Marosújvár.
Maros-Ujvár fekvése. Felső- és Alsó-Ujvár. Felső-Ujvár multja, régi vára, birtokosai. Gálfi János, fényes kastélya, tragikus sorsa. A mostani kastély, kilátás. A réginek maradványai, ódon temploma, sirboltja. Alsó-Ujvár a rómaiak korában, hosszas elhagyatottsága, ujbóli keletkezése. A sóbányák megkezdése. Ruszbatzky és Mészáros. A marosujvári sóaknák beosztása, terjedelme, tartalék-bányák. A sóvágók. A befakadt viz elleni régibb és ujabb védmunkálatok. Marosujvár jövője és hivatása. A marosujvári bányatelep. Király-útcza. Katholikusok és reformátusok temploma és iskolája. Marosujvár a forradalom alatt.
Útazásunkkal kapcsolatos szemlélődésünk eddig sem szoritkozott a szoros értelemben vett Aranyosszékre, hanem kiterjedt a Marosvölgy mindkét oldalára, s ha eddig a politikai határvonalok háttérbe szoritásával némileg önkényileg jártunk el, tehetnénk-e másképpen most, midőn a közép Marosvölgy balfelének nemcsak legfestőibb, hanem egyszersmind legérdekesebb pontjához értünk; ellent tudnánk-e állani azon csábnak, melyet a Felvinczczel szemben oly gyönyörüen fekvő Maros-Ujvár gyakorol reánk, midőn oly incselkedve, oly magához ragadólag tárja fel szép fektének pazar fényét? Nem, ily érzéketlenek, ily közömbösök mi nem tudunk lenni, mert tájszépség, természeti gazdagság s a mult emlékeinek tisztelete egyiránt figyelmetparancsolólag hatnak reánk, s azért ujból határsértést követtünk el, midőn Aranyosszék körvonalán, a Maroson túlhatolva, az annak balpartján büszkélkedő Maros-Ujvárt vizsgálatunk alá veszszük.
Maros-Ujvár Felvinczczel átellenben igen regényesen és festőileg fekszik; az arányzatos (symmetricus) tájberendezésnek talán sehol oly meglepő példájával nem találkozunk, mint itten, hol a természet a tájfektezésnek öszhangzatosságában valójában remekelt. Látók fennebb azon térbe kiszökellő szép hegyfokot, melyen Nagylak büszke-fenhéjázólag helyezkedett el; e szép hegyfoknak egy tökéletesen hasonló ellenpárját (pendant) találjuk Maros-Ujvárnál, mely hegyfok festői omladványokkal ékes oldalait az alján elzajló Maros fénylő lapján visszatükrözi. E hegyfok már önmagában is szép, de festőivé azáltal lesz, hogy tetőormát egy büszke gót kastély, annak szeszélyes melléképületei, ódon toronybástyája s érdekes régi egyház-alkotta épületcsoportozat koronázza, felmutatva a kis Erdély legszebb fekvésű s legimposánsabb kastélyát s annak környezetével kiegészitett oly szép tájképletet, mely bizonynyal minden erre útazót kellemesen fog meglepni.
A kastély háta mögött a hegyfok magaslatán falu szerénykedik, kis gunyhóival még inkább kiemelve az urilaknak ellentétes fényét. A hegyfok alján elsikló Maros partjain nagy terjedelmű sóraktárak huzódnak fel, a falbaszegett folyam hullámain százai nyugosznak a sóhajóknak készen tova szállitni a természet áldásait; de e táj szépségét a szóval való jellegzésnél sokkal szembeötlőbben mutatja mellékelt képünk, mely Felső-Ujvárt és a Maros kikötőjét tünteti elő. (Lásd a 106. lapon.)
Maros-Ujvár északkeletről felvett látképe, hátterében a nyugati Kárpátokkal. (Rajz. Bicsérdy János.)
A hegyfoki részt Felső-Ujvárnak nevezik ellentétben a sóbányák és bányatelep alkotta Alsó-Ujvárral, mely az általánosabb Maros-Ujvár néven ismeretes. Maros-Ujvár e leirt hegyfoktól délre a Báncza patak torkolatja alkotta kies völgykebelben helyezkedett el. E bányatelep nagy terjedelemmel bir, s roppant bányaműveivel, számos templomaival, a hivatalnokok városi rendszereséggel épült házaival már magában is szép képet mutat; még szebbé lesz hátterének nagyszerüsége által, hol a havasok hosszan elnyuló lánczolata a Székelykő, Pilis, Csáklyakő és Kecskekő sziklás, s azért nagyon festői csúcsaival pompálkodik. Ennek is – a felső-ujvári úttól felvett – képét melléklem. Ez és előbbi képünk Felső- és Alsó-Ujvár fekvéséről fogalmat nyujt, melyet az itt adott tájfektezés és rövid előismertetésünkben körvonalazott bemutatás annyira kiegészit, hogy a szükséges tájékozottsággal kezdhetünk részletesebb vizsgálatához; azonban mielőtt ily észleletünkhöz fognánk, szükséges M.-Ujvár multját kutatnunk, hogy jelenét megérthessük; de mivel a két Ujvár két külön helységet alkot, azokat mi is szétválasztva tárgyaljuk, s mivel Alsó-Ujvár ujabb keletkezésű, azért – mint olyan régiségtisztelők – a felett elsőséget adunk a büszke fekvése mellett régibb eredetével is büszkélkedő Felső-Ujvárnak.
Az Ujvár elnevezés már magában is várat feltételez, még pedig oly ujabb várat, mely egy korábbi helyén keletkezett, s mivel a 13. század utófeléig felható első okmányi adatunkban már Ujvár néven szerepel, fel kell tennünk, hogy korábban is volt ottan vár, melyre azonban a történelem mi adatot sem nyujtván, csak a sejtelem terére vagyunk szoritva, s mit legrégibb multjára ujabb adatok felmerültéig felhozhatunk, az mind kérdésessé válik. Ilyszerű az, hogy vajjon nem volt-e az arra igen is alkalmas hegyfokon a rómaiaknak valamely castruma, mely az (mint látni fogjuk) akkor mívelet alatt volt sótelepek fölött őrködött? s vajjon nem egy ily római vár helyére s anyagjával épült-e a középkorban másik vár, melyet a korábbitól való megkülönböztetés végett neveztek Uj-várnak? mind ez nagyon is homályos sejtelem, mert az egymást követett várak egyaránt elpusztultak, maradványaik egy harmadikba, s ennek töredéke egy negyedikbe – a mostani kastélyba – épült be, s igy a legtávolabbi multból semmi oly műtöredék nem maradt fenn, mi tájékozásunkban irányt jelölhetne.
