzõ és vele kapcsolatos elemi iskola részére készül új iskola; ahol a tanítóképzõ 1858-ban meg is kezdi munkáját A Marosvásárhelyen 1702-ben letelepedett jezsuiták 1712-tõl szervezik a középiskolát, külön internátussal a szegény tanulók elszállásolására, amelyben pl. 1736-ban 36 árva kap otthont. 1896-ig 20 436 tanuló részesül itt oktatásban. Brassóban 1700-tól szintén a jezsuiták indítják a középiskolát. A rend feloszlatása után (1773) 1837-ben a plébános nyitja meg a gimnázium elsõ osztályát, épület hiányában a plébánia ebédlõjében. 1837-tõl 1896-ig 630 tanuló látogatja az iskolát.
Kézdivásárhelyen Nagy Mózes plébános az esztelneki ferences zárdában alapít gimnáziumot, amelyet 1696-tól Kézdivásárhelyre helyeznek át a minorita szerzetesek vezetése alatt.
Székelyudvarhelyen 1666-tól a jezsuiták alapítanak középiskolát három gimnáziumi osztállyal. 1736-tól fejlesztik tovább, poétika és retorika osztályokkal.
A 20. század elején, mind a hét gimnázium, majd fõgimnázium új, modern épületet kap. Ekkor a csíksomlyói, a Csíkszeredában épített új otthonába kerül a tanítóképzõvel együtt.
A 17. század végén és a 18. század elején Kézdiszentléleken is mûködött egy rövid ideig középiskola internátussal, melynek „dékánsága” részére érdekes rendtartás készült. A Tarnoczy kastély termeiben kapott helyet, mely ma csak romjaiban õrzi emlékét.
A leányifjúság részére a középfokú oktatás sokkal késõbb indul meg. Az 1733-ban Nagyszebenben letelepített Orsolya apácák elõbb csak elemi iskolát nyitnak, de késõbb középfokú iskolát is német nyelvû oktatással, amelyben azonban nemzetiségre való tekintet nélkül kaptak oktatást és nevelést.
Gyulafehérváron 1856-ban Haynald püspök által létesített nevelõ intézetben az irgalmas nõvérek elõbb szintén elemi iskolát vezetnek, majd 1895-tõl polgári leányiskolát.
Fogarassy Mihály alapítványából Gvergyószentmiklóson is irgalmas nõvérek kezdik el a tanítást. 1876-tól elemi iskolában, majd 1889-tõl polgári leányiskolában.
Nagyszebenben második leányiskola is születik. Az 1876-ban betelepített ferences nõvérek egész iskolahálózattá fejlesztik az intézeteket óvodával, elemivel, 1896-tól tanítóképzõvel, 1906-ban középiskolával, kereskedelmi líceummal.
A ferences nõvérek nyitnak elõbb elemi és 1895-tõl középiskolát leányok részére Marosvásárhelyen, ahol az egyházközség hozza össze az alapot Fogarassy püspök alapítványának kiegészítésével.
Brassóban szintén ferences nõvérek tanítanak 1885-tõl: elõbb elemiben, majd 1905-tõ1 középiskolában.
Egész iskolahálózatot vezetnek a dr. Hirschler József plébános idejében Kolozsvárra helyezett Notre Dame nõvérek az egyközség által alapított intézetben óvodával, elemivel, kereskedelmi iskolával, fõgimnáziummal, háztartási iskolával. 1905-tõl Petrozsényben is létesült kereskedelmi leányiskola ferencés nõvérek vezetésével:


