Torda város III.

Torda római leleteiből levont történelmi következtetések.

Vonjuk le a fennebbiekből az eredményt, vessük a történelem mérlegére a fennebb csoportositott római feliratokat, dolgozzuk fel az azokból nyert adatokat.

Napjainkban az oknyomozó történetiró, mielőtt alkotását megkezdené, előbb összegyüjti a levéltárakban eltemetett adatokat, okleveleket, levelezéseket, hadi értesitéseket és békekötéseket s csak azután kezdi meg korrajzának megirását.

Ez útat követém én is Torda római korszakbeli rajzának körvonalozásánál akkor, a midőn előbb az anyagot igyekeztem összegyüjteni, az okleveleket csoportositani. Mert mi mások ama feliratok, mint kőbe vésett oklevelek, melyek tartósságra nézve minden irott okmányt felülmulnak, mert ezeket nem irták, hanem vésték, nem elégésnek, elázásnak, elszakadásnak, elpenészedésnek, elolvadásnak kitett, papirosra vagy viasztáblákra, hanem a természet műhelyéből kikerült szikla-lapokra s ép ezért ezredéveken át képesek voltak daczolni az idő viszontagságaival, az emberek romboló hajlamaival, a harczok és elemek dühével.

Torda város monografiája megirásánál sokkal korlátoltabb térre vagyok szoritva, hogysem e helyen Daciának a római korral összeeső történelmét előadhatnám, ez erőmet túlhaladja s e munka körén is túlterjeszkedik. Fog bizonynyal hazai tudósaink közül oly hivatott férfiú kiválni, a ki e nagy feladatra vállalkozik s végre is hajtja. Én legfölebb vázlatot s átpillantást nyujthatok itt, buzditva a hivatottakat e nagy és méltó feladatra. Csak bepillantást nyitok azon csodás világba, azon erőteljes és hatalmas államszervezetbe, a mely képes volt ezen az ó-kor polgárosodásától oly távol állott vadonban nemcsak a katonai hatalomnak tért nyitni, de a tudománynak, a művészetnek, a mesterségeknek és a polgári foglalkozások minden nemeinek rövid másfél század alatt oly kifejlődését adni, a melyeknek alkotásai és hatása előtt ma, másfél ezredév mulva is bámulattal és tisztelettel kell meghajolnunk.

Potaissát az ajtoni mértföldkő útmutatása szerint legelőbb az ott előforduló Cohors I. Flavia Ulpia Hispanorum militum civium Romanorum equitata nevű hadcsapat tartotta megszállva, ez épitette vagy inkább épittette – a meghóditott dákok munkaerejével – a Potaissa-Napoca közti hadútat s kezdette meg alkalmasint a potaissai castrumot is. Ezen hadcsapat azonban már Traján uralma alatt alkalmasint kivonult Daciából,*Lásd Torma Károly Limes Dacicus 132. mert emléke és nyoma az egy ajtoni mértföld-kövön kivül sehol fel nem fedezhető. Helyét, ugy látszik, a XIII Legio Gemina foglalta el, mely nemcsak Potaissát, hanem Napocát és az egész északi tartományt Porolissumig megszállva tartotta s az ottani castrumok s más kisebb castellumok, propugnaculumok és vigiliák őrségeit szolgáltatta.

Minden jel arra mutat, hogy Potaissa ezen időben Napoca vicusa volt, ezt nemcsak az ajtoni mértföld-kő, hanem egy más felirat is bizonyitja, az 59, 912/C. I. L. számú, melyen »Magister Augustalis Napocae« kifejezés fordul elő.

Potaissa nagyobb fejlődését Septimius Severus alatt érte el. E császár mentette fel a Napocatól való függéstől s azt önállósitván, előbb municipalis, utóbb colonialis jogot adott neki.*Lásd Ulpianus I. könyv de censibus Digesták 50, 15, 1, 8, 9. Potaissa fölemelkedésének főtényezőjéül az itteni hatalmas álló tábor (Castrum Stativum = Leányvár) tekinthető, melyet szintén Septimus Severus épittetett vagy legalább végeztetett be az alsó Moesiából ide átvezényelt V. macedoniai legio által a Kr. u. 193–211. év között.