Ujvárról való okmányi tudomásunk csak 1296-ig hat fel*, ugyanis nevezett év april 20. (quinta feria post quindenas Pasche) Péter gyulafehérvári püspök, Péter, Pál és Miklós grófokkal (Péter fiai, Sámson fiai) cserét teszen. Nevezettek Kunceduyvárt a Maros mellett (juxta Morisium), hol két falu Uyvar és Foludy, két kőegyházzal – egyik szent Mihály, másik szent György vértanunak szentelt – fekszenek, azon jogokkal, melyekkel István királytól nyerték, adják nevezett püspöknek cserébe az Aranyos (juxta Aranas) melletti Forkod helységért*, hol szent István királynak szentelt kőegyháza van stb.*. Ez okmány több becses fölvilágositást nyujt, először azt, hogy azon táj, hol most Ujvár van és a megsemmisült Foludi feküdt Kunced-Ujvárnak hivatott, másodszor azt, hogy Ujvár már ezen távol korban oly jelentékeny, még pedig magyarok által* lakott helység volt, mely kőegyházzal birt.
Két év mulva a püspök Ujvárt és társfaluját Mikud bánnal cseréli meg; ugyanis 1298-ban (in octavis Epiphaniarum Domini) Vjvar és Foludi nevű püspöki falukat, melyeket ez Péter gróftól az Aranyos melletti Szent-Királyért (villa sti Regis juxta Aranas) cserélt* volt, most a Mykud bán által birt Loana-ért* – mely a szintén püspöki kézen levő Syolo és Fenes közt fekszik – cseréli el, ugy hogy Mikud bán azt minden járulékaival átadja a püspöknek, a püspök pedig a csere pótlékául átengedi Noglok (Nagylak) Vjvár és Foludi, valamint a bán minden más birtokainak, azon évi püspöki dézmáját, s azonfelül még 10 marchát is fizet, részint készpénzben, részint pénzértéküekben*.
Azonban Ujvár nemsokára ismét visszakerül a püspök birtokába, mert 1316-ban Mikud bán fiai előbb zálogra, azután pedig örökösen eladják a püspöknek, mint az a káptalan előtt 1316. máj. 1-én (in octavis festi b. Georg Martyris) kelt vásárlevélből kitünik. Ennek értelmében Péter mester Mikud bán fia, s ennek Péter, János és Dávid fiai szükségtől kényszeritve a Maros mellett Fehérvármegyében feküdt Vjvár nevű birtokukat András erdélyi püspöknek zálogra adják 15 fehérvári nehézségű (pond. albens) ezüst marcháért, ismét 15 hasonló marcháért és 7 dénárért, oly kikötéssel, hogy ha a kitűzött időre ki nem váltanák, akkor a vásár örökitessék. Eljövén pedig a kikötött idő, anélkül, hogy kiváltásra bár mi lépést tettek volna, a püspök 150 ezüst marchára becsültetvén Vjvárt, a zálogba adók akaratja szerint még 160 ezüst marchát ráfizetett, s nevezettek magok és utódaik nevében 500 ez. marcha büntetés terhe alatt kötelezték magokat, hogy nevezett jószágot örökösen átengedik a püspöknek, s ahhoz való minden további igényeikről lemondanak stb.*.
Eddig Ujvár még mindig csak mint helység szerepel, váráról mi emlités sincsen téve, csak 1336-ban találunk némi vonatkozást, mely évben az esztergomi érsek az ujvári vár épitésére 200 ez. marchát rendel*.
Felső-Ujvár a Maros kikötője és rakpartjával. (Rajz. Bicsérdy J.)
Ujvár nemsokára a püspök kezéből, nem lehet tudni miként, az erdélyi vajdák kezébe ment át, nevezetesen azon kir. várak közt szerepel, melyek uradalmaikkal az erdélyi vajdák járandóságához tartoztak, (ad honorem vajvodatus spectantes) s a püspöknek csak a papi dézmaszedés joga maradt fenn. Hogy ez igy volt, kétségtelenné lesz András vajdának egy 1359-ben kiadott rendeletéből, melyben Csicsó, Bálványos, Léta, Küküllővár, Ujvár, Déva és Kőhalom kir. várak és tartozandóságainak dézmáját, melyet eddig az erdélyi vajdák szedtek, Lajos király rendeletére* ezutánra a fehérvári püspök és káptalanának átengedi*. Azonban ez nem foganatosittatott, mert Lajos király 1359-ben Visegrádról egy harmadik szigoru rendeletet ad ki, mely harmadik ily értelmű rendeletében komolyan meghagyja, hogy az erdélyi vajdai birtokokból a papidézmát az erdélyi püspök és káptalanának haladéktalanul kiszolgáltassák*, minek következtében András erd. vajda és zonuki gróf, hivatkozással a király ezen rendeletére, meghagyja Cicho, Baluanus, Léta, Kukulleu, Wyvár és Dewa várnagyainak, hogy nevezett várakhoz tartozó uradalmakból a papi dézmát, melyet eldődei és maga is eddig szedett, de a melyről a király parancsára s további viszály kikerüléseért lemond, s a fehérvári püspök és káptalannak engedi, miért annak szedésében azokat semmiként ne akadályozzák stb.* Hogy pedig az itt emlitett ujvári vár csak a tárgyalásunk alatti lehetett, bizonyossá lesz az által, hogy Erdélyben Ujvár nevű vár csak ez és a szamosujvári volt, az utóbbi azonban azon korban még nem létezett, mert azt később épiti Martinuzzi (1540-ben), s igy a 14. században előforduló ujvári vár csak Maros-Ujvár lehetett.
Az erdélyi püspök ellen Marosujvár felett hosszas pert folytatott Mikud bán fia, János mester és Doboka fia László. A három éven (1363–66) át huzódott pert az 1366-ki tordai országgyülésen békésen intézte el Dénes vajda; mert miután a püspök ügynöke, János mester (fehérvári kántor) okmányokkal bizonyitá, hogy András püspök 320 ezüst marchán örökösen megvette Ujvárt, nevezett alperesek lemondtak keresetükről*.
Az ujvári vár ismét szerepel 1392-ben, mely év jul. 25-én Bertalan alvajda Tordáról a kolozsmonostori conventnek rendeli, hogy Koldozó Mátyást, az ujvári vár várnagyát szolnokvármegyei Koldozó birtokába, mint a mely Losonczi Dezső székely ispán adománya szerint őt illeti, beiktassa*. Ugyanez évben Ujvárral mint várral találkozunk, valamint 1405-n is, mely év jun. 1-én Zsigmond király Budáról adománylevelet ad ki; ebben előre bocsátja, hogy Losonczi István (Dezső fia, Miklós unokája) a morva és cseh forradalmárok ellen, nevezetesen az ellenünk és Magyarországunk ellen fegyvert ragadott Ratibori Marchio Jodokussal szemben, – ki nagy erővel hazánkra ütött, – nevezett Losonczi István testvéreivel és alattvalóival harcztérre szállva, hősies küzdelem után a lázadót visszaverték, s emberei közül sokat elejtettek; mely hősies érdemük jutalmául nevezettnek, valamint Dénes és Ferencz testvéreinek s azok utódainak adjuk uj adományozás czímén a már korábban is családjuk által birt Csicho és Ujuár várait és azok tartózandóságait örökösen, minden ahhoz való jogokkal stb.*.