5. Az egyházmegyei státus és az egyházmegye intézményei

Az utókor megkérdezheti, hogyan tudott a püspökség ennyi intézetet, iskolát, egyházközséget fenntartani, annyi új templomot, plébániát létesíteni az utolsó két évszázadban?
A fejedelmi korszakban világi fõemberek fogtak össze s vették védelembe a püspök nélkül maradt egyházmegyét. Ez a védelem elõbb az országgyûléseken nyilvánult meg, ahol küzdöttek a katolikus vallás szabadságáért. Késõbb, mint püspökség, sajátos intézménye intézi a rábízott egyházi javak, ingatlanok, jövedelmezõ birtokok kezelését. Tagjai kétharmadban világiak, egyharmadban papok. Végrehajtó szerve az igazgató tanács. Elnöke a püspök, egy világi elnökkel. A katolikus püspökség visszaállítása után az állam fokozatosan elismeri az egykor egyházi célokat szolgáló vagyon eredeti rendeltetésének szükségességét.
Ezekhez a javakhoz járulnak a 18. században a feloszlatott szerzetesi javak, amelyrõl alapokat létesítenek. Az egyház kiharcolja, hogy ezeknek kezelését bizonyos autonómia biztosításával a státus intézze. A püspökség erre az intézményre bízza az iskolák, fõképp a középiskolák gondját. Ugyancsak feladata lesz a plébániák segélyezése, új plébániák építése, a nagyszebeni Teréz Árvaház fenntartása stb.
A terhek oly nagyok voltak; hogy a jövedelmi alapok nem tudták fedezni s ezért államsegély kiutalását is biztosítani kellett.
A hét fõgimnázium modern épületeinek fedezésére kölcsönt is vettek fel. A gyulafehérvári fõgimnázium fõépületét csaknem teljes értékben. Majláth püspök építtette családi vagyonának feláldozásával.
Követte elõdeinek példáját, akik a püspöki javadalom és vagyoni jövedelmét szintén az egyházmegye intézményeinek, elsõsorban iskoláinak támogatására fordították. Álljon itt csak néhány adat az új korból. Kovács Miklós adományai 1847-ig 157 223 forintot tettek ki. Végrendeletében 20 000 forintot hagyott jótékony célra. Haynald Lajos adományai meghaladták a 300 000 forintot. Fogarassy Mihály 100 000 forintos alapítványt tett katolikus egyetem céljára, s többi adományai is, többnyire iskolai célokra, meghaladták a 100 000 forintot.
Lönhardt Ferenc (1882-97) alapítványai meghaladják a 200 000 forintot. Sokat költött templomok és iskolák építésére Majláth püspök hasonlóképpen mindent az egyházmegye intézményeire fordított, nem kímélve családi vagyonát sem.
Amikor a Státus gyûlésén bejelentette egyik nagyobb szabású adományát, egy státusatya hangosan megjegyezte: "De akkor a püspök mibõl él?” 1918-ig a püspök pénztárból kiutalt adományai közel 800 000 koronát tettek ki.
Az elsõ világháború utáni agrárreform nagyon megnyirbálta a püspökség és az egyházmegyének a státus kezelésében levõ vagyonát s elképzelhetõ, milyen nagy áldozatba került azután a katolikus iskolák fenntartása.


IV. Két püspök korszaka

Nagy történelmi változások, megpróbáltatások korszakában a püspökség abban a nagy kegyelemben részesült, hogy a 20. század elsõ háromnegyedét két nagy püspök nyolc évtizedre rúgó kormányzása töltötte ki: Majláth Gusztáv Károly (1897-1937), Márton Áron (1939-1980). Közben Verbuchner Adolf püspök csak alig 2 évet vállalhatta a püspökség terheit. Beteg szíve hamar felmondta a szolgálatot. Pedig megsejtette, hogy megértõ; szelíd lélekkel tudna kormányozni.