E legio idetelepitése, Dacia hadi megszállásának s ezzel együtt politikai beosztásának is egészen új és szilárdabb alapot nyujtott, mert a mig ezt előzőleg, a semminemű erőditéssel nem biró Napoca volt politikai székhelye és a távol Meszes alján fekvő Porolisum (mojgrád-zsákfalvi castrum) katonai főhelye, hol Dacia felső részének katonai parancsnoka székelt. A potaissai álló tábor felépülte és az V. macedoniai legio idetelepülte után a XIII. Legio Gemina Apulumba (Gyulafejérvár) helyeztetett át és Dacia déli részének megszállására szoritkozott, mig északi Dacia és a határvédelem hadászati alappontjává Potaissa tétetett, a mely nemcsak a Potaissa ageréhez tartozó Maros-Aranyos közti és a Havas vidékének (Felső-Aranyos aranygazdag tájai) megszállását gondozta,*A földvári és a várfalvi castrumoknál és a Felvincz közeli Liki völgyben is merültek fel az V. mac. legio bélyegeivel ellátott téglák, a mi mutatja, hogy e tájak erőditvényeit is ezen legio látta el őrségekkel. hanem – mint fennebb már érintém – katonai főszékhelyévé lett azon egész nagy vidéknek, a mely Porolissumig terjedt, tehát egész Felső-Daciának s ugy – a továbbra is polgári székhelynek megmaradott – Napocát (Kolozsvár) mint az északi Daciát határoló vallum vagy limes mentén levő castrumokat, propugnaculumokat, vigiliákat a Potaissában székelő V. macedoniai legio látta el őrségekkel s szükség esetében segélycsapatokkal.*Lásd Torma Károly Limes Dacicus 40–41. l.

A Tordán előkerült feliratok Potaissa nagy jelentőségét fennen hirdetik. Igy találunk feliratot 53 905/C. I. L., a melyből azt tanuljuk, hogy Septimius Severus Potaissában az V. mac. legio számára valamely épületet, valószinűleg balneumot épittetett. Más feliratok 23 875/C. I. L. és 33 892/C. I. L. azt bizonyitják, hogy e legio praefectusának székhelye Potaissában volt. Ide sorozhatjuk azt, hogy a fennebb emlitett Severus-féle épület dedicatiója ugyan az egész provincia legatusától ered, de a kit az épitésnél a Legatus Augusti, vagyis az V. mac. legio parancsnoka (praefectusa) helyettesitett.

Egyáltalában Potaissa feliratai és műmaradványai leginkább katonai jelleggel birnak, legnagyobb részben az V. mac. legiora, annak tisztjeire, katonáira vonatkoznak. E legio három szavú czíméhez a 902/C. I. L. sz. feliratban hozzáadva találjuk P. ANT-ot, de ez melléknév, a mely Elagabalustól ered s azért ki is vakartatott.

Az V. macedoniai legiot érintő feliratok és tégla-bélyegek mellett olyanok is fordulnak elő, melyek a XIII. Legio Geminára vonatkoznak. Ezek vagy azon időből származnak, a midőn az V. mac. legio idetelepitése előtt – a még akkor vicus számban levő – Potaissát a XIII. Legio Gemina tartotta megszállva, vagy az sem lehetetlen, hogy ezen legio valamely osztálya – ha ideiglenesen is – tartózkodhatott Potaissában, talán valamely lázongás vagy hadmenet alkalmával.

Sőt találunk Tordán a »Legio I. Italicara« vonatkozó feliratot is 40 889/C. I. L., mely legio – mint tudjuk – Alsó-Moesiában állomásozott. Nem lehetetlen, hogy a szintén onnan idetelepitett V. macedoniai legioval amannak valamely osztálya idejött, vagy a Daciában több alkalommal előfordult lázongások alkalmával segitségül ide vezényeltetett.