Losoncziék e szerint már korábban is birták Ujvár várát; de arra, hogy az erdélyi vajdák birtokából miként ment át az ő kezükre, mi adatunk sincsen. 1556. juniusában az ujvári táborban tartott országgyülésről láttunk emlitést téve*. 1568-ban Szentmihályfalvi Péter, az ujvári vár számtartója nyeri János Zsigmondtól a lerontott Léta várhoz tartozott Hagymást*. Báthori István uralma alatt a Géczi János kormányzó birta, kinek kezéből Báthori István hagyománya és az ország beleegyezéséből Báthori Zsigmond kezére ment, ki az ujvári várat és Ujvár városát 1589-ben nevelőjének és tanácsosának, kocsárdi Gálfi Jánosnak 16,000 magyar aranyért inscribálta, örökösen elhagyományozhatási joggal*. Ezen adománylevélből azt látjuk, hogy Ujvár akkor város czímen szerepelt, valamint ezen és a fennebbi okmányokból világossá lesz az is, hogy Ujváron már régen is volt vár, még pedig tekintélyes királyi vár, s ekként alaptalan Bethlen Farkas* és Benkő József* azon állitása, hogy a m.-ujvári várat Gálfi János, Báthori Zsigmond e jeles, de tragikus véget ért tanácsosa alapjából épitette volna, mert Gálfi itt uj várat nem épitett, hanem csakis a megvoltat nagyitotta vagy igazitotta ki s rendezé be azon gyönyörű lovagtermeket, lakosztályokat, melyekről Bethlen Farkas oly magasztalólag emlékezik, s melyek által költött irigység és birtokvágy okozta főleg a szép jellemű és tudományú Gálfinak elbuktát.
Fennebb Kocsárd leirásánál Gálfiról tüzetesebben értekezvén, itt ismételni nem akarok, legfelebb azt emlitem fel, hogy M.-Ujvár a Gálfi által felékesitett fényes várral, Bodoni Istvánnak, Gálfi ártatlan halála főokozójának adományoztatott 1594-ben*, ki az őtet porból kiemelt Gálfi iránti köteles háláját azzal rótta le, hogy az ingatag jellemű Báthori Zsigmondot Gálfi elvesztésére ösztönözve, halálitéletét megirta, s Zsigmonddal aláiratva, szorgosan végrehajtatta*. Azonban ugy látszik, hogy Bodoni árulása bérét nem élvezhette, mert az ingatag jellemű fejedelem tőle is csakhamar elfordult, s Marosujvárt csakhamar nyirbálni kezdette, igy még ez évben (1594) jun. 14-én az ahhoz tartozó Szász-Nyirest szentbenedeki Kereszturi Kristófnak, Kővár kapitányának örökösen visszaválthatlanul inscribálta 10,000 frtért*, sőt maga Marosujvár is hamar visszavétetett Bodonitól, mert azt a Mária Krisztinának jegyajándékába Báthori Zsigm. által biztositott jószágok közt találjuk, s midőn Zsigmond 1599-ben nejétől elvált, Marosujvárt, Enyedet, Tekét, Fogarast, Monort és Kisfaludot oly feltétellel vette át, hogy ezen – 100,000 ftban megállapitott jegyajándék fejében átadott – jószágokért évenkint 15,000 frtot fizet mindaddig, mig a 100,000 frt fedezve lesz*.
1600-ban Mihály vajda Bán nevű boérnak adományozza*.
1601-ben a harmadszor bejött Báthori Zsigmond Ribis Siegfridnek adományozza M.-Ujvárt azért, mert ez, mint Basta szamosujvári parancsnoka, e várat Zsigmondnak feladta, kit ezért M.-Ujvárral jutalmazva, Szamos Ujvárba parancsnokul Gyulafi Lászlót tette*.
1601-ben novemberben Marosujvár alól indult el Toldi István 1000 harczossal Kolozsvár alá, hol Basta őrségének künn tanyázó részét meglepvén, levágta, s e sikerült diversio után visszament a Gerendnél táborzó fejedelemhez*.
1620-ban Bethlen Gábor Beszterczebányán jun. 24-én kiadott adománylevelével Marosujvár várát, a vár alatt fekvő hasonnevű mezővárossal, Miklóslakát, Csergedet s számtalan más vármegyei jószágokat, valamint aranyosszéki Hidason, Csákón, Örményesen, Mohácson, Dombrón azokat, kik a hadban való meg nem jelenésért jobbágyságra vettettek, szimenfalvi Székely Mózes árván született Mózes fiának adományozta atyja érdemeiért előbb fi-, azután nőágra*. Ezen okmány nemcsak azt tanusitja, hogy itt tekintélyes mezőváros volt, hanem azt is megjelöli, hogy az lennt a kastély által koronázott hegy alján a Maros terén feküdt.
1627-ben jun. 27-én Bethlen Gábor Fehérvárról kiadott adománylevelével Marosujvár várát, városát, Miklóslakát s még két fehérmegyei részjószágot albisi Zólyomi Dávidnak és nejének Bethlen Katalinnak adományozza*. A néphagyomány Düzsárdi nevű kegyetlen birtokosról is emlékezik, bár ezt okmányilag bemutatni nem tudjuk, hanem azt, hogy M.-Ujvár felét 1642-ben okt. 22-én Rákóczi György Fehérvárról félkastélylyal és Csongvát veresmarti Czikó Mihálynak, a fejedelmi udvar provisorának mindkét nemre adományozta, okmánynyal bizonyithatjuk*. Marosujvár város és kastély másik felét nejével Paczolai Barbarával Mikes Mihály kapta, a Czikó által birt másik felét 1649-ben Rákóczi György szintén Mikes Mihálynak adományozta korábbi érdemei s főleg azon hősies magaviseleteért, melylyel az atyja alatt hazánk idegen iga alóli felszabaditására vívott harczokban mint a tüzérség főparancsnoka kitüntette magát*. E munka III. k. 144. lapján kimutatók, hogy Marosujvárnak Mátyás királytól 1478-ban nyert és János Zsigmond által is megerősitett két országos sokadalmát 1731-ben gr. Mikes Mihály háromszéki Zabolára tette át*. E vásárok emelhették Marosujvárt várossá, s azok áttétele törpitheté igénytelen faluvá, mely a századok viharjain át nem csak elveszté egykori magyar lakosságát, hanem ugylátszik, hogy teljesen meg is semmisült volt, mert a kastély háta mögött levő mostani Felső-Ujvár nagyrészt a mult században telepittetett, még pedig kizárólag oláhok által.
A marosujvári kastélyt és tartozandóságait a gr. Mikes-család birta egészen az ujabb időkig. Ezektől vette meg 1854-ben jelenlegi birtokosa gr. Mikó Imre*. Most pedig a multnak ismeretével lépjünk a hegyfokra, megvizsgálandók közelebbről is a távolból oly igézőleg magához vonzó kastélyt, s körülte azon kevés műtöredéket, mi a multból fenmaradt.
Felső-Ujvár jelenlegi kastélya ujabb épület, melyet gr. Mikó Imre épittetett Gálfi régi kastélyfalainak felhasználása s épitési modorának utánzásával, mely okon az gót izlésben emelkedett*, s ha az a műépitészet minden szabványainak nem felel is meg, s ha főleg egyenesen záródó ablakai sértik is a szemet, mégis találhatunk némely correctebb alakot is, ilyen az északi oldalon levő igen szép és dús alakitású erkély, ilyenek a szögletekhez ragasztott erkély-tornyok s a gót izlésű főkapuzat. A kastély kertjéből s a kastély mindenik ablakából szép kilátás nyilik; elragadó körlátványnyá lesz az, ha a kastély tetőerkélyére kilépünk. A hegyfok alját ezüst szegélykényt himezi körül honunk királyfolyama, a Maros; az odább huzódónak partjain a nagy terjedelmű s városias szinezetű Alsó-Ujvár terül el, bánya-torkolatjainak nagymérvű épületeivel s a folyón hajók százaival, melyek a föld kebléből kivont kincseket tovausztatják. Túl rajta Csesztve, a Mikesek szép berkek által övezett kastélyával, s a Marosnak faluhintett völgye le Miriszlóig, mig a háttérben a nyugati Kárpátok szeszélyesen nagyszerű sziklagerincze tűnik fel nyulánk csúcsokkal, melyek a fellegekkel csókolódnak. Ez egyik oldal látképe, mig túlról a Maros völgye fölfelé nyilik a jobboldali part oldalán festőileg sorakozott Felvincz, Veresmart, Földvár, Kocsárddal, s végpontján a hegyfokon székelő Vajdaszeggel, melylyel átellenben Nagylak pompálkodik két tornyu ódon templomával. Ha e tájcsoport szépségéhez hozzá veszszük a dús szinezetet, mely a távol havasok azur kékjétől a sötét violaszinig váltakozik, s rubint zöld közé fogott gyémánt-szalagoktól fénylik, akkor képzetünk lehet azon varázs-látványról, melynek bűvös köréből alig tudja magát kiragadni a szemlélő; s pedig ki kell ragadnunk magunkat, hogy lelkesült szépészekből hideg észlelőkké legyünk, a mult emléktöredékei után kutatandók.
Pár évtizeddel ezelőtt a Gálfi-kastélynak több bástyája s a vár körfalai is részben állottak, de azok ellapultak, hogy a műkertnek helyet adjanak; csakis az észak-keleti szögleten hagyatott meg – mintegy mutatványul a multból – egy ötszögű kúpfedeles bástya; odább látszanak alapfalai a kapuvédnek, hol felvonóhidon át lehetett a várba jutni, mert a keleti védfalon kivül egy még most is 10 öl szélességű s több öl mélységű sáncz szeli át egész szélességében a hegynyakot; e sáncz hagyomány szerint oly mély volt, hogy a Maros szinvonaláig hatott le s vész idején a Maros vize abba is bevétetvén, a hegyfok megközelithetlen sziget erőddé vált át. Annyi bizonyos, hogy a minden más oldalról falmeredeken lehanyatló hegyfok a keleti oldalon is emlitett – ha nem is a követelt, de mindenesetre jelentékeny mélységű – átmetszés által elzáratva, a maga idejében igen tekintélyes védhely lehetett. Hogy a roppant munkával kivitt átmetszés még az első vár idejéből való, abban semmi kétségem nincsen. E tájt nem rég fedezték fel azon alagútat, melyen Gálfi elmenekült a legyilkolására kiküldött poroszlók kezeiből, mely azonban ujból beomlott.
Ez átmetszésen kivül egy gótizlésű ódon templom emelkedik, mely későbbi átalakitások miatt eredeti alakjából ki van vetkőztetve; de csúcsíves ablakai, oldaltámjai, s főleg tornyán levő körívvel záródó, s oszlopka által elkülönitett kettős ablaka, a XV. században való keletkezésére útal; igen valószinű, hogy az 1296-ban állott (szent Mihálynak szentelt), s e helyen feküdhetett kőegyháznak helyére, s annak anyagjával épittetett ezen mostani Gálfi, vagy valamelyik őt megelőzött birtokos által . Az egyház alatt altemplom is van, melyben Ujvár régibb birtokosai voltak eltemetve. Érdekes feliratok voltak ugy itt, mint a templomban, de ezeket 1848-ban összetörte, s a hamvakat szélnek szórta az oláhoknak még halottak ellen is dühöngő vadsága.; csak egy sirkőtöredék maradt meg a templom keritésében, ez belényesi Mészáros Györgyé, ki az ujvári sóbányák megnyitója volt, s ki 1810-ben halt el.
Ismerjük már a régi Ujvárnak nem érdeknélküli multját és jelenét; búcsút veszünk tehát s leszállunk a térségre, hogy az ujabb keletű Alsó- vagy Maros-Ujvárt is észleletünk tárgyává tegyük. Itt mindenesetre legérdekesebb a helységnek is lételt adott sótömzs, mely mint Erdély központján egy hajókázható folyam közvetlen közelében elkelyezett roppant természeti kincs, nemzetgazdászati tekintetből kiváló figyelmet érdemel.
Ily érdekeltséggel párult figyelem tárgya nemcsak a jelenben, hanem az volt a multban is, s hogy a rómaiak sasszeme már uralmunk idejében fölfedezte, s vállalkozó szellemök hasznositotta az itt levő kincseket, azt több mint egy okból következtethetjük. Erre mutat a Maros jobb partjáról ide irányuló római út, az ugy Felső-, mint Alsó-Ujváron talált és most is naponta felmerülő nagy mennyiségű római érem, leginkább a császárok korszakából, erre az ottan talált kétségtelenül római korból való czifrán ormozott, lant és szőlőfürtök által alkotott domborművel ékitett kő, e mellett számos edény és hamvveder, egy tégla-boltozat* stb., mind ezek a rómaiak itt laktának nyomait jelölik; hogy pedig az itt lakó rómaiak a sóbányászatot szorgalmatosan üzték, arról a nagy mennyiségben talált római bányász-eszközök, de magok a hátramaradt bányavájatok is kezeskednek, melyek lejtékesen műveltettek a rómaiaknál divatos kémletmunkálat (Aufdeckarbeit) modorában.
Az emlitettek mellett a római sóműveletnek leghatalmasabb bizonyitékát azonban azon hatalmas földtöltés nyujtja, mely még most is 4–5 öl magasságban, s 12 öl szélességben több helyt mutatkozik, s mely körülbelül mindenütt a só határán vonulva, köridomban vette körül a sótelepet. E töltés nagyrészt az ujabbkori sülyedések betömésére, s a sószállitó lóvasútak töltéseihez lehordatott; de azért itt-ott fenmaradt egy-egy nyomkövetését lehetővé tevő, darabja. Igy találjuk e töltésnek egy darabját a második bányatiszti szállás kertjében, másik – legépebben megmaradt – részén fekszik a reformátusok temploma, nem rég hordtak le egy darabot, mely keleten azon helyen volt, hol a bánya vendéglője fekszik. E maradványok, s a lehordott résznek – még élők emlékében levő – fekhelye kétségtelenné teszi ezen egykor hatalmas töltésnek köridomu alakitását, mely föltevés valódiságát korántsem dönti meg azon körülmény, hogy az északi oldalon a töltésnek nyomait nem találhatjuk, mert ez oldalon, részint a rakonczátlan Báncza patak, részint a Marosnak nem egyszer idáig elhatott áradozásai mosták el. Mindenesetre e töltés bámulatosan nagyszerű mű volt, s még bámulatosabb az, hogy e töltés mindenütt a csak ujabb időkben is nagy bajjal, s fáradalomteljes tudományos utánkutatással meghatározhatott sóvonalnak külső határán vonult el, mutatva azt, hogy e bányáknál nemcsak most küzdenek a viz befakadások veszélyeivel, hanem hogy a rómaiaknak is meg kellett küzdeni a helyzet nehézségeivel, s igy a körvonalazott töltés kettős hivatással birhatott, védgát levén a Báncza és Maros áradatai ellen, s egyszersmind a bányatelepet ellenséges beütések ellen fedező védtöltés, sőt az abba kasamátaszerüleg beépitett helyiségek lakhelyül is szolgálhattak a szegényebb néposztálynak, legalább erre látszanak mutatni a több helyen bennetalált falrakatnyomok, tüzhelyek, hamu és edénytöredékek előfordulta. Különben a töltés alkotanyagja földdel kevert kavics, valószinüleg azon anyag, melyet a töltés közelében volt bányaüregek kitakaritása alkalmával nyertek, mely bányák helyei a sülyedéseknél most is felismerhetők, sőt a napjainkban mutatkozó oly gyakori sülyedéseket leginkább az iszaptelt ily római bányaüregek idézik elő.
De ezen látszólag nagyszerű mérvben kezelt római bányászatot nem védte meg az oly óriási erőfeszitéssel létrehozott védtöltés, átrohant ennek daczára fölötte a népvándorlás mindent elsodró árja, ez s a nyomába romboló vizáradat eliszapolta, eltemette Róma egykori hatalmának és szorgalmának még nyomait is, az áradmányi réteg dús talaján rengeteg erdőség, az emberi figyelmet elzáró sürü berkek, s vészes mocsárok keletkeztek. A sóbányászat – mely királyaink és a nemzeti fejedelmek alatt egyaránt virágzó állapotban volt – leginkább Kolozsra, Tordára, Székre és Parajdra szoritkozott, a maros-ujvári kincs földtől takartan erdőktől fedetten elfeledve. rejtőzködött 15 századon át, s a hely – hol másfél ezred év előtt élénk munkásság és kereskedés folyt – Szaratura néven a felső-ujvári uradalomhoz tartozott, melyre mint olyan gazdászatilag hasznavehetetlen helyre mi figyelem sem forditott; mocsárok által fedezett sürűségeiben a ragadozó állatok, farkasok és rókák vonták meg magokat, s uralkodtak csaknem kizárólagosan; de csakhamar el lettek zavarva, mert a mult század végén Ruszbatzky bányamérnök e helyen kutatásokat téve, fölhivta a kormány figyelmét az ottan heverő roppant kincsre, minek következtében az itteni kutatással megbizatván, fáradhatlan munkássággal s ritka szakértelemmel folytatta 1791–93-ban sónyomozásait, s miután azok nagy eredményre méltán jogosithattak, a kamara széki fiscalitásával megcserélte a Mikes családtól a Szaraturát*, hol Ruszbatzky kutatásai nyomán belényesi Mészáros György bányanagy vezetése alatt megkezdette e század elején a sóbányászatot. A fáradhatlan Mészáros nyitotta és épitette 1805-ben a Ferencz, József és Ferdinánd torkokat, s ezek elkészültével megkezdetett a napjainkban oly nagymérvű fejlődést nyert sóbányászat. Nem lesz azt hiszem érdektelen a marosujvári sótömzs-, bányászat-, és nagyszerű védműveknek rövid ismertetése.
Az itteni sótömzs, mintegy 600 ölnyi hosszu és 400 ölnyi szélességű tojásdad alaku terület, mely vastagabb végével délnek, hegyesded felével északnak irányul, s széle a Maros régi medrétől 30 öl távolra feküdt, sőt még régebben a Maros egyes ágai magát a sótömzs felületét is átfolyták, ugy hogy az egész mocsár alatt fekszik. Mélysége az eddigi fúrások és kutatások nyomán 74 ölnyire van bebizonyulva, igen valószinű azonban, hogy az sokkal mélyebben lehatol. E sótömzset palaréteg övezi körül, mely annak széleit vizmentesen tartja.
Eddig összesen hat bánya nyittatott, ezekből azonban jelenleg mívelet alatt csak kettő van, a IV.-nek déli szárnya és az V.-dik. Ezekkel egybefüggnek a szomszédos, I., II., III., VI. és a IV.-nek északi szárnya. de mindezeknek tovább mívelésével felhagytak, részint oldal-vizfakadások, részint ez által eredményezett szakadások, részint az aljukon fakadható vizek miatti félelemből. Mind ezen bányák csak 64 öl mélységig vannak lehajtva, s egymással folyosók által összeköttetésbe hozva, s valójában ki ezen föld keblébe vájt roppant boltozatok alá behatol; ki a nagyszerű folyosók tömkelegén tévedezve ezen rengeteg ürkúpokat egymásután megjárja, az méltó elragadtatással áll meg az emberi művek nagyszerűsége előtt; az méltán bámulhatja a csekély emberi erőknek combinativ hatalma által létrehozott e roppant munkálatokat, melyek a gúlák épitésének csudás elméletével érintkeznek, nagyszerüségével mérköznek, sőt azokat túlszárnyalják, a mennyiben nem pusztán meddő irányban a nagyszerüség fogalmának testesitése czéljából, hanem a hasznositás elvének korunkat mozgató szellemében jöttek létre. Ha egy nagyszerű körtemplom roppant kúpjaival meghatja a szemlélőt, ha egy ily csudás épitkezés öszhangzatos nagyszerüsége felemeli a gondolatot, áhitattal tölti el a szivet: bizonynyal ilyszerű hatást gyakorol egy bányaür szemlélete is, hol a ragyogva felmagasuló kúpok száz meg száz szétszórt mécsnek világától vannak mystikus félhomályban előtüntetve, hol minden árny óriásivá magasul, minden hang megdöbbentő morajjal viszhangzik, s im a kúp közepén csillár tünik elő, kis fénylő pont roppant messzeségben; de im az mind nagyobbá válik, mind ragyogóbbá lesz. A csillár karjai meg látszanak elevenedni; egyszerre harmonikus dicsének zeng le a magasból, a csillár mind közeledik, mind nagyobbodik, végre a fenékre érve megelevenedik, szeszélyes öltözetű lények ugrálnak abból elő*, több ponton magas tüzoszlopok czikáznak fel, s a bányaür egész nagyszerüségében ragyogó szépen tünik fel, a látvány bűvöletszerüvé lesz. S mind ezt – mi nagyszerüségben páratlan – néhány bányalátogatónak a málhán való leereszkedése idézte elő, kiknek tiszteletére a bányászok mindig készletben tartott szalma-csomóikat – egy kis borravaló reményében – felgyujták. Oh, de ki tudná leirni e látványt, honnan vehetné az ember azon szineket, melyekkel egy ily képletet méltóan kifesthetne? Azért nem is erőlködve tovább, e bizonynyal mindenki előtt bajos, előttem éppen lehetetlen feladat megfejtésével tovább haladok a bányák észleletének hidegebb, de otthonosabb terén.
A marosujvári bányáknak összefüggése nem csak fényüzésből és a nagyszerüség fokozata szempontjából, hanem szükségességből hozatott létre; ugyanis a legelőbb megkezdett, s már fennebb is emlitett három torok mindenike egy oly sóoromba nyittatott, mely jóval felül emelkedik a Maros vizszivárgásának kitett kavicsrétegen; de mivel ily vizmentes sóoromra többé találni nem lehetett, az azután nyitott bányák alólművelés modorában jöttek létre, s ezért nincsenek is a külvilággal egyenes egybeköttetésben, mi által az ezekből való sókiszállitás meg van nehezitve, ugy hogy alant is vasútak szállitják ezen egyenes torok nélküli bányákból a sót az ősbányák torkaihoz, honnan málhán huzatik fel. – A sóvonal több helyt csak néhány arasznyira van a külső szinvonal alatt, s mégis e bányák mívelete 30 ölnyire kezdődik. Az ily mélyművelés-kezdetnek oka éppen a rómaiak nyitva mivelt sóvájataiban keresendő, melyek több helyen 20 ölnyire is lehatoltak a sótömzsbe, s igy az ujabb bányák fennebbművelését veszélyessé tehették volna.
Legrégibb bányáink tölcsér idomuak voltak, később a harang alak jött divatba, a marosujváriak, mint ujabban nyitottak a mindezeknél czélszerübbnek bizonyult parallel-lopipedum idomba vájattak, sőt az V. és VI. vizmentes átmetszete T alakban készült.
A II-ik bányában egy nagy tó van, mely ezen bánya kivilágitásával egyikét a legcsodásabb látványoknak idézi elő. A III. bánya nagyon omladozik, miért fel is hagyatott, s ily elhagyatottságában, legfelebb mint a romlásnak megdöbbentő képlete költhet érdeket, a zürnek borzasztó nagyszerüségét mutatva. Megragadóan nagyszerüek a Ferencz és Ferdinánd torok biztositására roppant munkával készitett máglya-gárgyázatok, melyek – mivel párjuk sehol sem fordul elő – unicumok a magok nemében.
A marosujvári sótermelés a szükséglet szerint változik, most évenkint 800,000-től egy millió mázsáig emelkedik, de azt határtalan mennyiségig lehetne emelni. A sóvágók itt darab számra vannak fizetve minden darabnak 85-95 fontosnak kell lennie, s kivágásáért kapnak 481/100 krt. Igen eredeti a sópattintásnak itten divatos modora. A munkások ruganyos nyelű kis csákányokkal legelőbb párhuzamos padokat vágnak, mely padokat 10 hüvelyk szélességű, s (fél mélységig vitt) 2 hüvelyk mélységű bemetszések különitnek el, midőn ezzel készen vannak, akkor a pad külső alját nagy pörölyökkel egész hosszában addig ütik, mig felpattan (aljától elválik). Ekkor szemmértékre feldarabolják, ugy hogy a szabályszerű súlyt megüsse*, mindenik sóvágó néhány csákányütéssel a darabokra rámetszi saját jegyét, melyet a beszámolásnál felismer; minden sóvágónak külön jegye van, melyet nincs eset, hogy egybetéveszszenek, a mi eléggé bámulatos, ha meggondoljuk, hogy a marosujvári bányákban rendesen 600, sőt sürgős munka idején 1000 sóvágó is dolgozik.
A fennebbi hat bánya mellett más uj bányák is vannak nyitva elővigyázatból azon esetre, hogy ha az előbbiek viz által netalán veszélyeztetve lennének, a sómíveléssel fel ne akadjanak. E czélból nyittatott 1821-ben a két torokkal ellátott Karolina-bánya, melynek két torka egymástól 40 ölnyire esik, aknázata pedig a földszintől 25 ölnyi mélységre kezdődik; de e bánya éppen azok ok miatt lett veszélyeztetve, melynek elháritása czéljából készült, a mennyiben azt az oda befakadó viz miatt fel kelletett hagyni. Ekkor kezdették meg a három ős bányával egybeköttetésbe hozott, s már fennebb ismertetett IV., V. és VI. bányát, de mig ezek készültek, s mig egy részük a Karolina-bánya sorsára jutott, azalatt (1863–64-ben) ez mentesitődött.
A viznek ily megujuló betolakodása mind nagyobb aggodalmakat költött, s hova-tovább kérdésessé tette a meglevő bányák biztonságát, mi az előre való gondoskodás szükségét hova-tovább érezhetőbbé tette; ez okon kezdettek 1860-ban – a VI. bányától 10 öl távolra – egy tartalék-bánya torkot, melyet vizhatlan cement fallal körülvéve, 15 ölnyire vitték le; sőt ezen kivül még egy másik uj torkolatot is vittek le délen a meddő kőzetbe (pala rétegbe), honnan 30 öl mélységi szinvonalon tárnával (istaly) a sótömzsbe igyekeznek, hol szintén tartalék-bányát akarnak nyitni. Végre a legfelső sóréteg észlelhetése tekintetéből a sótömzs északnyugati részén egy nyitott aknatelepet is kezdettek kisérletképpen.
E rövid rajz fogalmat nyujthat a marosujvári bánya-művek nagyszerüsége és sokféleségéről, ugy azon roppant industriáról is, melyet a bányászat 60 év alatt itt létesitett; még érintenünk kell, habár röviden is, azon nem kevésbé nagymérvű munkálatokat, melyek az ezen bánya-műveket veszélyeztetett viz behatása ellenszeréül foganatosittattak; mert Marosujváron nemcsak a rómaiak küzdöttek a vizekkel, hanem az ujabb kor bányászata is kénytelen volt annak veszélyes betolakodásával megmérközni. Eleinte a vizbeszivárgást azzal igyekeztek ellensúlyozni, hogy az aknákat 30 ölnyi mélységi szinvonalon kezdették mívelni, mind e mellett a viz berágódott a József toroknál, s több izben borzasztó mennyiségben omlott be. Ezen veszély elhárintására különböző védszereket alkalmaztak, legelőbb halzsiros-agyaggal döngölték a veszélyeztetett torkot körül, de ezen költséges és nagy szorgalommal kivitt munkálatot csakhamar kijátszotta a viz, mi a döngölésnek mindenik toroknál való többszörös ismétlését hozta létre, s bár igy a döngölésnek egy egész tömkelege keletkezett, az még sem tudta a viz beszivárgást megakadályozni, miért a döngöléssel egy időre felhagyván, a Maros szabályozása által hitték a bajt elhárinthatni. Ez okon legelőbb a Marosnak Felső-Ujvár alatt bekanyarodó ágát roppant munkával elzárták, s a Maros főmedrét 400 öllel távolabb vive, azt szabályozták erős parttöltésekkel, s falrakatokkal erősitvén meg; de ezen nagyszerű vizi munkálatokkal sem lett az ohajtott eredmény elérve, mert a vizbeszivárgás nemcsak hogy meg nem szünt, hanem mintha meghódithatlanságát kimutatni akarta volna a sóréteg elnyalásával, 1863-ban oly nagy mérvű befakadást tett, hogy a viz kiemelése 12 szivattyúnak adott folytonos munkát.. Ekkor a korábban felhagyott döngölést vették ujból elő, s egészen napjainkig folytattatott; de a roppant mennyiségű viz kicsapolása s a sónak folytonos elnyalása által, főleg a sóhatár felé nagy sülyedések állván elő, ez lehetővé tette a vizfolyás irányának behatóbb észlelését, mi Blaska Ubáld jeles szakképzettségű bánya-tisztet. azon fölfedezésre vezette, hogy a befakadó viz nem a Marosból jön, hanem a völgy vizéből, mely a kavicsrétegben elszéledve, a pala-közet határát folyja körül, s azon a sótömzs felé irányulva rágja át egészen a bányákig a só tömegét. A baj okának ily ismerete annak biztosabb elháritását is lehetségessé tette, s Blaska nagy horderejű fölfedezése következtében elhatároztatott, egy az ő terve szerint létrehozandó szürőtárna készitése, mely mindenütt a sótömzs szélen, attól 10 ölnyi távolságra vonul el, s melyen – mivel esése van – egy torokba gyüjtetvén a viz, onnan gőzszivattyúk segélyével huzatik ki, s vezettetik le a Marosba. Ily kőboltozattal biró szürőtárna fogja az egész sótömzset körülfogni, s körülövezve, a vizek mindennemű befakadhatása ellen biztositani. Ezen – már eddig is czélra vezetőnek bizonyult – szürőtárna a nyugati oldalon már készen van, s néhány év alatt köröskörül el fog készülni, s teljes elkészültével is alig fog 100,000 frtba kerülni, mig az eddigi czélszerütlen döngölések évenkint 60–100,000 frtot emésztettek fel.. Blaska szürőtárnája azért nemcsak nagyszerű, hanem egyszersmind igen nagy horderejű munkálat, melynek elkészültével a marosujvári sóaknászatnak egy egészen uj aeraja fog bekövetkezni, mely a könnyebb és jutányosabb nyitott művelést is lehetővé teszi, s az által a nagyobb mérvű elhelyezést is, mert e bánya ugy roppant sógazdagsága, mint helyrajzi kedvező fekvése által nemcsak nemzetgazdászatilag bir nagy fontossággal, hanem kétségtelenül világkereskedelmi hivatással van felruházva.
Bérczes kis honunk a természet számtalan áldásaival, s azok közt sóval oly gazdagon van megáldva, mint kevés országa földtekénknek; ez országrész minden táján gazdagon mutatkozik az életfentartásra oly nélkülözhetlen só, több helyen van az bányászat alatt, még több helyen hever használatlanul; de e bányáink egyike sincsen oly kedvező helyzetben, mint a marosujvári, a mennyiben mindenik a könnyü és olcsó közlekedés vonalától kisebb-nagyobb mértékben távol esik. Itt ellenkezőleg a bányától pár ezer lépésnyire vasút vonul el, mely ide szárnyvonalat fog kapni; pár száz lépésnyire pedig egy – bekövetkezendő szabályozásával – hajókázható tekintélyes folyam hömpölyög, mely a Tisza által – melybe ömlik – a sószegény Bánátot s egyátalában Magyarország alsó részét s közép vidékét láthatja el sóval; a Duna által pedig – melybe a Tiszával ömlik – a tengerrel s igy a világkereskedelemmel jön közvetlen érintkezésbe s nemcsak a sószegény Keletet*, hanem Olasz-, Spanyol-, Franczia-, sőt Angolország piaczain is az ott használt főtt sóval igen előnyösen versenyezhetne. Azonban hogy ezen kereskedelmi tért a kinálkozó előnyök szerint elfoglalhassuk s hogy a versenytéren megállhassunk, a marosujvári bányáknak biztositása után lehetséges és szükséges sokkal nagyobbmérvű mívelése mellett: a sóárleszállitásra is kell gondolni; mert a mostani nevetségesen nagy árak mellett csak földnépünket terheljük, de a kereskedelem terén a külföldi elhelyezésre nem gondolhatunk. Kettős czél tehát, mely a mihamarábbi sóárleszállitást parancsolólag követeli, könnyités a bennszülötteken s a külföldi nagyszerüvé válni igérkező elhelyezésnek kedvező kilátása, mely csak ugy lehetséges, ha mi sem áruljuk a nálunk oly könnyen található, oly olcsón kiaknázható s vizen oly jutányosan szállitható sót drágábban, mint azon országok, melyek mindezen előnyökkel nem birnak, s hol azt vagy bajosan aknázva s tengelyen vagy vasúton messze szállitva lehet tengerhez juttatni, – vagy mesterségesen nagy költséggel lehet csak előállitani.. Azért a sóár megszabásában való filléreskedésnek korunkban nincs értelme, mert a lehető legolcsóbb ár az, mely a legnagyobb jövedelmet biztositja, mely Erdély ezen világkereskedelmi czikkének széles körű forgalomba hozatalát lehetségessé teszi, s ez által elszegényedett országunk felgazdagulásának ezen most eldugult életerét felnyitja.
Ajánlom ezen eszmék figyelembe vételét azoknak, kik az ország jelenének vezetése, s igy ebből fejlő jövőjének biztositására is hivatva vannak; ajánlom mindenek előtt a magyar országgyülésnek, mely a sóár utóbbi meghatározásánál roszul levén tanácsolva, az ország érdekét más idegen tekinteteknek alárendelni engedte, midőn mérvadóul az osztrák árakhoz való alkalmazkodást, és nem a világkereskedelem árszabályait vette tekintetbe. Ezen téves határozat mihamarabbi megváltoztatását s a só mázsájának legfelebb 2 forintban való megállapitását követeli szegény kimerült hazánknak jól felfogott érdeke, melyet semmi másnak alárendeli nem lehet és nem szabad.
De e nagy horderejű eszmék tovább fejtését és valósitását hagyjuk az arra hivatottakra, mi pedig mint olyan szerényebb körben forgó útasok a marosujvári bányákkal való ily – bár futólagos – megismerkedés után, vegyük szemügyre az ezen bányák által lételt nyert s azoktól nevet kapott bányatelepet.
Miként maga a bánya, ugy Marosujvár is csak e század elején keletkezett; kezdetben jelentéktelen kis telep, ma már egyike hazánk legtekintélyesebb és legszebben épült községeinek, mely, miként fennebbi tájrajzunknál is érintők, a Felső-Ujváron aló beszakadó Bánczapatak torkolata által alkotott tágas völgykebelben fekszik, két előszökellő hegyfoktól körülölelt szép, regényes helyen; mert mig felülről a felső-ujvári hegyfok szegélyezi, addig alulról másik hegyfok nyomul ki a Maros terére; hegyfok, melynek magaslatán Miklóslaka helyezkedett el, s mely a fekvölgy arányzatos szépségét nem kevéssé emeli. Marosujvár épitésénél a hely terjedelmes levén, nem igényelte a házak egybezsufolását, s mivel a telep előre megállapitott terv szerint épült: szép, széles, egyenközüleg futó útczák keletkeztek, melyek mellett mindenik telek 400 négyszög ölre szabatott ki. Ezeken vannak a sóvágóknak és bányászoknak egyenes sorban épült csinos házikói. A telek a kincstár tulajdona s azért évenkint 1 frt 5 kr. taxát fizetnek, a házat engedély mellett magok épitik. Ezen előnyös telepitési szabály mellett a bányászok más könnyebbitésben is részesülnek; ilyen az, hogy a sóvágó fejadója évenkint csak egy forint, hogy útcsinálás, katonaszállitás és beszállásolástól fel vannak mentve, s hogy marháik 50 kr. évi dijért szabadon legelnek a kamara legelőhelyein. Mindezen előnyök s a biztositott munka általi keresetmód nem kis vonzerőt gyakorolnak az idetelepülésre.
Marosujvár főútczája Király-útcza nevet visel, s az – miként képünkön is látszik – a telep keleti oldalán huzódik el. Itt vannak a kőből épült s rendszeresen sorakozott tiszti szállások és hivatali helyiségek, ott van a bányanagyi szállással szemben egy óriási hársfa, mely nem csak azért érdemel figyelmet, mert jótékony árnyat terjeszt, hanem azért is, mert életet mentve, nyert életet. Ugyanis egykor az őrállomáson levő katonák egyike a Marosban füredezve, örvénybe sodortatott, honnan egy ott levő óriási hársfa lecsüngő ágába kapaszkodva, menekült meg. A katona ez életmentő ágat levágván, magával vitte s az őrállomás előtt beültetvén, oly figyelemmel ápolta, hogy megfogamzott, terebélyessé fejlődött s még sok ideig fog – az esemény emlékét védve – tovább tenyészni.
Marosujvárnak vannak hetivásárai, melyek korábban szombaton tartattak, most azonban péntekre tétettek át; voltak országos sokadalmai is, melyeknek joga – nem használtatván – elévült. Három év előtt gyógyszertárt nyert, nem sokára a közlekedést könnyitő állandó hidja és szárnyvasútja is lesz*; mindez fejlődésére – mely eddig is meglepő volt – előnyösen fog hatni s naponta nagyobb mérvet öltő aknászat az idetelepülők számát hova-tovább szaporitani fogja.
Marosujvár mostani népessége meghaladja a 2500 lelket, ennek fele magyar, fele oláh. Az oláhok egyesültek és nem-egyesültek s mindkét felekezetnek van itten temploma. A katholikusok számára a kamara épitett csinos templomot a királyútczában, s 700 lelket számláló egyházközségük a felvinczinek leányközségét alkotja. A 800 lelket meghaladó református magyarság már 1811-ben egyházközséggé szervezkedett, a fennebb leirt római töltésre bányanagy Gyujtó István segélyezésével csinos imaházat épitett, s a közel Miklóslakához filiaként csatlakozott, mely egyházközségnek akkori lelkes papja, Baczoni József igen sok érdemet szerzett ezen szép jövőjű egyházközség szervezése és biztositása körül, nevezetesen – hosszas kérelmezés – után 1838-ban ő eszközölte ki a kir. kincstártól nyert 80 frt évi fizetést a marosujvári ref. lelkész számára. Forradalom alatt Miklóslakán a papi lakot feldúlván az oláhok, a pap Marosujvárra költözött át a hivek áldozatkészségéből rögtönözve épült papi lakba; időközben a hivek száma is szaporodván, az 1858-ki nagyenyedi zsinaton a marosujvári anyaegyházzá emeltetett, Miklóslaka pedig leányközséggé tétetett. 1862-n Sebestyén Áron lelkész buzditó szavára a hivek áldozatkészsége s mások adakozása alapján 60–70 növendéket befogadható iskolahelyiség és tanitói lak emeltetett s rendes tanitó állittatott be.A kincstár van arra hivatva, hogy minden vallásfelekezeti tekinteteket mellőzve, ez iskolát köteles segélyezése által oda emelje, hogy az a kor szellemének és a népes bányatelep szükségleteinek teljesen megfelelhessen.
Mielőtt Marosujvártól búcsút vennénk, még pár sorban érintenem kell azon csapásokat, melyek az 1848/9-ki forradalom polgárháborúja alatt e helységet érték. Marosujváron nem lakott földesur vagy nemes, de azért az oláhok mégis legyilkolták volna e bányatelep magyar sóvágóit – miként más bányászhelyeken tették – ha azok idejében el nem menekülnek, mint a kevés hátramaradt s több vidékit, kik sót venni jöttek volt ide, vagy 90 magyart egybefogdosott Akszentyének romokon fészkelő s embervért szomjuhozó tábora. A vezér kiadta a rendeletet, hogy azokat Balázsfalvára szállitsák. Az ily látszólag szelid rendeletnek borzasztó jelentése volt, mert az a boldogtalanok legyilkoltatását czélozta. A szerencsétlen foglyokat nem is vitték messzebb a Maros partjánál, ott azonnal elkezdték azoknak iszonyú kínzások közti lassu legyilkolását, oly kiszámitott vad kegyetlenséggel, hogy a reggel megkezdett véres mívelet egészen késő estvéig eltartott. Iszonyatos dolgok hajtattak itten végbe, melyeket borzadály nélkül felemliteni nem lehet; el is hallgatom részleteit azon herostratusi dicsőségnek, melylyel a természeti vadságban élő ind törzseket is felülmúlták a nélkül, hogy legalább azoknak bátorságával birtak volna, mert azon 20,000 emberből álló tábor, mely 90 védtelen emberrel igy kegyetlenkedni tudott, Felvincznél az enyedi szerencsétlenek egybeszedésére kiszállott pár száz honvéd előtt gyáván meghátrált.