1. Majláth püspök: a lelki megújulás útján

Prohászka püspök lelki testvére, eszméinek osztályosa az esztergomi papnevelés intézeteiben.
Olyan korban lett Erdély püspöke, amikor a 19 század végére még éreztették hatásukat a század szabadelvû eszméi. Megszülettek a katolikus egyház lelkiségével ellentétes irányzatok által táplált reformtörvények. A közszellem közömbös lett az igaz vallásos élettel szemben, különösen az értelmiség egy rétegében. A nevelésben nem tiltják ugyan, de nem is támogatják a vallásos szellemet, sõt gyakran akadályozzák azok érvényesülését, akik kiállnak a katolikus elvek mellett. Jellemzõ erre Kovács Ferenc, marosvásárhelyi apátplébános esete. Kilátásba helyezik, hogy az üresedésben levõ rozsnyói püspökségre jelölni fogják. Amikor a Maros megyei gyûlésen a kormány által javasolt reformtörvények ellen foglal állást, egy tanácsos elkiáltja magát: „Oda a püspökség.”
Majláth püspök minden alkalmat felhasznál, hogy felrázza a közömbösöket. Rendszeresen felkeresi egyházmegyéje plébániáit a bérmautak alkalmával. Lélektõl lélekig szól híveihez. Gyóntatja a felnõtteket, a diákokat, különösen a férfiakat. Külön és gyakran látogatja a középiskolákat. Nagy gondja volt a fõiskolások lelki gondozására. A Jézus Szíve tisztelet nagy apostola lett.
A lelki megújulás érdekében 1913-ban egyházmegyei zsinatot tartott, melynek fõ célkitûzése volt: a papság megszentelése a hívek üdvének elõmozdítása és az egyház iránti hûség megerõsítése.

2. A katolikus iskolák védelmében

A múlt század végén a szabadelvû magyar kormányzat, propagandát kezdett a katolikus és általában a hitvallásos iskolák elszámolására. Nem ugyan tilalommal, vagy államosítással, hanem a szülõk meggyõzésével, hogy állami iskolákba írassák gyermekeiket. Szerencsére nem sok eredménnyel; ami - annak lelkiségnek köszönhetõ, amely Majláth püspök munkája nyomán szóhoz jutott.
Mennyire történelmi jelentõségû volt ez, kitûnt az elsõ világháború után, amikor az állami iskolák egészen idegenekké váltak és csak a hitvallásos iskolák védték és táplálták a növekvõ nemzedékekben a hithez és a néphez való hûséget.
A két világháború között ez indokolta, hogy tovább kellett küzdenie a katolikus iskolák védelméért, melyeknek elnéptelenítésére, felszámolására az akkori rendszer mindent megkísérelt, nem mellõzve a névelemzést és a csendõri erõszak beavatkozását sem, annak ellenére, hogy törvény biztosította a hitvallásos iskolák mûködését.
Megnehezítette a küzdelmet az is, hogy az egyház az akkori agrárreform következtében elveszítette iskolafenntartó vagyonának jórészét és az iskolák fenntartása roppant nagy terhet rótt a hívekre. A hívek hithûsége azonban biztosította, hogy az iskolák többségét meg lehetett menteni.


3. Áron püspök: az emberi jogok védelmében rendületlenül

Alig vette át egyházmegyéje vezetését, a nagypolitika kettévágta a püspökség területét. A püspök székhelyén, maradt Gyulafehérváron. Az északerdélyi részek kormányzását a kolozsvári Püspöki Helyhatóság vette át. Oda költözött a Papnevelõ is, mivel a kispapok többsége székelyföldi volt.
Márton püspök ilyen körülmények között indult el arra az útra, amely nagy áldozatok vállalására kötelezte. De ezeket egész lélekkel vállalta. Két szélsõséges rendszer: jobboldali és baloldali összecsapása és elnyomása között mindkettõvel szemben vállalta a nyílt kiállást. 1944 pünkösdjén kolozsvári híres beszédjében elítélte a faji elnyomást, üldözést. 1945 után felemelte szavát ismételten a baloldali világ- nézeti elnyomás és a kisebbségeket sújtó jogtalanságok ellen. 6 évi börtön és 12 évi kényszerlakás után sem engedett elveibõl az egyház és népe jogainak védelmérõl nem mondott le. Nagyok voltak a külsõ veszteségek, de a kiállás erkölcsi tõkéje nem maradt gyümölcs nélkül hívei lelkében.