E három legio feliratai és bélyegein kivül még találtak a Cohors I. P. P., cohors I. Palmyrenorum vagy valószinüleg Cohors I Pannoniorum gyalogosára (56 908/C.I. L.), s Numerus Palmyrenorum egyik veteranusára (55 907/C. I. L.) a valamely lovas osztály parancsnokára (Praefectus equitum) vonatkozó feliratot is (29 886/C. I. L.), ugy a cohors Campestrorumra vonatkozót (13. sz.).

Mindezek tanusitják, hogy Potaissa fontos katonai állomás s nagy katonai mozgalmak és átvonulások szinhelye volt a római korban s hogy rendes legióján és annak segédcsapatain kivül még más hadcsapatok is tartózkodtak, vagy valamely hadjárat alkalmával összpontosittattak Potaissában.

Tudva van, hogy minden római legiónak voltak számos segédcsapatai (auxiliariusai), de azt nem lehet meghatározni, hogy a feliratokban előforduló, fennebb már érintett s másutt Dacia felső állomásain előforduló segédcsapatok közül, melyek tartoztak az V. mac. s melyek a XIII. Gemina legióhoz, mert azon leleteknek, melyeken e segédcsapatok emlittetnek, keletkezési idejét meghatározni nem tudván, nem lehet tudni azt sem, hogy a Potaissában s másutt előforduló ily valamely segédcsapat nem tartozott-e a XIII. Geminához azon időben, a midőn e legio képezte Potaissa őrizetét és az északi részek őrségeit, valamint azt sem, hogy e legio déli Daciába vonulása alkalmával nem hagyott-e segédcsapataiból egyes szakaszokat imitt-amott hátra az északi részekben is.

De azt, hogy mily jelentékeny volt a Potaissában levő és hozzátartozó római haderő, Torma Károly okadatolva kiszámitotta.*Lásd Limes dacicus 130. l. E szerint volt itt 8 lovas ala (köztük egy ezeres), 2 lovas, 13 gyalog cohors (ezek közt 3–4 ezeres) és 3 valószinűleg szintén lovas numerus (köztük 1 ezeres), tehát összesen 26 zászlóalj.

Nem lehet tehát csodálkoznunk, ha ily nagy számú haderő mellett Potaissában a katonai feliratok oly nagy bőségében vagyunk, mig a municipalis emberek emléke alig fordul azoknál elő.*Míg ellenben Kolozsvártt katonai feliratok alig találhatók, az ottaniak többnyire mind polgári emberektől és magisratualis tisztviselőktől s oda Potaissából áttelepedhetett veteranusoktól erednek. Mert a 26 a) 882/C. I. L., melyben Collegium Isidis fordul elő, alig számitható Potaissához, az 51 903/C. I. L., melyben Flamen municipii neveztetik, meglehet hogy nem tordai, az 1030/C. I. L., mely Dec(urio) C(oloniae) P(otaissaet) emliteni látszatik, apulumi lelet; a 911/C. I. L., 912/C. I. L. feliratok, melyekben Decurio és Magister Augustalis kitételek fordulnak elő, Napocára vonatkoznak.

E katonai feliratokban Tordán, ugyszintén a szomszédos Földvár és Várfalva castrumainál előkerültekben is számos keleti név fordul elő, mint Reb, Jas(dius) 889/C. I. L., Aia, Nando, Andreda, Bituvantes, Bricena (917/C. I. L.), Bolhas (55 907/C. I. L.). Más feliratok (870, 859, 860/C. I. L.) az asianusok Kolozsvártt létét tanusitják. Mindezek a keleti népfajoknak e tájakon való összegyülemlését bizonyitják, a mi arra mutat, hogy Róma daciai telepeit leginkább keletről, főleg Ázsiából hozott telepesekkel népesitette s hogy a Potaissában állomásozó V. macedoniai legio segédcsapatai nagyrészt ázsiai népekből kerültek ki.

Ezt még inkább támogatja a keleti istenségek itten jelentkező cultusa, mert a tordai leletekben, főleg az ara votivákon előforduló római istenek, mint Jupiter,*Jupiter előfordul az (én sorszámom szerinti) 20, 28, 30, 35, 36, 41, 42, 81 sz. feliratokban. Mercurius,*38, 39 sz. feliratban. Junó, Hercules,*48 sz. Nemesis,*50 sz. Diana*18, 21 sz. stb. mellett feltaláljuk Azizust 23 875/C. I. L., Isist és Serapist 26 881/C. I. L., az ezerkarú (myrionima) Isist (26a) 882/C. I. L.) és ugy a Tordán, mint a földvári és várfalvi castrumokból kikerült számos mythra-emléket. Tordán a mythra-cultusra vonatkozó számos felirat és emlék fordul elő,*870/C. I. L., 43 899/C. I. L., 44 900/C. I. L., 901/C. I. L., 937/C. I. L. ezekhez kell csatolnunk a Tordán eddig előkerült három mythra-követ is.*Egy, a mely Nagy Miklóstól került az erdélyi múzeumba, a Wolff gyógyszerésznél levő töredék és egy harmadik, a melyet Ariosti vitt innen el.

A mythra-kövek ily nagy mennyisége arra mutat, hogy a mythra-cultusnak itt talán nemcsak egy, hanem még több szentélye is volt, mert rendszerint egy spelaeumban csak egy, ritkán volt két mythra-kő alkalmazva. Eddig ugyan még nem sikerült a potaissai mythra-szentély vagy szentélyek fekhelyét felfedezni, azonban Tordán teendő rendszeres ásatások valószinűen felszinre hozandják annak földtakarta substructióit, alkalmasint a Szindi vagy a Pardé patakok völgyülete tájékán, melyek igen alkalmasak voltak az ily Mythra-spelaeumokat körülcsergedező patak bevezetésére és a szent berkek elhelyezésére, melyek e mysteriosus cultus elmaradhatlan járulékai voltak.

Az eddig felszinre került mythra-domborművek arra mutatnak, hogy ezen a távol Iránból származó s a római birodalomban indigenatust nyert ázsiai cultus*3 A mythra-cultus ős hazája Irán, azt Nagy Sándor hadai a perzsák és iraniakkal való érintkezés alkalmával adoptálták, átvitték Görögországba s saját vallási felfogásuk szerint idomiták. Görögországból áthatolt a római birodalomba, ennek európai részében K. e. a 70-ik évben honosult, előbb az attikai partokon, majd Rómában, egy század mulva mindenhol. Daciába alkalmasint már a Traján serege, vagy a mi valószinűbb, az V. mac. legio ázsiai segédcsapatai importálták; erre mutat, hogy Mythrának szentelt titulusait magában Potaissában is feltaláljuk: több, mint valószinű, hogy spelaeumára is rá fognak bukkanni. A mythra-cultus eredeti őshazája India, honnan Iránba ment át. Ez ősvallás elve volt a jó és rossz közti folytonos küzdelem és harcz, a mely harczban az istenek is activ részt vesznek. Mythra minden jónak védője volt ugy a természetben, mint a társadalomban s győzelemre segité az igazat, a jót a gonoszok és gonosz szellemek ellen – a melyeknek Aeszma volt személyesitője – az ezekkel való folytonos viaskodásban tölti idejét. A görögösitett Mythrát páritva találjuk a görög mythos krétai bikájával. Azért a római és igy a mi mythra-köveinknek is conventionalis főmomentumát a bika-ölés képezi. A középen van a jobbra tartó leterelt bika, a melyet Myhtra lenyomva tart lábával. Maga az istenség görögösitett ázsiai öltözetben van. A mindig fiatal erőteljes alak göndör haját phrigiai sapka fedi, ujjatlan tunikája egyszer vagy kétszer van átkötve, lábszárain bő bugyogó, lábain cothurnus, balkezével a bikát tartja lenyomva, mig jobb kezével hosszú, széles tőrét a bika szivébe döfi. Ott vannak a mellék-alakok: az ifjúra ugró kutya, az istenséget védő kigyó, a bika nemző részeit összeszoritó skorpió, a Mythra clamissa felett álló holló. Néha a barlang is jelezve van, felső szögletében jobbról a sol-, balról a luna-protomák (nap-hold). Néha ott látni a Mythra eszmekörébe vont Neptunt. Aesculapot és a bonus puert is. Láss többet a Mythra-cultusról a Sarmisegethuzai Mithreum leirásában Király Páltól. Budapest, ívrét 1886, kiadta a magy. tud. academia archeologiai bizottsága. nemcsak a fővárosban (Várhelyen), – hol nemrég fedeztek fel egy nagyszerű mythra-spelaeumot – hanem itt Potaissában is tért foglalt volt a rokon eredetű ázsiai cultusok kiséretében.

Ha a tordai feliratokat tovább elemezzük, ott találjuk a 7-ik számúban a XIII. Legio Gemina aedis sacrae custosát, vagyis e legio templomának őrét, emlitve találjuk a 12. sz. a collegium fabrum decurióját, vagyis a mesteremberek társulatának főnökét, a 13. sz. a. a numerus campestrorum egyik veteranusát, vagyis a campestrisek (mauretania tingitanai) lovas osztályát.

A 14. sz. decurionem municipii, vagyis egyik városatyát. A 20. sz. az V. mac. legio tribunusát, Aemilius Maximust, vagyis ez ezred kapitányát. A 24. számában a schola geniusát, vagyis az altiszti gyakorló iskola védistenét, továbbá Octavius Julianus, a császár legatusa jő elő. A 30. sz. a cornicularius legati, vagyis a legatus trombitása, a 35. számúban adjutor corniculariorum, vagyis a katonai kitüntettek hivatalának segédje fordul elő.

Az 51. számúban Flamen municipii, vagyis a város saját istenének főpapja emlittetik: az 53. számúban Sept. Severus Pertinax Caesar és Septimius Geta fordul elő, a mely feliratból az is kitűnik, hogy e császár testvére, Septimius Geta e felirat keltekor (195-ben K. u.) Dacia Legatus propraetorja volt. Az 59. sz. Magister Augustalis fordul elő, vagyis Augustus császár alatt a libertinusok (szabadosok) által a keresztutakon felállitott Lares és Penatesek (helyi védistenek) tiszteletére beállitott papi collegium előljárója volt, e collegium tagjait Sevir augustalis, vagy röviden csak augustalisoknak nevezték. A 79. számúban municipii Sept. Potaissae kifejezést találunk, a mi azt jelenti, hogy Septimius Severus korabeli Potaissa municipium, azaz e municipiumnak e császárról vett mellékneve. Különben tudjuk Ulpianusból, hogy Potaissa utóbb ugyanezen császártól nyerte a colonialis rangot is.

Im ez ide-oda dobált, számba nem vett, épületanyagként felhasznált római feliratok mily sok és nevezetes történelmi útmutatást nyujtanak; a szórványosan fenmaradtak is mily becses adatokat tartalmaznak. Torda ősmultjának mily sok homályos pontjait világitják meg. Hát ha még birnók mindazt, a mi itt felszinre került s a mi észlelés nélkül megsemmisült. Mily megbecsülhetlen segédeszközül szolgáltak volna a történelmi hézagok kipótlására, e város nagy multjának felderitésére; de a fenmaradtak s fennebb közöltek is elégséges támpontot nyujtanak annak megitélésére, hogy Potaissa egyike volt Dacia elsőrendű telepeinek, a hol nemcsak a rideg katonai hatalom trónolt, hanem a hol tudomány, művészet és mesterségek is virágoztak, a hol a rómaiak előrehaladottságának egyik világitó tornya terjeszté szét sugarait ez addig sötét vadon tájakon, ekként vonván be azokat a polgárosodás körvonalai közé, mert e feliratokból, e műtárgyakból Potaissa műveltségi állapotaira is, kedvező következtetéseket vonhatunk. A rómaiak a hová befészkelték magukat, őshazájuknak nemcsak hatalmát, polgárosodását, épitészetét, vallását, hanem egyszersmind művészetét és kéziparát is átültették, mert a távolság és az akkori közlekedési eszközök hiányos volta nagyon megnehezitette az anyaországból való behozatalt. Tehát a gyarmatokon ugy rendezték be magukat, hogy az életszükségleti, sőt fényüzési czikkek a provinciákon is előállithatók legyenek.

E szokás teremtette meg Potaissában is – mint a római uralom egyik főgóczpontján – a művészetet és a kézműipart, a mely nemcsak a házszükségleti, hanem a fényüzési s magasabb conceptiójú művészeti alkotásokat is oly nagy mérvben hozta létre, hogy a magasabb szinvonalon álló ékszerészet és szobrászat is kiváló helyet vívott itt ki magának.

Tudva van, hogy a keresettebb és drágább műtárgyakat néha a provincziákban is oly jól és hűn utánozták, s ebben oly rendkivüli műértelmet és ügyességet mutattak, hogy ez utánzatokat alig lehet az eredeti italiabeliektől megkülönböztetni.

Kellett tehát Tordán is, mint Dacia egyik legjelentékenyebb coloniájában, mindenféle figlináknak, officináknak és fabrikáknak létezniök, a hol nemcsak a legiók által gyártott, vagy inkább gyártatott ugynevezett opus doliarekat (téglákat, fedélcserepeket, nagyobb edényeket, viz és melegvezető csöveket) készitették,*Természetesen a meghóditott dák rabszolgák. hanem kellett létezniök oly magán műtelepeknek is, a honnan finomabb és művésziesebb tárgyak: mint például szobrok, fegyverzet, ékszerek, a keramika díszesebb tárgyai, bronz öntvények, aranyművek, intagliók*Tordán a legtöbb emberek ujján római intaglios gyürű látható. és más műtárgyak kerültek ki, mert különben nem fordulnának ott ilyenek oly nagy mennyiségben elő, hogy a százados kihordás és rombolás után mégis oly sok maradott legyen vissza.Mindezek és Torda műveltségtörténetének egyes betüi és sokat jelentő tanubizonyitványai s valóban Torda város nagy multját hazudtolná meg, s műveltségéről állitana ki szegénységi bizonyitványt, ha továbbra is vétkes közönynyel nézné a leginkább ő reá nézve végtelen fontossággal biró régiségeinek széthordását, elzüllését és megsemmisülését.

Ezt csak a tordai muzeum felállitásával lehet meggátolni és az utókor előtt a város jó hirnevét helyreállitani.

Mert az ily maradványok nem egyszerű lomtárba való töredékek, avagy pusztán épületanyagok, azok beszélő kőokiratok, melyek felelevenitik előttünk a régiek életét. Egy jól rendezett ily muzeumban mintegy feltámadni látjuk a régi kort, azok embereit mintegy köztünk járni, cselekedni, gondolkozni véljük. Az ily maradványok, az ily műemlékek, az ily feliratok a történelem kaleidoskopjának darabjait alkotják, melyek régi századok eseményeit tünde fényben ragyogtatják előttünk; azok – mint valamely történelmi távlat néző pontjai – bepillantást engednek a multnak éjjelébe, letűnt korszakok mesés világába. Ép azért azokat nem szabad szétzülleni, megsemmisülni engedni, mert a multnak oly hagyományai, melyeket a jelen kötelezve van a jövőre átszármaztatni.