4. Az egyházmegye megpróbáltatásai az ateista diktatúra alatt

Az elsõ megpróbáltatás a katolikus iskolák államosítása 1948-ban.
Az állam megfosztotta az egyházmegyét a következõ iskoláktól: 12 óvoda, 175 elemi iskola, 10 fõgimnázium, 12 gimnázium, 3 felsõ kereskedelmi iskola, 2 tanítóképzõ, 1 óvónõképzõ, 1 ipari iskola, 1 gazdasági iskola, 17 internátus, 2 árvaház.
Ezzel együtt ment az iskolákhoz tartozó minden vagyon, nem mentesítve a kántori lakásokat sem; pedig azok elsõsorban a kántori álláshoz tartoztak.
Áron püspök, külön körlevélben fejezi ki fájdalmát az államosítás és az iskolai hitoktatás tilalma miatt és elrendeli a hitoktatás megszervezését a plébániák keretében.
A másik megpróbáltatás: az egyházat megfosztották az eszmeterjesztés minden modern eszközétõl. Rádióról, tévérõl szó sem lehetett. Az egyházmegye területén két egyházi nyomda is dolgozott: a püspökségé Gyulafehérváron és a ferenceseké Kolozsváron. Felszámolták. Hasonlóképpen megszûntek a folyóiratok: Katolikus Világ, Hírnök, Erdélyi Tudósító, Erdélyi Iskola, mely utóbbi Márton Áron és György Lajos szerkesztésében jelent meg.
30 éven át nem jelenhetett meg egyetlen ima- könyv, Biblia, Katekizmus; végül az elõbbi kettõt kiadhatták ugyan, de csak korlátozott példányszámban.
A harmadik megpróbáltatás: a konkordátum felmondása után, amikor a pápai nunciust is kiutasították az országból, a katolikus egyházat el akarták szakítani a világegyháztól, törvényes központjától Rómától. Ennek elérésére békemozgalom címen kísérelték meg olyan vezetés megszervezését, amely vállalja a teljes beilleszkedést a rendszerbe. Ezt Áron püspök elõrelátta s határozott utasításokat adott ki a kísérlet elutasítására. A kísérlet elkezdésére se volt lehetõség és remény, amíg a püspök szabad volt, ezért 1949-ben letartóztatták. Utóda dr. Boga Alajos ordinárilis, püspöke példájára állta a sarat; letartóztatták s meghalt a börtönben. Sándor Imre követte az ordináriusi sorban, s a letartóztatásban és a halálban is. A harmadik ordinárius, dr. Jakab Antal, a késõbbi segédpüspök, majd megyepüspök, 13 évet ült börtönben s dolgozott ólombányában. Utóda, Márton Mózes, csíkszentdomokosi plébános 2 évet ült, mert nem volt hajlandó az idõközben megszervezett békepapos vezetést szentesíteni. A soron következõ ordináriusok névtelenek, latensek maradtak, de ezek biztosították, hogy a papság túlnyomó többsége hûséges tudott maradni s nem ismerte el a törvénytelen vezetést amiért több mint 120 egyházmegyei pap és szerzetes megjárta a börtönt, kezdve dr. Maczalik Gyõzõ kanonok, irodaigazgatón, aki felszentelt püspök volt, Gajdátsy Béla teológiai rektoron. Mindketten börtönben haltak meg.
Ez volt a fõ oka annak, hogy 1955-ben Áron püspököt szabadlábra helyezték. Talán azt is remélték, hogy a 6 évi börtön eléggé megpuhította. Csalódtak, s ezért még 12 évig palotafogságra ítélték s egyházmegyéjét nem látogathatta.
Hazatértével a katolikus papi békemozgalom kártyavárként omlott össze s a püspök nagy türelemmel és szelíd határozottsággal állította helyre az egyházi fegyelmet.
A hõsies kitartásnak köszönhetõ, hogy annak ellenére, hogy az utánpótlás gátolásával létszámban meggyérült a papság, a hívek nagy áldozatok árán is kitartottak az egyház mellett.
A küzdelmes kitartást töretlenül tovább biztosította Áron püspök volt segédpüspöke és 1980-tól utóda; dr. Jakab Antal, akinek nyugalomba vonulása után 1990-tõl Bálint Lajosban új megyéspüspököt és dr. Jakubinyi Györgyben segédpüspököt kapott az egyházmegye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése